Kulturális folyóirat és portál

2011. augusztus 2 | Vass Tibor | Irodalom

Indulókban vagyok. Indulok Csíkóhalba

Indulok Csíkóhalba

Össze fognak a dolgok időben keveredni, majd azt mondják, jól összefogva bánok a síkokkal. Bánom, sokakkal megesik, csíkokban papizza őket az idő, szárazon falja meg őket, nekrológcsíkjaikat

tartják a halak számon. A csík hal, és mindegyik halott Sámson.

A csík hol, és mindegyik holott más kedvére elmásszon.

A dolgoknak márpedig össze kell időben keveredni, az élők,

ha életükben írnak bármit a halálról, az gyászbeszédhez jó, idéznek, rínak fölötte durvanagy pénzéhekért. A csík vajon mivel táplálkozik. Mivel gyászolni divat, berúgni sikk, nincs valóságos kötelék. Jól

jönnek Delila-halottak bizonyos sakklapoknak. Múlástól maszek a jövőérdek, a megélhetési megemlékezhetőség mérhetően tetemes. Öt-hat közös emberhalál a véletlenszerű csoporthoz, és máris ott a kohézió. Most mondom megélhetésből az én halálkohéziómat.

Nekem is kell véletlenszerűség. A viszkiérzés biztosan meg lesz írva, mondja a doktor, aki nő, a viszkiérzés biztosan meglesz, a magnézium vénába adott gyönyöre, ahogy a viszkiérzést idézi, előbb fejtetőn,

cimpafülben, aztán legvelőben, meg lesz írva a magnéziuminjekció

viszkihez tartó rokon hatása, a melegítő érzés, a viszkiséget

körülvevő kellemes rokongondolatok, fogdosom vizit közben

a pirosmeleg gondolatokat és ettől tudok rokonilag túlélni. Mattot

tudok adni magamnak, bevallom: segít. Mosolygunk. Csukkunk

és Gekünk, Moszkvám itt jön elő idén először. A szorzótáblát nem tudom, előszörször először az mennyi is. Köszönni sem olyan jól tudom. Apám füle piros a viszkitől, családi jöveteleken enged magának két-há fülpirosításnyit, mosolyog az érzésen, érzi a más

által tapintható csík-pirosságot, csontig a hatoló jóérzést, együtt a család, mert attól ugye neki nincs két-há fontosabb. És nincs így nekünk se, és hála a csíkokért. Apám fogdossa pirosmeleg fülhegyét

és mosolyog. Az első kutyámnak a Viszkinevet adjuk, vicces,

amikor Viszkinevünk megijed egy petárdától, nem, nem az

a vicces, hogy megijed, hanem ahogy elszökik mellőlem, nem, nem

az a vicces, ahogy elszökik, hanem ahogy a Deszka-temető alatt szólingatjuk a sötétben fennhangon, Viszki, Viszki, síkhülye banda, üvöltözünk utána, pirosfülhegyűnk, hol vagy, ki a franc üvöltözik temetőközelben, sötétben viszki után, ő meg otthon vár bennünket, ijedtében hazaszalad, valamelyik szomszéd beengedi a lépcsőházba, be a liftbe, fekszik Viszkinevűm az ajtó előtt, mi megkönnyebbülünk, fogdossuk a pirosmeleg fülhegyét és mosolygunk. A kutya piros-

melegfülhegyéről beszélek, apám fülét holtában nem csíkozom meg,  pedig nem hagy hátra verset, pedig sem megélhetési merszet, pedig bekapcsolt rádióval vár és profi hírolvasókkal, akik ott állnak

az erkélyen, és olvassák, milyen lesz reggelente egy évig az időjárás.

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu