Kulturális folyóirat és portál

Varad-74-Panopticon128szem29

2014. július 10 | Fándly Edit | Művészet

Kontroll

Fekete Tibor budapesti kiállítása a 2010-ben Nagyváradon megvalósult, Képek a képekről című egyéni tárlat folytatásaként is tekinthető. A négy évvel ezelőtti tárlat vizuális konklúziója volt a művész által végzett mélyreható, interdiszciplináris kutatásnak, amelynek fókuszában a kép és vizuális manipuláció mamut-témája állt. Az akkori anyagból három munkát a MAMŰ Galériában is bemutattak, kiegészülve a kifejezetten e kiállításra létrehozott alkotásokkal.

Az említett folytonossági együttható nem merült ki kizárólag az újra-kiállítás gesztusában, a debütáló munkák koncepciójukat tekintve − korábbra datált társaikkal együtt − ugyanazon tematika égisze alatt foglalnak helyet, tovább árnyalva ennek értelmezési lehetőségeit, egyszersmind magunkon viselve egy természetes fejlődési folyamat jegyeit is.

A MAMŰ galériabeli kiállítás hat munkából álló együttese olyan fogalmak, interpretációs vezérfonalak mentén helyezhető el, mint az irányítás, a megfigyelés, a beavatkozás, vagy az egyén társadalmi meghatározottsága.

A címadó multimédiás interaktív installáció képezte a tárlat központi elemét. A Kontroll fő eleme egy vetített, három dimenzióban megszerkesztett, forgó dobozstruktúra, amelynek belsejében az alkotó háromdimenziós önarcképe látható. A doboz külső felületét a romániai kommunista időszak fekete-fehér propagandaképei fedik le, míg a belső felületet színes reklámképek, a fogyasztói társadalom tárgyait, szimbólum-termékeit megjelenítő plakátok borítják. A néző a térbeli mozgásával és egy joystick segítségével befolyásolhatja a látványt és a projekcióhoz társuló hangeffektusokat. Beavatkozása révén hol a doboz belső felülete, hol pedig a külső réteg válik láthatóvá; illetve a monoton, meditatív kísérőzene indulókra, vagy éppen a galériatérben korábban felvett hangokra cserélődik le.

Az alkotás több síkon is érintkezik és utal az irányítás, azaz a kontroll fogalmára. A fekete-fehér valójukban elénk táruló, rendszerváltás előtti időszakot felelevenítő képek látványa önkéntelenül is felidézi a kommunista párt mindent irányítani, kézben tartani kívánó mivoltát. Más motivációtól hajtva ugyan, de a fogyasztói társadalomban is tetten érhető az egyén teljes körű, felsőbb irányításának vágya. A Kontroll rámutat arra, hogy a két pólus közötti különbségek a manipulációs „fegyverarzenál” használatában oldódódnak fel: a kommunista államapparátus éppúgy alkalmazta ezeket, ahogyan jelenünk is. Az „égi szférából” alászálló, aranyozott joystick nemcsak az interakcióra csábító eszköz, hanem bennünk nézőkben is felébreszti a mindent-irányítás vágyát.

Míg ezen installációban a megfigyelés témája inkább közvetett módon van jelen, addig a Panopticon (Edward Snowdennek) című 2014-es alkotásban központi helyet foglal el.

A biztonsági kamerák expanziós térhódításának következményeként az örök megfigyelt státussal szembesülünk nap mint nap. E jelenségre számos művészeti alkotás reflektált már különböző megközelítési módokból, eltérő médiumok közvetítésével. Példaként említhetjük a jól ismert street-art művész, Banksy egyes munkáit2, vagy a Tate Modern 2010-es Exposed: Voyeurism, Surveillance and the Camera3 című tárlatán kiállított alkotásokat, amelyek a megfigyelés jelenségének koncepciója köré csoportosulnak.

Fekete Tibor interaktív multimédiás installációja is e példák közé sorolható. Munkájában, az Edward Snowden nevével fémjelzett megfigyelés-botrányra utaló, aktualitás reflexión túl, a jelenség szociológiai, társadalomelméleti és filozófiai megközelítésére is felhívja a figyelmet. Az installáció részét képező monitoron közel 300, biztonsági és térfigyelő kamerák által készített fotóknak véletlenszerű kiválasztása által létrehozott struktúra vált láthatóvá, mely Jeremy Bentham Panopticonjának felépítését idézi. Az angol utilitarista filozófus 18. század végi, 19. század eleji börtönmodellje egy gyűrű alakú építmény, amely egy tornyot magában foglaló, kör alakú udvart zár magába. A toronyban elhelyezkedő személy észrevétlenül szemmel tarthat, megfigyelheti az épületben tartózkodókat. Michel Foucault társadalomra alkalmazott panoptikum hasonlatának is a benthami utópiamodell jelentette a kiindulópontját4.

Az installáció szerves része a monitor fölött elhelyezett webkamera. Azon túl, hogy érzékeli a mozgást, képeket is készít a látóterébe belépőkről, az így készült felvételek bekerülnek az említett fotókból álló struktúrába. A kinyúló konzolon elhelyezett irányítógombokkal nézőpontot válhatunk, azaz hol a sokszemű obszervert, hol a megfigyeltek fotóit láthatjuk, közöttük a magunkét is. A munkában elmerülve szkizofrén szituációba csöppenünk: egyrészt gombnyomásra megfigyelővé válhatunk, élvezve e pozíció előnyeit, másrészt a rólunk készült fotókkal bekerülve a rendszerbe egyszerre megfigyeltté is lettünk.

A Stand up for your rights című alkotás a pankrációs küzdelmek kulisszavilágába kalauzol. Az előbbiekben ismertetett munkákhoz hasonlóan ez az interaktív installáció is az irányítás fogalmának holdudvarában foglal helyet. Az installáció egy székből és egy ring makettjéből áll, a ringben az egyik pankrátor figura kezében elhelyezett transzparens a jogainkért való kiállásra, szó szerinti fordításban felállásra szólít fel. A munka teljes értékűvé azáltal válik, hogy helyet foglalunk a piros széken. Mi leülünk, a ringben elhelyezett második figura pedig feláll. A transzparens buzdító felirata és a befogadó által végrehajtott mozgás ellentétes volta a gyermekjátékok könnyedségével szembesít, azzal, hogy esetenként inkább a kényelmes, nézői passzív megfigyelő pozíciót választjuk, aktivitásunk kimerül a mások irányításában. A kiállításon elhelyezett, interakciókra épülő és arra csábító alkotások között sajátos pozíciót foglal el ez az installáció, az aktivitásra felszólító szöveg alkotáson belüli elhelyezésével.

A Kifestőkönyv című videomunka első látásra kakukktojásnak tűnhet, hiszen ez az egyetlen a kiállított munkák között, amely nem interaktív. A 2008-as, 2 perc 20 másodperces videó egyetlen jelenetből áll, mely egy kifestőkönyv lapján megjelenő, a rajzfilmekből jól ismert dalmata kölyökkutya motívumára épül. A kép alsó regiszterében látható filctoll mozgását követhetjük figyelemmel. A mozgási folyamat a dalmata pöttyeinek az egész képfelületre való kiterjesztésére irányul, a rajz által megszabott körvonalakat és kereteket átlépve. A gyermekkorunkból jól ismert kifestő játéknak a maradj a vonalon belül felszólítással összekapcsolt emléke villan fel emlékezetünkben. A fekete-fehér rajz kontúrvonalai átvitt értelemben társadalmi pozíciónk kereteit és státusát, míg a filctoll határátlépő színezései a korlátaink átlépését, szárnypróbálgatásainkat jelölik, jelölhetik.

Alkalmazott médiumát tekintve a Felfújható önarckép (2010) eltérő formában, de úgyszintén az egyén és szociális közeg kölcsönhatását tematizálja. Ahogyan a Kontroll projektált felületén, itt is a művész önarcképével találkozhatunk, azzal a különbséggel, hogy míg a Kontroll esetében a 3D-s arc személyazonossága irreleváns az interpretáció szempontjából, e munka esetében kikerülhetetlen tényező.

A néző beavatkozása révén a művész arcképe hol felfújódik, hol pedig leereszkedik, hangsúlyozva az interperszonális interakciók személyiségformáló karakterét. Kapcsolataink, társas érintkezéseink befolyással vannak és lehetnek gondolkodásmódunkra, személyes sikereinkre, kudarcaira. Identitástudatunk meghatározásának és önmagunk szociális pozicionálásának is lényegei forrásai társas kapcsolataink.

A 2014-es Motivációs segédeszköz című interaktív installáció is a szociális érintkezés által kiváltott effektusok jelentőségének témájával operál. A projektált videón egy súlyemelőt látunk, amint sikertelen kísérletet tesz egy súlyzó felemelésére. Mimikája és a sikertelen kísérletekkel társított hangeffektus (a Windows operációs rendszer jól ismert hangja téves parancs vagy sikertelenül elvégzett parancs esetén) érzékelteti a szituáció okozta feszültséget és kudarcot, amelyet átél a kísérletek során. A projekcióval szemben elhelyezett tartóoszlopon található mini súlyzó felemelésével a kudarcsorozat megtörik, a súlyemelő sikeresen végrehajtja az emelést.

A mások sorsának irányítása, az ebbe való beavatkozás mézesmadzagja ismét kéznyújtásnyira kerül hozzánk. Terepasztalon szembesülünk szándékos (vagy akaratlan) cselekedeteink környezetünkre gyakorolt hatásaival, illetve nyomaival.

A kiállítás interaktív installációi csak és kizárólag a nézői beavatkozással válnak/válhatnak teljessé. Fekete Tibor felkínálja számunkra a beavatkozás és a változtatás lehetőségét, de ugyanezzel a mozdulatával – a humor és az irónia eszköztárával – egyszersmind szembesít is minket a személyi irányítás illuzórikus voltának evidenciájával. Ahogyan az installációkat is egy számítógépes program által generált változás-halmazon belül irányíthatjuk, úgy a virtuális valóságon túl is hasonló szituációba csöppenünk.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu