Kulturális folyóirat és portál

2019. április 28 | Beretvás Gábor | Kritika

Kemény öklök, puha kalapok – Budapest Noir kritika

Sokan elvárják, ha egy népszerű regényből film készül, hogy a mozi vásznán az agyonnyálazott lapok elevenedjenek meg. A Kondor Vilmos álnéven publikáló író könyve azonban a rendezőnő elmondása szerint legalább négy-öt órával hosszabb játékidőt követelt volna meg, ami megengedhetetlen, és talán felesleges is lett volna.
Gárdos Éva, a film rendezője amerikás magyar, kettős állampolgár, aki bár Budapesten született 1950-ben, miután szülei elmenekültek az 1956-os forradalom után, nevelőcsaládban élt hat évig. Ezt követően nem kevés hányattatás után a Vöröskereszt családegyesítő programjának köszönhetően juthatott csak ki a tengerentúlra, először Kanadába, aztán pedig az Egyesült Államokba. Filmes karrierje kezdetén Francis Ford Coppola castingosa volt az Apokalipszis most forgatásán, majd a Coppola unokaöccsének, Nicolas Cage-nek is sikert hozó Lány a völgyből kis költségvetésű film vágójaként tett szert elismerésre. Ezek után számos amerikai produkcióban tevékenykedett mint vágó, majd Andy Vajna megkeresésére elkezdett Magyarországon is dolgozni. Először mint A miniszter félrelép vágója, később mint a Szabadság, szerelem forgatókönyvírója és a Magic Boys című vígjáték társrendezője.
A fentiek után Gárdos egy nem kimagasló, de egy egészen nézhető filmet hozott össze. Azt, hogy ebből mennyi az ő érdeme, igazából nehéz lenne kihámozni. Hiszen a sikerkönyvet jegyző Kondor Vilmos álnév ott csüng a stáblistán, bár mint a nyilatkozatokból is kiderül, a regény szerzője nem vett részt aktívan a forgatókönyv megírásában. Mivel a történet filmre való átírásának igazi felelőse Szekér András volt. Akinek olyan alkotások kötődnek a nevéhez, mint az egyetemi és középiskolai tananyagként is szolgáló Az igazi Mao című áldokumentumfilm, az Ópium – egy elmebeteg nő naplója vagy a másik Szász János-film, A nagy füzet.
A főszereplő Kolovratnik Krisztián, aki egy ideje kissé eltávolodott a pályától, most nagy visszatérőként jelent meg a szélesebb közönség előtt. Jelzem, hogy nem érdemtelenül. A sikert többek között Kulka János is garantálja, aki az utóbbi idők hazai filmes termésének meghatározó arca lett. Megjegyzendő, hogy Kulka a hasonló hangulatot megragadó Vizsga egyik főszereplőjeként már brillírozott. Stílusosan kitárulkozó madame-ként tűnik fel a kétezres évek szexbombájaként is elkönyvelhető Dobó Kata. Továbbá húzónévként kezelendő a magyar moziban szokatlan módon hihető szenvtelenséget áruló Anger Zsolt. A sikerhez hozzáírandó a filmvásznon is tehetségesnek mutatkozó Tenki Réka és a napjainkban szintén igen kedvelt Törőcsik Franciska is, aki csupán névrokona a nemzet színészének.
De még mindig nem jutottunk el a lényegig, azaz a ’30-as évek miliőjét vászonra idéző látványtervezőkig. A film jelmezeiért Flesch Andrea volt a felelős, a látványért úgy általában pedig Pater Sparrow, azaz Verebes István fia, Zoltán, míg a berendező Frank Zoltán volt. Ők voltak, akik a korabeli függönyöktől kezdve az írógépeken át az egész környezet megálmodását és a beszerzését magukra vállalták, egészen a gumiból legyártatott macskakövekig, amikkel a már modern aszfaltborításokat fedték el. Nem működhetne a film azok nélkül sem, akik nem hozzáadtak, hanem számítógéppel eltüntettek 2017-es elemeket, hogy egy letisztult 1936-ot kaphasson a néző. Erre persze megvolt a Filmalap pénze is, azaz 900 millió forint, amely a magyar film világában egy igen reprezentatív büdzsének számít. Most tekintsünk el a dzsentri módon eltékozolt 3 milliárdtól, amit a Kincsem kapott, mely többször is kilépett a zsáner kötötte keretek közül, hogy öncélú bohóckodásával tönkretegye mindazt, amiért a fent említett háttértervezők és kellékesek olyan keményen megdolgoztak. Ez hál’istennek a Budapest Noirban nem ismétlődött meg.
A történet pontos időpontjára utal, hogy a kezdő képsorokon Gömbös Gyula, az akkor Münchenben elhunyt miniszterelnök koporsóját hozzák haza a fővárosi pályaudvarra. Tehát a két háború közt vagyunk, pontosabban 1936 végén, amikor a közhangulatban erős már a revansvágy, és felbukkanni látszik az antiszemitizmus is. Erre tökéletesen reflektál az a kávéházi jelenet, amikor a Zerkovitz Béla nevével fémjelzett Tanulj meg, kisfiam, komédiázni című slágert éneklő művészt majdnem fizikai atrocitás éri a fajvédő elveket valló fiatalság részéről. A fő agresszort a mellékszerepekben egyre többször feltűnő Bán Bálint alakítja, aki karizmáját, azaz jelenlétét tekintve lassan meghaladja az apjáét, Bán Jánosét is. Őt és randalírozó barátait természetesen itt is a keményöklű főhős (Kolovratnik Krisztián), illetve a mulató tagbaszakadt és dörgedelmes hangú tulajdonosa (Szabó Simon) állítja le.
A noir műfajára jellemző módon a volt ökölvívó – jelenleg bűnügyi újságíró – hangosan elhangzó gondolatai, visszaemlékezései nyomán követhetjük végig az eseményeket. A magának való főhőst leginkább a politika iránt táplált ellenszenve űzi minél messzebb a változó idők történéseitől, illetve egy lány (Törőcsik Franciska) titokzatos megjelenése, majd gyors halála.
Ha már a szenvtelen főhős újságíró, akkor dukál mellé egy társ is, hogy kiélezze magányosságát, de mégis sejtelmessé tegye a múltját és a jelenét. Itt például, az íráshoz egyszerűen a képet társítva, a hű társat a vagány fotóriporternő (Tenki Réka) testesíti meg. A szenvedélyes nyomozás közben kettejük pezsgő románca is új dimenziókba lép majd. De ne feledjük, itt a legalantasabb alvilág közvetve összeér a felső tízezerrel, és ami összeköti őket, mi más, mint a prostitúció.
A film tempója igyekszik fenntartani az érdeklődést, de néhol sajnos van, hogy elbitangol a figyelem szamara más tájakra legelészni, és a néző a díszlettervező lebuktatását tervezgeti magában. Jelzem, nem sok sikerrel. Ragályi Elemér és fia egy olyan Budapestet ábrázolnak, melynek képein a felcicomázott enteriőr bőven megfér a kinti posvánnyal. A város nevezetességeiről készült külsők pedig csak elegánsan, mérnöki távolságból vannak filmre fotografálva.
A pacekos zsurnaliszta azonban a dzsumbujtól az úri kaszinóig mindenhol kiismeri magát a nagyvárosban. Kemény figura, de nem legyőzhetetlen. Hasonló hősöket a magyar nagyjátékfilm berkeiben nemigen találni. Kolovratnik megformálása abszolút hiteles, bár mind a monológjain, mind a többiekkel való párbeszédein lehetne talán valamit javítani. Tenki Réka érdekes arcberendezése és egyre érettebb nőiessége, párosulva a színészi talentummal, telitalálat. Mint ahogy Anger Zsolt is remek a rendőrség vezetőjének szerepében. Egyedül talán Kováts Adél játéka tűnik néha kissé elnagyoltnak Kulka János természetessége mellett, aki szintén eredeti módon hozza az arisztokrata, Amerikát is megjárt üzletembert.
Végeredményben egy nézhető mozit kapunk, egy olyat, amilyet a magyar filmipar nem nagyon produkált eleddig, de amelynek remélhetőleg lesz folytatása a későbbiekben.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu