Kulturális folyóirat és portál

idf

2020. június 30 | Várad | Kultúra

Infinite Dance Festival ősszel

Október 21-25. között szervezi meg a Szigligeti Színház az Infinite Dance tánc- és összművészeti fesztivált – amennyiben azt az őszi járványügyi intézkedések engedik. A tervek szerint a fesztivál öt napja alatt tizenhárom előadást láthat a közönség.

A fesztivál negyedik kiadásának programjában szereplő előadásokat nyílt pályázati felhívás útján, csaknem hatvan pályázati anyag közül választotta ki a szervezők által felkért háromfős nemzetközi kuratórium, amelynek tagjai Jakobovits Márta kerámiaművész, Lőrincz Katalin táncművész-pedagógus, valamint Vava Ștefănescu koreográfus, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont menedzsere voltak.

A szervezők köszönik a beküldött pályamunkákat, ugyanakkor felhívják a résztvevők és az érdeklődő közönség figyelmét, hogy az IDF megrendezését és lebonyolítását a következő hónapok járványügyi intézkedései befolyásolják. Az Infinite Dance Festival negyedik kiadásáról bővebb információkat a későbbiekben közli a Szigligeti Színház a honlapján, valamint közösségimédia-oldalain.

A válogatásba bekerült előadások a következők:

  1. Twins – Frenák Pál Társulat
  2. Noir – TranzDanz / Kovács Gerzson Péter Társulata
  3. Nihil Sine Deo – Contemporary Creative Dreamers
  4. AfterEverAfter – Oberfrank Réka, Horváth Nóra
  5. Kelly – Raubinek Lili
  6. Singing Bodies Trilogy – Indie Box
  7. Wonderland – Duda Éva Társulat
  8. Folkamenco – FlamenCorazonArte
  9. A tizedik vőlegény – Duna Táncműhely
  10. Awakening – Létra Kulturális Egyesület
  11. Kis esti vakság – Pataki Klári Társulat
  12. sorrynotsorry – Ádám Anna
  13. János vitéz – Miskolci Balett

 

 

 

 

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu