Kulturális folyóirat és portál

Egyed Emese a nagyváradi Törzsasztal vendége 2019. januárjában

2019. január 29 | Tóth Hajnal | Irodalom

A különutas költő, aki a jövő olvasóiban bízik

Egyed Emese kolozsvári költő, egyetemi tanár, irodalomtörténész, pedagógus, Egyed Péter költő testvére, Egyed Ákos történész lánya volt a nagyváradi Törzsasztal első vendége 2019-ben. Sok érdekességet mesélt életéről, munkásságáról. Megvallotta többek között: nem szenved attól, hogy körökön kívül van, mert találkozások, barátságok jönnek létre, és az irodalom sok emberrel hozza kapcsolatba.

 

Bátyja, Egyed Péter költő, író, filozófus és kritikus révén közelébe került ugyan a filozófiai és irodalmi társaságoknak, járt az írók szerzői estjeire, hallgatta disputáikat, figyelte, csodálta őket, de igazából egyik társaságnak sem lett a tagja – mesélte az Illyés Gyula könyvesboltban megtartott esten Egyed Emese. Egyidős Visky Andrással és Salat Lehellel, vannak kortársai, ám soha nem alakult ki olyan társaság, aminek részese lehetett volna. „Lehet, én voltam egy különutas” – jegyezte meg a vendég.

Szóba került a Kriterion Forrás-köteteinek nemzedékéről. Testvére hosszasan hevertette a kiadóban Egyed Emese kéziratát, nehogy rosszízű pletykák keletkezzenek. Végül is Bajor Andor figyelt föl rá. A különutassággal kapcsolatban elmondta még: mostanság Voltaire-t olvas, akinek megállapítása szerint vannak iskolák, akadémiák, és vannak a különutasok, azokat mindig üldözik. Nos, Egyed Emesét nem üldözték, csak más úton-módon jutott az irodalom közelébe. Beszélt az Utunkról, amely fontos lap volt számára, szó esett az Echinoxról és helikonossá válásáról, valamint egyetemi tanárságáról. Mint mondta: „Nem szenvedek attól, hogy körökön kívül vagyok, mert barátságok, találkozások jönnek létre. Az irodalom sok emberrel hoz kapcsolatba.” Szeret belemerülni régi szövegekbe, konferenciákon vesz részt, rengeteg a lehetőség. Egyed Emese a kölcsönösség híve. Beszélt a Jelenlét című lapról, amelyet a váradi Majomszigethez hasonló frissesség, lendület jellemzett. Nagy élménye volt, amikor az ismeretségi köréből néhányan hazatértek, visszatelepedtek külhonból.

’90-ben azt hitte, minden teljesen megváltozik, Budapesten is tárt karokkal várják majd magyar költőként. De nem sikerült. Egy-két helyen közölt ott is, de nehéz bekerülni az irodalmi köztudatba. Azon is elmorfondírozott, hogy ennek oka lehet, ő nem elég termékeny szerző, nem tud minden évben kihozni egy verseskötetet.

Beszélgetőtársa, Kőrössi P. József hozzáfűzte: nincs befogadó készség a határon túli magyar irodalom iránt, az olvasói köztudatba sem jut el. A szerzőket és alkotásokat népszerűsítő fórumok pedig vagy nem alkalmasak, vagy belterjesek. Ezután Egyed Emese derűs mosollyal jegyezte meg: „Miért ne hinnénk abban, hogy a mi olvasóink nem csak a kortársaink? A jövendőbe vetünk magot. Ne görcsösen éljünk, hogy jaj, még mindig nem lettünk világhírűek. Bízzunk a jövőben, a jövő olvasóiban.” Ő maga is szeret régi, ismeretlen szerzőkre bukkanni, elfeledett írókat úgymond feltámasztani. Mesélt például Pataki Mózesről, ifj. Wesselényi Miklós nevelőjéről, aki kéziratban hagyott verseket az utókornak. Mindig lehet találni érdekességeket.

Egyed Emese sokszor jelenít meg történeteket a verseiben. Hamarosan gyermekverskönyve fog megjelenni a Gutenberg Kiadónál. Egy abból kimaradt verset (amiről úgy gondolta, hangulata, mondandója miatt nem illenék a többi közé) fel is olvasott a Törzsasztal-esten. Zudor Jánosról is írt verset. Visszaemlékezett a szomorú sorsú váradi költővel való találkozására a tokaji írótáborban, Zudor a füzetéből olvasott neki verseket. Egyed Emese emlékszik reá az egyetemről is, ahogyan Zudor üldögélt a lépcsőn…

Kőrössi P. József szólt arról, hogy Egyed Emese csodaszép természeti képeket jelenít meg költeményeiben. Mire a vendég elmondta: édesanyjának kedvence volt a botanika, és a kirándulásokon Egyed Emese is megtanulta a növényidentitásokat. Nagyszülőknél töltött nyarakra, Szamos-parti sétákra, vasárnapi kiruccanásokra emlékezett vissza. A növénynevek benépesítették a képzeletvilágot. A mesebirodalmat a természeti világ váltotta fel. Középtávfutóként edzéseken amúgy is gyakran volt a természetben.

Mesélt a kolozsvári BBTE finn lektoráról is, aki jól érezte magát a kincses városban élő magyarok körében. Szeretett magyarul énekelni, és ízlettek neki a magyar ételek. Valósággal kolozsvárivá lett. Az Oroszországhoz tartozó finn térségből jött, úgyhogy valamiképpen ismerte már a kisebbségi sorsot.

Irodalomtörténészként négy, az irodalomhoz közelálló hölgy életének kolozsvári helyszíneit mutatta be a tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon. Ezeknek a nőknek az élete, munkássága sokszor méltatlanul háttérbe szorul, vagy egyenesen elfelejtődik, a történelem jobbára férfiakról szól. Ezért tartotta fontosnak ezt a kolozsvári sétát. A négy hölgy: Cs. Gyimesi Éva, Szendrey Júlia, Wass Otília és Ujfalvy Krisztina. A kérdésre, hogy Váradon kivel foglalkozna, ha volna efféle séta, a következőt mondta: mindenképpen szeretne Kinde Annamária költő, újságíró, szerkesztő nyomába eredni. Találkozott vele az akkor még Várad-Velencén működő Ady Endre Sajtókollégiumban, majd utolsó otthonában is. Roppant értékes Kinde egész munkássága, művészete, valamint kritikai szelleme, mellyel figyelte az irodalmi élet alakulását. Aztán Patachich Ádám váradi püspök udvarában is élhettek olyan nők, akiknek életével érdemes volna foglalkozni. Egyed Emesét a mecénás Rhédey Lajos felesége, Rhédey Lajosné, Kácsándy Terézia személyisége is foglalkoztatja, aki szerette a színházat, fölfigyelt Csokonai verseire. Egyébiránt nem tud egyetérteni Borbély Szilárd Csokonai-monongráfiájában sok mindennel, nem tudja elfogadni keserű érvelését. Adonyi Nagy Mária munkásságával is szívesen törődne. Arról is szólt: örömmel konstatálja, hogy léteznek új erők Váradon, például a színház és az iskolák együttműködése ugyancsak egyedi.

 

Fotó: Szűcs László

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu