Kulturális folyóirat és portál

2011. augusztus 25 | Markó Béla | Irodalom

Lejárt szonett

Arany-, ezüst-, réz- és vasforgatagban
járunk Balázzsal az ócskasoron,
s mert lelkendezik ő is szakadatlan,
most hökkenek meg, hogy gyerekkorom

már régiség lett, mint betört zsebóra,
foghíjas írógép, biciklilánc,
használt kitüntetés, lejárt pénz s csorba
üvegmadár, minden, amit kívánsz,

ha tényleg ezt kívánod, kipirul
Balázs, s időnként szinte megigézve
áll egy-egy tárgynál, és úgy veszi kézbe,

úgy ámul s mérlegel, hogy elszorul
a torkom: nincsen hova visszamennem,
de hátha majd így venne kézbe engem.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu