Kulturális folyóirat és portál

2013. augusztus 28 | Szűcs László | Napló

Jó könyvet mindenkinek!

Aggódni kell a könyvért vagy ünnepelni őt? Ez mocoroghat a fejünkben, amikor a figyelmünk az olvasás örömére összpontosul. Kevés olyan, ma is megbecsült kezdeményezés van Magyarországon, ami nyolc évtizede eredeti szándékát megőrizve, folyamatos jelenléttel túvészelt mindenféle korszakot, politikát, mára át is lépett a határokon. Ezért soha ne feledjük az Ünnepi Könyvhéten Supka Géza nevét megemlíteni, aki 1927-ben azt kezdeményezte, hogy „e napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, ingujjban, közvetlen, bohém formában.”

Lehet statisztikákat sorolni arról, mennyien olvasnak ma rendszeresen könyvet, lehet hasonlítgatni példányszámokat a néhány évtizeddel korábbiakhoz, s lehet borongani azon, hogy a könyv sokaknak luxuscikk. És tudunk sóhajtani, hogy a mai fiatalok nem szívesen vesznek a kezükbe könyvet. De vajon megtettünk-e mindent azért – szülőként, pedagógusként, szerzőként –, hogy találjanak rá az olvasás örömére?

Maradék derűlátásomat a jó könyvek erősítik, az, hogy az értékes, szerzőt, kiadót s nyomdászt egyaránt dicsérő, igényes kötet ma is megtalálja az olvasóját. Attól sem esem kétségbe, ha a nyomtatott helyét átveszik az e-könyvek. S örülök annak, hogy a könyvtárak is dacolnak a kor kihívásaival. Mert otthonos helyek maradnak mindenütt, ahol megtalálják az utat az olvasó ember felé. Gyermekek esetében egy meghatározó könyvélmény megpecsételheti viszonyulásukat az olvasáshoz.

Apropó, pecsét, vitatott eredetű könyv szavunknak egyes tudósok szerint a pecsét jelentésű asszír kunukku lehet az őse, de említik a tekercs jelentésű kínai küen szót, mások azt vélelmezik, hogy az ujgur küin lehet a mi könyvünk gyökere. A kordivat szerint azt kellene mondanom, fordítva történt a dolog: tőlünk vették át az ujgurok, meg az asszírok, s a könny szavunkból eredeztetjük, hiszen ha olvasunk valami jót, azt megkönnyezzük, ha szomorú, s könnyesre nevetjük magunkat, ha vidám.

A könyvhéten elsősorban a kortárs magyar irodalmat kell reflektorfénybe helyeznünk. Ez nem formai kötelezettség, kötelező házi feladat. Hanem tartalmas öröm. Valamennyi könyvújdonságot képtelenség végigolvasni a következő könyvhétig, olyan színes a kínálat. Fontos új művek jelzik, irodalmunkra nemzetközi összevetésben is joggal lehetünk büszkék. De a német vagy olasz nyelvterületen elért siker mellett jobban érdekel az itthoni hatás, ha úgy tetszik, a nemzeti összevetés, az, hogy a Vörösmarty tértől valamely kis községi könytárig, Székesfehérvártól Kolozsvárig, Békéscsabától Nagyváradig e könyvek ugyanazt a gondolatot indítják el bennünk, ugyanazt az érzést keltik, ugyanúgy nevetünk a nyelvi bravúrokon, ugyanazt olvassuk ki a sorok mögül.

Mert az igazi nemzeti összetartozást ezek a könyvek jelentik. Az élő irodalom, a mi könyvek erős alapjaira épült kultúránk, s legfontosabb közös nevezőnk, a magyar nyelv. Nem ellenségképek rajzolása, nem az indulat, ami szétválaszt. Nem a politika. Nem a közhely. Nem az érdek. Hanem azok a mondatok, költői képek, emberi történetek, amelyek ugyanúgy hatnak ránk, bárhol is éljünk itt a Kárpát-medencében, a világban bárhol is lapozzunk bele a szövegekbe, bárhol szívjuk be az új könyv bódító illatát.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu