Kulturális folyóirat és portál

2014. április 17 | Molnár Zsolt | Irodalom

Idekötve

A kibírhatatlanságig el kellett jutni,
Ahol a túlhevülés volt menekülési alkalom.
Szétfeszültek, távolodtak egymástól agyféltekék,
Akár belső szeg, átlyukasztotta koponyámat
És verejtékké felhígult, engedtem, hogy elárasszon.
Keresztbe vájódott árkokként kezdtek bőrömön fájni,
Kötéllé fonta északfakasztotta, jeges szél.
Meg akarom mozdítani görnyedező tagjaimat,
De még mindig egyre tekeredik rájuk megszilárduló tudatom.

Egy időtlen zokogás buzogott fel mögöttem,
Amelynek könnyei átitatják a rejtett, végtelen csatornát.
Esetleg a gombájának is beillenék;
Szimbiózisfélét próbálok vele imitálni
És magyarázkodni, ugyan már én sem értem,
Csak állok kikötve, s bordásfalként egyengeti csigolyám.
Lábaimhoz évlevél avarodik temérdek,
Örömét végül mégis ki képes az életfa nyilvánítani,
S létrafok minden ág, hogy színeváltásommal teljesség-csúcsra érjek.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu