Kulturális folyóirat és portál

2020. március 28 | Magyari Sára | Irodalom

Kedves!

Látom, hogy milyen dühös vagy: kiabálsz a neten, szinte toporzékolsz. Uszítasz. Szidod a politikust, a papot, a kormányt. A kulcsoddal végigkarcolod a járdán parkoló autókat. Áthajtasz 80-nal a piroson. Látom a szemeden, milyen karikás; az arcodat, hogy milyen kemények lettek a vonásaid; összepréseled a szád. Dühösnek látszol, talán azt érzed, hogy félsz. Hogy tehetetlennek vagy. De nem vagy az. Te nem az vagy. Én tudom, hogy nem vagy gyáva és nem vagy reményvesztett sem.

Ott van benned az erő. Az, amivel fél éjszakán keresztül álltál a részeg fiatalok között, a hangoddal és a mosolyoddal fékezted meg őket, hogy ne verekedjenek össze, hogy ne törjenek-zúzzanak. Az a belső erő, amivel végiggyalogoltad 23 óra alatt a 100 km-t éjjel-nappal, hegyen-völgyön keresztül, hólyagos talppal. Az az erő, amellyel le tudtad engedni a koporsót, miközben potyogtak a könnyeid, és izzadt a tenyered az augusztusi napon. Keresd csak!

És tudom, hogy nem vagy elveszett. Mindig megvolt az a belső iránytűd, amivel előbb-utóbb megtaláltad a helyes utat: nemcsak Solymos és Világos között az erdőben. Mert van helyes út. És a sok közül általában s valahogyan mégis csak egy a helyes út.

Azt is tudom, hogy a világ megmentésére tett eddigi kísérleteid elég nagy számban sikerültek. Védted az árvákat, felemelted az elesetteket, támogattad az egyedülállókat. És áradt belőled a nyugalom. De látom, hogy most mégis nagyon dühös vagy. Hitetlenkedsz: nem a vírus, hanem a politika; nem a politka, hanem az egyház; nem az egyház, hanem a vírus; nem a vírus, hanem a foci… De ez nem te vagy. Mert te erős vagy. Te nem uszítasz. Nem kiabálsz. Nem toporzékolsz. Mert képes vagy arra, hogy ne ezt tedd. Mert én is tőled tanultam, hogy ilyenkor mit tegyek.

Ilyenkor – milyenkor? Hiszen ilyen helyzetben még sosem voltam: távol a szeretteimtől, távol az otthonomtól, a városomtól, amelynek imádom a nyüzsgését, az illatát, a hangját. Egy idegen lakásban, egy majdnem idegen városban – egy laptoppal az ölemben vagy az asztalon, vagy a földön, vagy az ágyban, mert lassan ez az egyetlen kapu, amin még kiléphetek az emberi arcok és hangok közé. De fegyelmezetten és nyugodtan.

Feldereng valami nagytatás-fogságos családi történetből, hogy ilyenkor nem veszíthetjük el a fejünket: ilyenkor újraszervezzük a napjainkat, beosztjuk a beosztani valót, eltesszük az eltenni valót. És feldereng egy előadásból az ösztönös tudás fogalma is: megvan bennünk az erő, hogy kibírjuk. Hogy testi-lelki épségben bírjuk ki. Ehhez kell, hogy ne legyél dühös, hogy most ne ess kétségbe és ne hergelj!

Kérlek, találd meg ehhez az erőt magadban! Kérlek, szedd össze magad! Kérlek, legyen a te hangod az az éjszakában, amely megnyugtat, amely irányt mutat, amely előre visz! Nem baj, ha közben izzad a tenyered és hólyagos lesz a talpad vagy ha néha egy kicsit potyognak is a könnyeid. Nem baj! Mert utána minden rendben lesz.

Tudom, hogy minden rendben lesz.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu