Kulturális folyóirat és portál

8.daradics_latogato

2015. augusztus 23 | Magén István | Művészet

Képpárok

Vizuális alkotások mint szuverén műtárgyak képpárokba állításának ötlete a képi együttélés lehetőségének próbája, amit a digitális képalkotásnak különösen sokszínű, a műalkotás folyamatában eddig még soha nem tapasztalt lehetőségei ösztönöznek. A képi fogalom, melyről egzisztenciális kalandjaink során könnyen megfeledkezünk, szenvedélyes látomásokat idéz.

A Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) Bölcső utcai galériájában 2015. február 9–27. között állították ki a már Kairót is megjárt műalkotásokat. Spontán értelmezésükben benne foglaltatik a hely, az idő és a narratíva hármas tagozódásának koordinátarendszere, egy bizonyos transzcendentális változatosság felé mutató hajlandóság, a képstruktúrának és a képírásnak a líraiság irányában való kiterjesztése. Úgyszintén a szubjektum parttalan érvényesítésének lehetősége is. „A kortárs vizuális alkotás elsősorban reflektál, s csak másodsorban ábrázol – hangoztatta megnyitóbeszédében Láng Eszter képzőművész, művészeti író. – Bár az alkotók művészi felfogása eltérő, egzisztenciális és filozófiai-intellektuális problémafelvetésük az egyéni és a társadalmi lét legaktuálisabb kérdéseire, az egyén belső életére vonatkozik.”

Haász Ágnes, a kiállítás kurátora a MET gazdag gyűjteményéből válogatott. Rejtett tulajdonságokat tár fel a figyelmével kitüntetett munkákban, irányítja a néző figyelmét, ezzel minősít és megkülönböztet. Fogalomrendszerével, felülvizsgáló képességével megajándékozza az alkotót, új képi kontexusba helyezi a művet. A stílusra, a módszerre, a kompozícióra, a szín- és formakezelésre összpontosít, műelemzésre késztet. Az alkotás zord törvényszerűsége színfoltról színfoltra, vonásról vonásra rátalál az alapvető kategóriákra. Az alkotó folyamat gépi, számszerűen rögzíthető lehetőségével átjárót nyit a tudomány felé. A narráció, a párba állítás koncepciója értelmet nyer, a különbség vagy az azonosság termékennyé válik, kihívásaira a kép a vizuális jelentéstan igényeivel válaszol.

A klasszikus vizuális kategóriák már leleplezett kategóriák. Az új kategória egy technikai, nomológiai műfogás, igazából az időbeliség koncentrált megtapasztalása mutatható ki általa. A digitalizáció nem enged a látszatnak, a rend iránti nosztalgiája bonyolultabb, szervezettebb, mint a hagyományos technikáknál. A fókuszálás hitelesít, a ráirányítás a művészet fogalmának, kiterjeszthetőségének, ütköztethetőségének része. A 31 képpárból emeljünk ki néhányat ennek illusztrálására. A helyzet reális, a választáselmélet szabad akarat kérdése. A kiterjesztés vagy az ellentmondás mint determinizmus megmarad, a képpár szimbiózisa együtt él a létező jelentések vertikális egységével. Vegyük például Daradics Árpád 14 x 20 cm-es nyomatát, a Látogató címűt, melynek egyedülálló kalandja egy repülő csészealj fénykévéje, érzékfelettien szürke égbolt, sejtelmes, ellenséges táj. Képpárja Azbej Kristóf Alien Monoliths című 20 x 20 cm-es komputergrafikája. Kiindulópontként szolgál, hogy a képek kisméretűek, a kifejezésnek a hagyományos festészetre visszagondoló mimézise körülhatárolandó horizontot keres. Mindez olyan képi környezetben, melyben a fejlesztés az elavult megoldásokat hátrahagyja. A kékek, a szürkéskékek, a szürkék és a kékesszürkék üzennek egymásnak, felerősítik, megvilágítják egymást. Az egymás közelébe állítás eredményeként a tér túlnő a kép fizikai határain, felkínálkozik, Arisztotelész szavaival élve „a lehetőség és a megvalósulás kölcsönösen, azaz körkörösen meghatározzák egymást”.

Büki Zsuzsanna Fénylétra, illetve Nikolas Schöffer és Bálint Bertalan Bedaráló című képének egymásmellettisége színhatásra épül, a képek körbejárják egymást, fúziójuk feltáró, megvalósulást és mozgalmasságot jelez. Kapcsolatuk a művészettörténet évszázadaira visszautaló. Mindkét művész a műalkotás hatásmechanizmusának lehetőségeit gazdagítja. Az elméleti és a festői megnyilatkozások emelkedő tétjeivel találkozunk. Vizsgálódásaink során nyomon követhetjük az Arisztotelész által említett választóvonalat, melynek célja az elhatárolódás, de a kapcsolatteremtés is, az értelmezés feszültségének levezetése. Szombathy Bálint Hősök voltunk című parafrázisa sajátos, vertikális fogalomrendszerben működő analógia. Ebben a konstellációban Bátai Sándor Bérletének léptékei megnőnek, a kísérlet eredménye jelentős tanulmányok témája lehet. A szabályos, a változatos, az újszerű használatát a helyzet igazolja. Valójában az a kérdés, miként használjuk ki a lehetőségeket. A vázlat csak gondolati erőfeszítés. Létező kategóriákkal kell szembenézni, mert az ihletettséghez való visszatérés szándéka még csak az alapfogalmakra vonatkozik. A tárlatlátogatónak a mű eszmeiségéből való kristálytiszta részesedése nem egyéb, mint visszatérés az előzményekhez.

A képek kicsik, tenyérnyiek, a megoldás nehézségeivel viaskodnak. Dávid Vera digitális kollázsnak nevezett Torzsalkodó fények című munkája mintaszerű festői közvetlenségével a kategóriák egész sorát teremti meg, illetve nemcsak megteremti, le is rombolja, úgy viszonyul a létezőhöz, mintha az analógia a két kép egyesüléséből jönne létre. Képpárja Lux Antal mozgalmas Őstörténete, bravúros konfigurációkból felépített dinamikus mű, az ellenpontok utolérhetetlenül mesteri anyagismeret keretében való ütköztetése. Az ellentéteket kihangsúlyozó képpárok kegyetlen realizmusa zárójelbe teszi a tiszta festészetnek alárendelt műveleteket. Láng Eszter Szintézise a színek analízise, világosan megfogalmazott feltételek mellett, korrelációban Teller Mária Tükröződések című munkájával.

A gondolkodás használja a művészettörténet metaforikus erőforrásait. Szimbiózisban a különbségek jelentéktelenebbek, a kép festői nyelvezetre festői nyelvezettel válaszol. Nem esik egybe, de hagyja, hogy a gondolkodás utat törjön magának. Az értelmezés csak a vizuális problematikai megoldások kérdésköréhez való hozzájárulás által értékes.

Szinte elzárva a világtól, a MET művészeinek, barátainak, műpártolóinak körében a Bölcső utcai galéria intim közelségében jelentős kísérlet folyik. Kép képet magyaráz, közvetít, vonatkoztat. Szubjektivitást, további összehasonlításokat, színekkel, fényekkel, formákkal, kompozíciókkal való újabb és újabb összevetéseket engedélyez. Ez a narráció, mely a vizuális fogalomrendszernek és fogalmazásnak, tehát a képzőművészetnek teljes rendszerét tárhatja fel, követendő példa.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu