Kulturális folyóirat és portál

kapufa

2017. szeptember 19 | Hírek

Kapufa és öngól – premier a magyar dráma napján

Szeptember 21-én, csütörtökön 19 órától mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Körmöczi Kriván Péter Kapufa és öngól című stúdióelőadását. A premiert követően Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője beszélget a szerzővel, a rendezővel, Tasnádi Sáhy Péterrel, Simon Judit kritikussal, ugyanakkor sor kerül a színház gondozásában kiadott dráMÁzat III. kötetének bemutatójára is.

A magyar dráma napján bemutatandó előadás rendezője, Tasnádi Sáhy Péter így nyilatkozott a dráMÁzat című drámapályázat Debüt-díjas alkotásáról: „Körmöczi Kriván Péter Kapufa és öngól drámája a szerelemről és a halálról bölcsen, szeretettel mesélő történet, amely, azt gondolom, kifejezetten hasznos inspirációforrás lehet a világot még csak most kóstolgató forrongó ifjúságnak.”

Az előadás főszereplői tinédzserek: Boy kapus a kisváros focicsapatában, Szuzi pedig imádja a lazacokról szóló természetfilmeket. Kapcsolatuk mégsem mindennapi, hiszen a lány már halott, a fiú fejében pedig időzített bombaként ketyeg egy Sam névre keresztelt vérrög. Körmöczi Kriván Péter szövege friss, keserédes, meglepő, 21. századi színházi térbe termett, gyökerei viszont egy olyan képhez nyúlnak vissza, amit már Shakespeare apánk is csak kölcsönözött: két fiatal szív, kiknek szerelmére a halál nyom örök pecsétet.

Az előadásra jegyek a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával a hétvégi előadások előtt), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.

 

Copyright © 2017 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu