Kulturális folyóirat és portál

2011. augusztus 23 | Péter I. Zoltán | Kultúra

Két nagyváradi templom építésének évfordulója

A két világháború közötti időszak egyetemes építészetét egyrészt a korszerű építészet elveinek elterjedése és általánossá válása, másrészt a korszerű építészettel való szembehelyezkedés jellemzi. Nem volt ez másként Magyarországon és Romániában sem. A historizálás Magyarországon nagyjából 1930 tájáig él tovább. A történelmi stílusoknak erre a század eleji felelevenítésére használják a szakirodalomban a „neo”- stílusjelzőt; gyűjtőnévként a neoeklektikus építészet használatos rá. Az első világháború utáni neoeklektika ismét történeti reprezentációs köntöst igyekszik az épületekre ráhúzni. A neoromán, neogótikus stílus leginkább a szakrális épületeken jelenik meg újra – Nagyváradon például az ősi Kis Szent Teréz-plébániatemplomon –, de lakóházakon gyakori a neobarokk is, mintegy a korszak békés konszolidációjának példázataként.

A két világháború közti időszak építészetében Magyarországon a magyaros jellegű törekvések is fellelhetők, a Lechner Ödön által fémjelzett irányzat továbbfejlesztésének szándékával. Hasonló törekvéseket lehetett megfigyelni Romániában is, ahol a századforduló korára jellemző, Ion Mincu (1852–1912) által ismertté vált mozgalmat próbálták folytatni. A századfordulón, a szecesszió korában Ion Mincu az építészet megújítását a román népi építészeti hagyományok felhasználásában látta. Mincu a romániai modern építészet gyökereit a XVII. században Munténiában honos úgynevezett brâncovenesc stílusban kereste. A Constantin Brâncoveanu havasalföldi fejedelem (1688– 1714) idejében épített templomokat, palotákat vette példaképül, amelyeket a bizánci, a barokk és a népi építészet keveredése jellemzett. E stílust később a fejedelemről brâncovenesc stílusnak nevezték el.

Moldvában a XIV. század második felétől épített templomok térelosztása a román stílus hagyományait követte, de díszítésükre és építészeti elemeikre a bizánci és a gótikus stílus keveredése jellemző, átszőve a népi építészeti hagyományokkal.

A két világháború között alkalmazott neobrâncovenesc stílus hívei Grigore Ionescu műépítész szerint „a szépséget a formák és a díszítőelemek túlburjánzásában látták, ami művies, hamis, mesterkélt architektúrát eredményezett, amely egyre inkább eltávolodott az elődök műveitől. Azt hitték: ahhoz, hogy az általuk tervezett épületeknek eredeti, nemzeti jellege legyen, elégséges, ha gépiesen, kritikátlanul utánozzák a külső homlokon, illetve az épületbelsőknél a régi romániai építészeti elemeket, sokszor egy-egy jellegtelen korszak eszköztárából kölcsönözve azokat”. (Ionescu, Grigore: Arhitectura pe teritoriul României de-a lungul veacurilor. Bucureşti, 1982. 570.) E jelenség a két világháború között kevésbé érintette Nagyvárad történelmi városképét, ez majd csak 1990 után teljesedik ki itt is. A legeljellemzőbb példa rá a középkori vár előtti, épülőfélben levő ortodox katedrális.

Mint láttuk, a historizálás nagyjából 1930 tájáig élt tovább. Gyűjtőnévként a neoeklektikus építészet használatos rá. Az alábbiakban azt két szakrális építményt ismertetjük, amely erre a stílusra Nagyváradon a legjellemzőbb. Mindkét templomot 75 éve emelték.

A nagyvárad-ősi római katolikus plébániatemplom

Nagyvárad-Ősi központi részén, a Déva téren található az arányos neoromán stílusú Kis Szent Teréz-plébániatemplom. Alapkövét 1933. augusztus 13-án tették le, helyét Fiedler István megyés püspök szentelte fel. (Lőrincz Ottó: A Szent László királyról nevezett Várad-újvárosi plébánia és templom monográfiája. Nagyvárad, 2004. 126.)

A neoromán stílusú templom tervénél Sallerbeck Antal a lisieux-i bazilikát vette alapul, de kisebb méretekkel. Az építéssel Mihucz Györgyöt és Hegedüs Lajost bízták meg. Az munka eléggé gyorsan haladt, 1933. október elején már majdnem tető alatt volt a templom, november 12-én már a keresztek is felkerültek a toronysisakokra. Az elkészült istenházát 1934. szeptember 29-én szentelte fel a püspök. (Lőrincz Ottó i. m. 129–130.)

A főhomlokzat kettős toronyelrendezésű, és teljes szimmetria jellemzi. Az egyenes lezárású bejárati ajtót – a román stílusnak megfelelően – tölcsér bélletbe helyezték, melyet karcsú, pálcaszerű oszlopos díszek borítanak. Az ajtó felett lunetta található. Az ablakoknál már kevésbé figyelhetők meg a tölcsérbélletek. Az ajtó két oldalán közös lábazaton nyugvó féloszloppár háromszögű oromzatot tart, ennek mezejét félköríves színes üvegablak töri át. A hajó főhomlokzata egyszerű, háromszög alakú oromzatban végződik. Valamikor még vakíves párkány díszítette, de időközben a torony koronázópárkányánál levő vakíves párkányokkal együtt eltávolították. Kár, mert a román stílus jellegzetes elemei tűntek így el. Az oromzat közepén rózsaablak van. A főhomlokzat két szélén a tornyok erőteljesen vízszintes tagozásúak. Az alsó szintet egymás fölött három, a következőt egy félköríves záródású ablak töri át. A legfelső szinten hármas ikerablakok találhatók. A tornyokat a román kori templomokra emlékeztető csürlős megoldású sisakok fedik. A tornyok szélein lizénák futnak végig, amelyek az alsó szinten támpillérszerűen megerősödnek. A mellékhomlokzaton a kereszthajó is háromszögű oromzatban végződik. Közepén rózsaablak található. A torony és kereszthajó közti támpilléres mellékhajó falát egyenes lezárású ablakok törik át, fölöttük körablakok vannak. A főhajó falán nagy körablakok sorakoznak. A szentélyhez sekrestyét és egy kis kápolnát is építettek.

A templombelső szerkezetileg úgynevezett empórás bazilika típusú. Belső elosztását tekintve a dongaboltozású főhajó mellett keresztboltozású alacsonyabb mellékhajók futnak. Felettük karzat található, a bejárat feletti karzat meghosszabbításaként. A karzatokat hevederekkel elválasztott román keresztboltozatok fedik. A főhajóból a keresztházba jutunk. Ennek a négy sarkán levő korinthoszi féloszloppárok borda nélküli keresztboltozatot tartanak. A szentély (kórus) dongaboltozású, az ablakok mentén fiókboltozással. A kórus bal oldalán a sekrestye, jobb oldalán egy hasonló méretű kápolna található. Francia szokás szerint itt is megépítették a mellékhajóknak a szentély körüli továbbvezetését – a szentélykörüljárót –, de az itt csak a sekrestyétől indul.

A kis templom a felépítése után sokáig fehérre meszelve maradt, díszei csak az oltárképek és a szobrok voltak. Joggal írták róla: „A békét lehellő egyszerűsége az első pillanatban megkapja a lelket.” A templom három szobrát – Páduai Szent Antal, Jézus Szíve, Boldogságos Szűz – Szini Sebő Zoltán szobrászművész készítette az 1930-as évek elején, de azok nem nyerték el a papság tetszését, ugyanis „túlságosan modernnek” és a „félrecsúszott egyházművészet alkotásainak” tartották őket. (Lőrincz Ottó i. m. 129– 130.) A Kis Szent Terézt ábrázoló főoltárképet Mikes Ödön festőművész készítette, míg az úgyszintén a templom védőszentjét ábrázoló üvegfestmény a budapesti Palka József műve. Az 1966–1974 közötti külső-belső tatarozás során, jóindulattal ugyan, de a templom stílusától idegen, művészileg értéktelen festett belsőt hoztak létre.

A Katalin-telepi római katolikus plébániatemplom

Fiedler István püspök kezdeményezte, hogy a Katalin-telepen, a mai Szováta utcán is építsenek egy római katolikus templomot. A tulajdonképpeni pasztoráció már 1928-ban megkezdődött itt, az irgalmas nővérek által. A Krausze Tivadar mérnök tervezte templom alapkövét 1934. június 4-én tették le. Az alapokat június 16-ra ásták ki, s Papp Ferenc és Morgós József vezetésével kezdtek az építéshez. 1935. augusztus 8-ra tető alá is került a templom; 1935. december 8-án Fiedler István püspök szentelte fel. 1940 novemberében a lazaristák bevonultak a templomba, majd a mellette levő egykori kápolnát szerzetesi cellákká alakították át. A Katalin-telepi Csodásérmű Szűzanya-templom 1981. október 1-jén plébániatemplom lett. Addig a székesegyházi plébániának volt filiája.

Stílusa, a kor szokása szerint, a történetieskedő formákat követi, túlsúlyban neoromán elemekkel. Főhomlokzata az udvarra néz, keleti oldalát a rendházzal egybeépítették. Főhomlokzatát három torony uralja, a középső kiemelkedik két társa közül. A négyzetes alapú tornyok felső harmaduktól nyolcszögűvé alakulnak. Toronysisakjuk gúla alakú. A nagytorony koronázópárkányai a falak tengelyében hegyesszögben kicsúcsosodnak, mintegy emlékeztetve a román korban gyakori csürlős megoldású toronysisakokra. A szabadon maradt mellékhomlokzat egyszerű, függőleges pilaszterek tagolják.

A templombelső igen egyszerű. Mind a hajót, mind a jóval keskenyebb és alacsonyabb szentélyt dongaboltozat fedi. Az orgonakarzat alatti ajtó az egykori rendházba vezet. A templom jellegzetessége, hogy csak szobrok vannak benne. Három színes ólmozott üveg ablakát a budapesti Palka cég készítette 1931-ben.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu