Kulturális folyóirat és portál

lapbemutato jo1

2020. december 24 | Várad | Kultúra

Könyvmaraton-zárás lapbemutatóval

A 12. Nagyváradi Könyvmaratonnal összevont HolnapFeszt a Várad kulturális folyóirat 2020/12. lapszámának bemutatójával zárult december 19-én. Lapszámunk a szokásos helyeken természetesen már kapható.

 

Rendszerint írásban mutatják be a lapot, az ismert, sajnálatos események miatt egyfajta gesztusnak szánják azt, hogy a decemberi lapszámot élőben mutassák be az érdeklődőknek – mondta bevezetőül Szűcs László igazgató, aki a szerkesztőségből munkatársai, Tóth Hajnal (a lap kulturális rovatának munkatársa), Kemenes Henriette (költő, a lap szerkesztőségi titkára, a decemberi lapszámban a művészet rovat anyagának fordítója) és a társadalom rovat egyik fontos anyagát jegyző Fried Noémi Lujza társaságában jelentkezett be, Tasnádi-Sáhy Péter (az irodalmi rovat szerkesztője) és Simon Judit (a kritika és esszé rovat szerkesztője) pedig online kapcsolódott be a decemberi Várad bemutatásába. Szűcs László elárulta, a hét elején ugyanaznap érkezett meg a csíkszeredai, illetve a Nagyvárad melletti nyomdából a Várad és a Biharország közéleti havilap decemberi száma, nagyjából akkor, amikor a Bihar Megyei Tanács megszavazta a lapnak a megyei könyvtárba való beolvasztásáról szóló határozatát.

 

Az első oldalak: irodalom és művészet

A decemberi szám bemutatását az irodalom rovattal kezdték. Tasnádi-Sáhy Péter a rovat szerkesztéséről is beszélt az aktuális lapszám szerzőinek bemutatása mellett. Az elmúlt három évben azon elv mentén dolgozott, hogy a váradi, bihari szerzők élveznek elsőbbséget, s mellettük jelen van több szilágysági, szatmári és Temes megyei szerző is a lapban. Aktív szerkesztő, aki változtatásokat javasol vagy kér a szövegben, mondta Tasnádi-Sáhy Péter, aki az Élő Várad Mozgalom kialakulásáról is beszélt. „Az is csodálatos, hogy a fiatal, posztmodern városi költőktől a nyugalmazott falusi református lelkészig nagyon széles spektrumon mozognak a szerzőink, nem gondolnám, hogy egyfajta ízlést képviselnénk, sokszor az én személyes szűk ízlésemen is túlmutatnak ezek a választások,” – mondta a szerkesztő, aki azzal folytatta: a prioritások második körében a romániai magyar szerzők, és főleg Mihók Tamásnak köszönhetően a román szerzők műveiről készült fordítások szerepelnek, ezeket követik a más határon túli és a magyarországi szerzők. Ebben a lapszámban Nagyváradról Fábián Judit, Budapestről Debreczeny György és Juhász Zsuzsanna, Temesvárról pedig Orbán Enikő közöl verset vagy prózát, majd Borbíró Bíborka (Békéscsaba), visszatérőként Galda Gábor Attila (Eger) és Irlanda Kristóf (Miskolc), Száraz Pál (Nagysurány, Szlovákia), Szilágyi András (Békéscsaba) és Pilizota Szandra (Dunaújváros) írása jelent meg.

A Művészet rovatot Ujvárossy László állítja össze, ennek a lapszámnak az érdekessége Ana Adam kiállító és Ami Barak kurátor beszélgetése, amelyben a képzőművész munkáiról, inspirációról is szó esik. Kemenes Henriette elmondta:mitikus szereplők, a boszorkány vagy az óriás alakja jelennek meg a Hunyad megyei Ana Adam művein, beszélnek a maszkulinitásról és a nőiességről, arról, hogy patriarchális társadalmunkban mennyire vissza van szorítva a nőiség, illetve a születés és a halál közötti párhuzamra is reflektálnak.

 

Kritika, esszé, kultúra és társadalom

Továbblapozva az Esszé rovat következik, ennek többnyire állandó, felkért szerzői váltják egymást, mondta Szűcs László. A decemberi lapszámban Lakatos Fleisz Katalin írását olvashatják, a Tandem rovatban pedig Magyari Sára, a rovat ötletgazdája ezúttal Kolumbán Adriennel értekezik karácsonyi jelekről és titkokról. A Kultúra rovatban Bakó Endre értekezik az önreflexióról Dutka Átkos költészetében, Tóth Hajnal pedig Covaciu Norbert Az a fél flakon sör című novelláskötetének online bemutatójáról, valamint Kerekes Gyöngyi képzőművésznek a Körösvidéki Múzeumban januárt 27-ig látható, Belső lépcsők című tárlatáról írt. Mint Tóth Hajnal elmondta, a novemberben megnyitott, három évtizedet átfogó retrospektív kiállításon installációk, vegyes technikával készült festmények, akvarellek és rajzok láthatók. A természet, a harmónia szeretete, az Isten keresése is jelen van a kiállítás anyagában. A munkákat öt alkotói korszakra osztotta a művész, ezek a Herbárium, Egyensúly keresése, Változások könyve, Spirituális kertek – Íriszek és a címadó Belső lépcsők.

A Társadalom rovatban Nagy Bélának a Könyvmaraton keretében bemutatott Én maradok. A diktatúra utolsó három éve című könyvéből olvashatnak részletét, mégpedig a nemrég elhunyt Szőcs Géza nagyváradi színházi versenyvizsgájának történetét. Fried Noémi az Etnikumközi Monitor 2020 készítőivel, Kiss Tamás szociológussal és, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársával, Székely István Gergő politológussal, a Székelyföldi Közpolitikai Intézet kutatási igazgatójával és Toró Tibor politológussal, szociológussal, a Sapientia EMTE oktatójával, a Bálványos Intézet kutatási vezetőjével készített hármas interjújában kutatási módszerekről és eredményekről, az azok nyomán kirajzolódott nyelvi megkülönböztetésről egyaránt kérdezte a szakambereket. Bár az anyag készítésekor nem gondoltuk, mára szomorú aktualitása lett a témának a folyóirat életében.

A Kritika rovatban Simon Judit jelentkezett a Szigligeti Színház Hamlet előadásának kritikájával, ő a lapszámban olvasható film- és könyvkritikákról is szót ejtett. A filmkritikát a 12-es számban Beretvás Gábor debreceni egyetemi tanár jegyzi, mellette Bozsódi-Nagy Orsolya, a Szigligeti Színház irodalmi titkára jelentkezik még rendszeresen, a könyvkritikát pedig ezúttal Pap István újságíró jegyzi, aki az Istoria Bihorului (Bihar története) című kötetet elemezte pontosan és részletesen. A lapban Demény Péter szokott még esszékkel és könyvkritikákkal jelentkezni, de Fám Erika és Mikola Emese is nagy szeretettel ír a lapnak, mondta Simon Judit, aki hozzátette: büszke arra, amikor a szerzők, alkotók anyagaikkal megkeresik a Váradot.

Az est végén Szűcs László arra kérte munkatársait, ki-ki foglalja össze, mint jelent számára a Várad, majd azzal zárta a programot, hogy ígéretet tett: nem adják fel a küzdelmet a lap önállóságáért.

A szombat délutáni könyv- és lapbemutatók itt láthatók, szerkesztett formában pedig a folyóirat Youtube-oldalán tesszük majd közzé.

 

Fried Noémi Lujza, Szűcs László, Kemenes Henriette és Tóth Hajnal a helyszínen, míg Tasnádi-Sáhy Péter és Simon Judit online vett részt a lapbemutatón

Fotó: Hodu Péter

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu