Kulturális folyóirat és portál

2013. augusztus 1 | Péter I. Zoltán | Kultúra

Irodalmi élet és újságírás Nagyváradon a 19. század utolsó évében

Nagyváradon a századforduló idején nem születtek a magyar szépirodalomban máig is számon tartott alkotások. Ezt el kell fogadniuk a lokálpatriótáknak is, ezen nincs mit szépíteni. Igaz, hogy 1900 januárjától már itt dolgozott Ady Endre, de a márciusban megjelent Fantom (kötetben: Az én menyasszonyom) című versét kivéve 1900-ban még ő is inkább csak bökversekkel „jeleskedett” a Szabadságban. Maga a költő is mindössze hatot tartott méltónak az 1903 októberéig Váradon született verseiből arra, hogy megjelenjenek az 1906-ban kiadott Új versek kötetében.
Azt ellenben nem tagadhatjuk, hogy sokan írtak irodalmi jellegű tárcákat, karcolatokat, elbeszéléseket a helyi lapokban, verses- és novellásköteteket, regényeket jelentettek meg. Jobbára hírlapírók és kedvtelésből irodalommal foglalkozó ügyvédek voltak ezek a tollforgatók. Közöttük volt Adorján Emil ügyvéd, aki szépirodalmi cikkeket írt a helyi napilapokban. Leander név alatt egy humoros regényt és egy humoreszkeket tartalmazó kötetét is kiadták. Biró Lajos szerkesztőként számos elbeszélést publikált és egy novelláskötete is megjelent a századfordulón. Dús László ügyész újságíróként politikai, társadalmi és szépirodalmi cikkeket írt. Fehér Dezső lapszerkesztőnek novelláskötetei mellett egy színművét és egy bohózatát is bemutatták. Halász Lajos szerkesztő az újságában megjelent tárcák mellett egy novelláskötetet adott ki. Rádl Ödön ügyvéd a Szigligeti Társaság elnökeként bár szépirodalmi műveket, kritikákat, újságcikkeket is publikált, mégis inkább irodalmi stílusban megírt szónoki beszédeivel tűnt ki. Sas Ede szerkesztő novelláskötetet, verseskötetet és két regényt adott ki. A színház megnyitóünnepségén felolvasott prológ is az ő műve volt.

Holnaposok indulása

Ezek után joggal kérdezhető: de hol volt a ma is ismert, tehetséges fiatalokat tömörítő, országos figyelmet kiváltó A Holnap Irodalmi Társaság? Majd csak nyolc évvel később lépnek a nyilvánosság elé a holnaposok. Mint láttuk, 1900 januárjában Ady Endre 23 évesen egy szerény verseskötettel a háta mögött éppen csak hogy megérkezett a városba, hogy beálljon újságírónak a Szabadság napilap szerkesztőségébe.
Adyt kivéve a többi holnapos már koránál fogva is csak a szárnyait bontogatta 1900-ban. Babits Mihály 17 évesen a pécsi ciszterciek gimnáziumának diákjaként már írt verseket, de azokat nem közlésre szánta.
Balázs Béla Bauer Herbert néven Szegeden volt 16 éves diák, de költői pályája majd csak A Holnap antológiában közölt verseivel kezdődött.
A 19 éves Dutka Ákos, az egyetlen tősgyökeres váradi, a helyi főreáliskola diákjaként első verseit a Tiszántúl napilapban közölte.
Emőd Tamás volt a holnaposok legfiatalabb tagja, 1900-ban ő mindössze 12 éves, s a Premontrei Főgimnázium tanulója. Első versei csak 1906-ban jelennek meg A Hétben, Kiss József lapjában. Költői nevét is A Hét főszerkesztőjétől kapta a Fleischer Ernő helyett.
Juhász Gyula is mindössze 17 éves volt 1900-ban, s a szegedi Piarista Gimnázium diákja. Egy évvel előtte, 1899-ben jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban.
Az antológia hetedik – és egyetlen nő – tagja Miklós Jutka. Családi nevén Militzer. Az 1900-ban 16 éves diáklány első zsengéit Vészi Endre közölte a Budapesti Naplóban.
Általában váradiaknak tartják az 1908-ban megjelent A Holnap antológia szerzőit. Az antológia ebben a városban jelent meg ugyan, de a hét költőből mindössze Dutka Ákos volt váradi születésű; Ady Endre Érmindszenten, Babits Mihály Szekszárdon, Balázs Béla Szegeden, Emőd Tamás Berekböszörményben, Juhász Gyula Szegeden, Miklós Jutka Berettyóújfaluban született. Ám az igaz, hogy Babits Mihályt és Balázs Bélát leszámítva A Holnap költői többé-kevésbé kötődtek a századelőn Váradhoz.

Az irodalom társaságai

Ezek után térjünk vissza a századforduló irodalmához. Ekkor már közel egy évtizede az irodalom kedvelői, barátai, de főleg az amatőr, sokszor dilettáns művelői a Szigligeti Társaságba tömörültek. A társaság javára írható, hogy nemcsak megszervezte, de irányította is a város irodalmi életének eseményeit, népkönyvtárakat létesített a külvárosokban. Évente többször is nyilvános felolvasóesteket tartottak a Premontrei Főgimnázium dísztermében. Anyagi támogatásban részesítették az írókat, mint majd látni fogjuk, Ady Endrét is.
A Szigligeti Társaság elnöke és vezéregyénisége az 1892. október 2-i alakuló üléstől kezdve Rádl Ödön ügyvéd volt. Konzervatív irodalmár, aki 1900 tavaszán a társaság évi közgyűlésén beszédében megtámadta a fiatalokat, amiért azok a régi, nemes hagyományokat figyelmen kívül hagyják, és merész irodalmi radikalizmusukkal merőben ellentétes tanokat hirdetnek és vallanak. Neveket nem említett ugyan, de három fiatal író, Ady Endre, Biró Lajos és Nagy Endre találva érezte magát, ezért két napra rá keményen válaszolnak az elnöknek a Szabadság tárcarovatában.
Rádl Ödön konzervativizmusa ellenére a Szigligeti Társaság kezdettől fogva igyekezett maga köré tömöríteni a város jelentősebb tollforgatóit és irodalompártolóit. A hírlapi polémia dacára szűk fél év múltán, 1900. szeptember 27-én, Adyt is beválasztották a társaságba. A hírről beszámoltak a váradi lapok is. A Nagyváradi Napló másnapi számában elmondják, hogy „Ady Endre nagyváradi újságiró Versek cimű költeménykötetét a társaságnak megküldte. A választmány az értékes tartalmú verseskötetet köszönettel elfogadja, és könyvtárába elhelyezi. […] Ezután a választmány a társaság rendes tagjává választotta meg Móriczné Frölich Paula, a kiváló beszélyirónőt, Ady Endre és Krüger Aladár nagyváradi újságirókat, kiknek szépirodalmi működését előnyösen ismeri a közönség.” (Nagyváradi Napló, 1900. szeptember 28.)
Ady újságja, a Szabadság mindössze néhány sort szentelt az eseménynek: „A Szigligeti Társaság választmányi ülésén az elnök új tagokul ajánlotta Fröhlichné [?] Móricz Paulát és két nagyváradi újságirót. Mind a hármat egyhangulag megválasztották.” (Sz. 1900. szeptember 28.)
Feltevődik a kérdés: miért hallgatta el Ady saját lapjában a társaságba való felvételét? Valószínűleg restellte a tagságát a jobbára dilettánsokból és maradiakból álló társaságban, de szerepet játszhatott a márciusban az elnökkel kirobbant sajtóvitája is. De akkor miért kérte felvételét a Szigligeti Társaságba? Ennek az lehet a magyarázata, hogy 1900. június és augusztus havában egy verseskötet kiadására előfizetési felhívást jelentetett meg lapjában, kevés eredménnyel. Ez után fordult szeptember 2-án a Szigligeti Társasághoz, támogatását kérve a kötet kiadásához. Úgy látszik, a pénzsegély odaítélésének feltétele az volt, hogy Ady lépjen be a Szigligeti Társaságba, ami szeptember 27-én meg is történt. Megszavazhatták a verseskötet támogatására kért 50 forintot is, de azt majd csak 1903-ban folyósították, a kötet megjelenésekor.
Ady 1908-ban szakított végleg a Szigligeti Társasággal, amikor többedmagával, Dutka Ákossal, dr. Sarkadi Lajossal, dr. Dénes Sándorral, Fehér Dezsővel, Miklós Jutkával és Marton Manóval együtt április 2-án írásban jelentették be kilépésüket. Szakításuk A Holnap Társaság megalakulásának következménye lehetett. Egy új irodalmi társaság alapítói és tagjai nem vállalhattak közösséget a múltat őrző és a langyos dilettantizmust ápoló tömörüléssel.
Hogy mi lett a Szigligeti Társaság további sorsa? Folytatta megszokott összejöveteleit egészen az impériumváltásig, s akkor a többi egylethez, társasághoz hasonlóan, a hatalom ezt is feloszlatta. Csak 1922-ben engedélyezték ismét a működését, majd az 1944-es változások után végleg felszámolták.

Öt nagyváradi napilap 1900-ban

1900. január első napjaitól, akárcsak az előző években, négy napilap, a Nagyvárad, a Nagyváradi Napló, a Szabadság és a Tiszántúl jelent meg Nagyváradon. Június 16-tól, immár ötödikként, a Nagyváradi Friss Újság. Talán nem érdektelen eljátszogatni egy kicsit a számokkal. A hivatalos népszámlálási adatok szerint 1900-ban összesen 47 018 lakosa volt a városnak, ebből 44 750 magyar anyanyelvű. Ha csak őket vesszük alapul – bár valószínűleg az ő számuknál jóval többen olvasták a magyar napilapokat –, egy újságra nem sokkal több mint 10 000 olvasó jut. Ebben a számban benne van a fél évvel korábban megjelent Friss Újság is. És ennyi olvasó el tudta tartani az összes lapot.
Hasonlítsuk össze az egy újságra eső lakosok akkori számát a mostanival. A 2002. évi népszámlálás szerinti 56 830 magyar ajkú lakosa volt Nagyváradnak. Később két magyar nyelvű napilap jelent meg a városban, ami újságonként 28 415 olvasót jelent. Ez még akkor is elgondolkodtató adat, ha figyelembe vesszük azt, hogy napjainkban a rádió, a televízió, az internet valós konkurenciája a nyomtatott sajtónak. De térjünk vissza a századfordulós sajtóélethez.
Az első váradi újság, a Bihar 1862. október 2-án jelent meg, Hügel Ottó kiadásában. Első szerkesztője Győrffy Gyula volt. Eleinte kéthetente hagyta el a nyomdát. 1863. október 30-án a lap politikai okból megszűnt, szerkesztőjét letartóztatták, elítélték. Majd csak 1867. június 15-én jelent meg ismét. Ekkor kiadó-szerkesztője Juhász Gyula (nem azonos az ismert költővel!) és Sólyom Fekete Ferenc lett. A kezdeti 48-as irányzatú lap immár szabadelvűként került az olvasó kezébe. 1868 júniusától Hügel Ottó úgy döntött, szünetelteti a Bihart, s helyette a Nagyváradi Lapokat indította. Ez utóbbi rövid életűnek bizonyult, tulajdonosa 1870 júliusában, a Nagyvárad próbaszámának megjelenésekor meg is szüntette. A később újraindított Bihar véglegesen 1879-ben tűnt el a lappiacról.
Hügel Ottó a harmadik újságát, a Nagyváradot társadalmi napilapként jelentette meg 1870. július 3-án, Báttaszéki Lajos ügyvéd szerkesztésében. Hetenként hatszor jelent meg; ez tekinthető a város első igazi újságának. A lemondott Báttaszéki helyett 1871 áprilisától 1873 októberéig Rácz Mihály a felelős szerkesztője a lapnak. Őt Hügel Ottó, a kiadó tulajdonosa követte a szerkesztői székben 1890 áprilisában bekövetkezett haláláig.
1879-től, az addigi függetlenséget feladva, Hügel a Nagyváradot politikai napilapként a Szabadelvű Párt szolgálatába állította. Ezzel az időközben megjelent ellenzéki napilap, a Szabadság politikai hatását akarták ellensúlyozni, amire az addigra már inkább csak vegetáló Bihar nem volt képes, emiatt is szüntették meg. Nyolc évig volt a Nagyvárad a Szabadelvű Párt hivatalos közlönye; 1887 januárjától megmaradt ugyan szabadelvű lapnak, de az ellenzék hivatalos újsága a Szabadság lett. A Nagyvárad szerkesztését Hügel Ottó 1890 áprilisában bekövetkezett halála után, három hónapra, ideiglenes jelleggel, Hegyesi Márton vette át. A következő felelős szerkesztő Böszörményi Géza lett, ő 1891 októberéig irányította a lapot. Ugyanebben az évben Hügel Ottó örökösei eladták az újságot Láng Józsefnek. Az új tulajdonos szerkesztőként hazahívta Aradról a jeles publicistát és írót, Iványi Ödönt, s ő magával hozta Sas Edét és Fehér Dezsőt; mindhárman vezető személyiségei lettek a váradi újságírásnak. A fiatalon, 1893 októberében elhunyt Iványi örökébe Sas Ede lépett, de 1895 májusában váratlanul távozott a laptól, hogy két budapesti újság munkatársa legyen. Ekkor veszi át a felelős szerkesztői állást Fehér Dezső, akinek Alba néven közölt írásait addigra megkedvelték az olvasók. Szerkesztői ténykedése 1898 októberéig tartott, ekkor elhatározta, hogy saját lapot indít, a város harmadik napilapját, a Nagyváradi Naplót. Ebben az is szerepet játszott, hogy nem akart másodhegedűs szerepet játszani a fővárosból visszatérő Sas Ede mellett, aki átvette a Nagyvárad felelős szerkesztői posztját. Ő irányította a lapot 1900-ban is az Úri utca 702. szám (a mai Ciorogariu utca 5. szám) alatti szerkesztőségben.
A város második napilapja, a Szabadság a Szabadelvű Párt hivatalos orgánumaként jelent meg, először 1874. június 17-én. A szerkesztőség a Sas (később Kossuth, ma Independenţei) utca 3. szám alatti Guttmann-ház udvarában volt. Laszky Ármin alapította. Felelős szerkesztője Dús László ügyész volt. Kezdetben hetente négyszer, majd három hónap után ötször jelent meg, 1876-tól hétfőn is. 1886-tól Rácz Mihály városi főjegyző, a lap addigi munkatársa lesz a felelős szerkesztő. Rácz Mihály 1893 őszén kilép a szerkesztőségből, átadva helyét Ponori Thewrewk Istvánnak, a lap első hivatásos újságíró-szerkesztőjének. 1894. március 1-jétől Lovassy Andor vármegyei aljegyző veszi át Ponori helyét, majd ugyanebben az évben Szunyogh Szabolcsot nyerik meg a felelős szerkesztői állásra. 1897 októberében Halász Lajos lett Lovassy utóda. Egy év múltán Halász a katonai behívója miatt lemondott felelős szerkesztői állásáról, helyét ideiglenesen Hlatky Endre, a Szabadelvű Párt helyi elnöke vette át. 1899 októberétől immár Hegyesi Márton a lap felelős szerkesztője. Idős emberként inkább vezércikkíró maradt továbbra is, anélkül hogy a szerkesztés munkáját ténylegesen végezte volna. Az Biró Lajos helyettes szerkesztőre maradt, s őt 1904 őszén hivatalosan is kinevezik felelős szerkesztőnek. Az 1900-ban megjelent újság főszerkesztője Szunyogh Szabolcs volt, aki korábban felelős szerkesztőként dolgozott a lapnál. Harmadikként a laptulajdonos Laszky Ármin nevét tüntették fel az egyes lapszámok utolsó oldalán. Ady Endre közel másfél évig, 1900. január 1. és 1901. május 18. között volt a Szabadság munkatársa, ekkor szerződött át a Nagyváradi Naplóhoz.
A Tiszántúl először 1894-ben jelent meg, katolikus irányzatú politikai napilapként, kéthetente, Persz Adolf szerkesztésében. 1898 őszétől a Tiszántúl is napilapként került az újságárusokhoz. A századfordulóra Krüger Aladár szerkesztő mellé szerződtették hivatásos újságíróként Pálffy Bélát. A lap fejlécén 1900-ban az állt, hogy: A szerkesztésért felelős: Dr. Vucskics Gyula. A szerkesztőség az Apáca (később Szilágyi Dezső, ma Moscovei) utca 3. szám alatt, a Katolikus Kör épületében működött.
A liberális irányzatú Nagyváradi Napló napilap első száma 1898. október 1-jén jelent meg. A lap tulajdonosa – és kezdetben felelős szerkesztője – Fehér Dezső volt. A felelős szerkesztő helyét december 18-án Lovassy Andor egykori vármegyei aljegyző vette át, aki előzőleg szerkesztette a Szabadságot is. 1900-ban a szerkesztésért felelősnek dr. Dési Géza ügyvédet jelölték meg az impresszumban, ahol még Fehér Dezső laptulajdonos és Halász Lajos szerkesztő neve szerepelt, utóbbié csak június 15-ig, amikor kilépett a szerkesztőségből. Erről másnap egy rövid hírben számoltak be: „Halász Lajos, ki az elmúlt év október hónapja óta tevékeny részt vett lapunk szerkesztésében, a tegnapi napon más irányú elfoglaltsága következtében kilépett a Nagyváradi Napló redakciójából. Pásztor Ede, akinek zsurnalisztikai munkásságát előnyösen ismeri a nagyváradi közönség, belépett a Nagyváradi Napló munkatársainak sorába.” (Nagyváradi Napló, 1900. június 16.)
Egy szóval sem említették azt, hogy Halász Lajos kilépésének oka lapalapítás volt. Pásztor Ede nem maradhatott sokáig a lapnál, mivel október elején önkéntes katonai szolgálatra vonult be. Helyébe Papp János poétát, az ismert zsurnalisztát szerződtették.
A Nagyváradi Napló állandó szelíd ellenzékiséggel volt jelen Várad sajtóéletében, olvasóit a demokratikus szellemiség megőrzéséről biztosította. Ne felejtsük el azt sem, hogy 1901. május 22-től Váradról való távozásáig, 1903. október 7-ig Ady Endre is e lap kötelékében dolgozott; 1902. január 1-jétől mint a lap társszerkesztője, 1903. január 10-től mint a felelős szerkesztője.
A Nagyváradi Napló első szerkesztősége a Bémer téri Mayr-ház emeletén volt, ezt 1899 nyarán lebontották (nagyjából a mai Bazár épület helyén állt). Innen a Bémer tér 351. szám alatti Róth-ház emeletére költöztek – ennek helyén ma részben a Divatház és a vele szomszédos, úgyszintén az 1960-as évek végén emelt lakóház található. A szerkesztőség 1900-ban mindvégig itt maradt, de rövidesen a Sal Ferenc utca 806. szám alá költözött. E ház a mai utcanév és számozás szerint a Dunărea utca 8 lenne, de az itt található ingatlan már nem azonos a századfordulón ismerttel. Nem sokáig maradtak itt, ugyanis 1902. május 6-án a szerkesztőséget és a kiadóhivatalt Fehér Dezső, a lap tulajdonosa a Szent János utca 346. szám alatti lakásának egyik sötét szobájába helyezte át. Ez a kis földszintes ház ma is megtalálható az Ady Endre utca 11. szám alatt.
A Nagyváradi Friss Újságot 1900. június 16-án Halász Lajos alapította. A szerkesztőségnek otthont adó ingatlant a Kossuth utca páros oldalán mára lebontották. A Nagyváradi Friss Újság megjelenése napján Az ötödik napilap címmel a Tiszántúl rövid hírben számol be arról, hogy „Ma új napilap jelenik meg városunkban Nagyváradi Friss Újság címen. A lap az elárusításra fekteti a fősúlyt s számonként egy krajcárért lesz kapható. Ez az ötödik napilap városunkban. Az új lap szerkesztője Halász Lajos lesz, aki tegnap kilépett a Nagyváradi Napló szerkesztőségéből.” (Tiszántúl, 1900. június 16.) Rövid, száraz hírcikk, elfeledkezve az ilyenkor szokásos udvarias jókívánságról. De mit is várhatunk, amikor a Friss Újság konkurenciát jelentett ötödik lapként, bár ismerve a Tiszántúl katolikus beállítottságú olvasóit, nem valószínű, hogy sokukat elvonzott volna. Hasonló visszafogott hangnemben számolt be az eseményről a Nagyvárad is, bár a rövid cikkben nem feledkeztek meg a lap alapítójának dicséretéről sem: „Az új napilap szerkesztője Halász Lajos lesz, az ügyes tollú nagyváradi újságíró, aki kilépett a Nagyváradi Napló szerkesztőségének kötelékéből.” (Nagyvárad, 1900. június 16.)
A Nagyváradi Napló mélyen hallgatott az új lap megjelenéséről. Úgy látszik, Fehér Dezső nem tudta megbocsátani Halásznak azt, hogy kilépett a lapjától. Pedig neki igazán nem volt jogalapja erre, hiszen ugyanezt tette ő is két évvel korábban, amikor cserbenhagyta a Nagyváradot, hogy saját lapot alapítson.
A Nagyváradi Friss Újságnak megszakítás nélkül 1931-ig sikerült életben maradnia. Hogy a lap neve fennmaradt a köztudatban, az elsősorban Adynak köszönhető, aki 1901. április 22-én e lapban publikálta a nagy vihart kavaró Egy kis séta című cikkét, amelyben a Kanonok sor lakóit bírálta.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu