Kulturális folyóirat és portál

2013. június 5 | Balogh István | Irodalom

Halál nem ért csöndhöz

Fehér Kálmánnak tisztelettel

a halál nem ért csöndhöz
láng kialszik látóhatár
lila úton vezet Óz birodalmába
slágert dalolnak valakik
lassan hetvenöt éve
gyűlik álmukat sarki jéggel
összemixelt lélektelen fülzsír
Oscar-díj szolgál szennyes
konyhájukban kisírt szemmel
őszülő bivalyok másznak ki szent
folyó profán habjaiból
aztán bámulják lángoló
csecsemők Gangesz-dallamait
két vak igric nyekergi égre
a halál bizony nem ért a csöndhöz

a halál mégsem érthet a csöndhöz
Seruzád fűtakarója mosolyog
és könny gördül virágarcán
sókristály hangot fog
kondenzátor ujjad megtalálta
halálában is éneklő
színes szirmokat
füledet szorítja fülhallgató
kegyetlen rákfenéje
mosolyod süllyedt hajók
pokoli öröme
mennybéli bánata

a halál kezdi tanulni a csöndet
ráírta ajtófélfára a bűvös igét
holnap
pókhálót sző szent szobasarokban
elröppent anyám arany toklászban
mezítlábbal sárba gázoló
vályogvető polyvalelke
koboz pengő húrjából mosolyog
igaz igricünk szülikéje
mert olyan a tekintete
mert olyan a tekintete
partifecskét táncra ösztönző
hangos hunyorítás
sárga lyuk az űrön
kép a mindenségben

a halálnak köze nincs a csöndhöz
két üstökös fölzokog
két kócsag kónya csőre csípi Jézusunkat
Máriánk kuka kereszt alatt jajgat
szent a lándzsával oldalba szúró

Úristenünk egyszülött fia is üvöltött
míg húsába-csontjába verték
a liberális vad szögeket
egünk akkor mozdulatlan
semmi jel
semmi biztatás
INRI feje félredőlt
Pistánk sírján
szamárként üvöltő
árva sóvirág

hiába csöngetek
verem kilincsed

a halál megtanulja csöndet
ígérgeti
ígérgeti

          2013. január 4.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu