Kulturális folyóirat és portál

dimeny aron

2018. október 5 | Fried Noémi Lujza | Művészet

Kőszínházról és filmezésről Dimény Áronnal

Dimény Áron kolozsvári színművésszel beszélgetett Simon Judit szerkesztő csütörtökön este a Szigligeti Stúdió fekete termében. A Nagyváradi Könyvmaraton keretében rendre bemutatnak olyan váradiakat, akik másutt szereztek nevet maguknak, mondta bevezetőjében Simon Judit, aki pályaválasztásról, színművészetről és filmezésről is kérdezte Dimény Áront.

 

A színire egy középiskolai szerelem vezette a vendéget, akinek kedvese Marosvásárhelyre, orvosira készült, így az akkor még filozófusnak készülő színművésznek két lehetősége maradt: az orvosi, ami eleve kizárt volt vagy a színi. A vonzalom is elmúlt, Gyulai Katalin is a Kolozsváron újrainduló főiskolát ajánlotta, így oda felvételizett, majd főiskola után Tompa Gábor „elszippantotta” Kolozsváron, ahol ma vezető színész. Diákként a második magyar évfolyam tagja volt, akkor két magyar és három román évfolyamnak kellett osztoznia egy termen, így a festőműhelytől kezdve a minden teret kihasználtak, emlékeztet vissza.

Színházi életében csak a kolozsvári társulatban dolgozott, „ugyanabban a házban, ugyanannak a családnak volt tagja”, ez akár hiányosság is lehetne, de elképesztő művészektől tanulhatott, és így le tudta ellenőrizni, hogy érvényes az, amit a színházról gondol, mesélte. Jelenleg A velencei kalmárban játssza a Herceg szerepét, ennek kapcsán arról beszélt: a mellékszereplőt angolul supporting actor-nak nevezik, neki pedig kutya kötelessége annak lennie a szó minden értelmében, és úgy kidolgoznia a szerepét, hogy hiteles legyen a kisebb alakításokban is.

Imád filmezni, bár a filmezés rendje eltér a szokott színházi időbeosztástól, hajlani keléssel vagy órákig tartó várakozással például a megfelelő fényre) jár, s ehhez a kőszínházi színészek nem mindegyike tud alkalmazkodni. Ő ugyanakkor „rövidtávfutónak” is tartja magát, a száz méteres távnak ha kell negyvenszer is nekifut, de a 42 kilométer sok – mondta a színművész, mikor felidézte: a Sorstalanság egyik jelenetét negyvenszer kellett újravenniük.

Az Albert Csillával közös olvasószínházi előadások kapcsán szó esett a kispetri csűrszínházról, és Tompa Andrea regényről, így az est végén az Omerta egy részletét olvasta fel Dimény Áron.

 

A szerző felvétele

Copyright © 2018 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu