Kulturális folyóirat és portál

2012. október 15 | Árpás Károly | Kultúra

Gion Nándor és a közélet

Napjainkban, amikor különböző okokból előtérbe kerülnek a kelet-európai rendszerváltások sajátosságai, s időnként „megszellőztetik”, hogy mi mindent titkoltak el a múlt századi totalitárius rendszerekben (legyenek azok szélsőjobboldaliak vagy szélsőbaloldaliak), nemegyszer találkozunk támadásokkal. Olyan embereket vesznek célba, akik vagy már nem védekezhetnek (mert halottak), vagy nem kapnak válaszjogot. Írásom sem vitairat, sem védőirat nem kíván lenni; egyszerűen szeretném, ha megértenénk Kovács Endre történész szavait: „a tények mindenkor tények maradnak, tények ellen hadakozni nem lehet. A történész azonban nem ügyész, felelősségre vonni korábbi nemzedékeket nincs joga. Az ő feladata az, hogy… Világítsa meg a jelenségeket a legszélesebb szerves összefüggéseikben”1. Ennek értelmében dolgoztam eddig mint történész2.

Az axiómák lerakása

Már az antikvitás egyik legnagyobb gondolkodója, Arisztotelész felismerte, hogy az ember zoón politikón, azaz közösségi lény. Politika című munkájában azt is tisztázta: a politika a polisz (azaz a közösség – Á. K.) ügyeivel való foglalkozás. Annak idején Szolón, a hét görög bölcs egyike törvénnyé tette: aki nem akar részt venni a közösség ügyeiben, s nem kötelezi el magát valamelyik csoport mellett, azt zárják ki a közösségből. A közösségi lét ugyanis kikerülhetetlen felelősséget is jelentett akkor – s kétlem, hogy ma másképpen lenne.

A 18. század másik nagy, közösségi kérdésekkel foglalkozó filozófusa, Jean-Jacques Rousseau azt is felismerte, hogy a közösségi cselekvés egyben annak a hatalomnak a függvénye is, melynek lényegét Machiavelli fogalmazta meg A fejedelem című művében. A Társadalmi szerződésben a szentimentális etikus arra a megállapításra jutott, hogy a közös cselekvéshez az állampolgári belátás mellett esetenként kényszerre is szükség van.

A hatalom működtetéséhez nem elég az államgépezet; fontos, hogy a közösségi érdekeket ne csak megfogalmazzák (lásd ideológia), hanem a gyakorlatban is érvényesítsék. Ennek sajátos eszköze a párt. A párt olyan szervezet, amely egy csoport, réteg vagy osztály érdekeinek érvényesítését tartja szem előtt. A politikai élet során több fajtájával találkozhatunk:

a) választási párt – célja mindenkivel elhitetni, hogy a részérdek egy a közösségivel;

b) klubpárt – a hatalmon lévők szervezete az érdekek egységes (parlamenti) érvényesítésére;

c) tömegpárt – hirdetve is a többség érdekeit képviseli;

d) a totalitárius rendszer egyetlen pártja – kifejezetten a hatalom eszköze.

Miért párttag valaki? Lehet az oka védelem, hiszen minden szervezett közösség megvédi tagját (az ősemberi klán óta). Lehet a cél érvényesülési vágy, hiszen ha a párt hatalomra kerül, akkor elsősorban a saját lojális tagjai közül választja a pozíciókra kerülőket (nem a szakértelem számít). S lehet az oka a szolgálat. Ennek vagy a meggyőződés a kiindulópontja, vagy annak belátása, hogy csak ekképpen lehet felhasználni a közéleti/politikai keretek kínálta lehetőségeket.

Mikor támadható az egyén? Ha bizonyítható erkölcsi okok merülnek fel, illetve önös érdekei fontosabbak, mint a választott, vállalt közösségé.

A kommunista pártokról

A kommunista pártok története elválaszthatatlan a szovjet totalitárius rendszer kiépítésétől. Lenin és munkatársai mindent elkövettek, hogy a marxi szociáldemokrata és szocialista pártok mintájára, s a II. Szocialista Internacionálé példáját követve Moszkva összefogta (III. Kommunista Internacionálé) nemzeti kommunista pártokat hozzanak létre, amelyek tömegpártként egy leendő totalitárius hatalmi rendszer előkészítői legyenek. (S a szovjet világrendszer bővítésének eszközei.) Részletesebb ismeretekre könnyen találhatunk3.

1919 áprilisában alakult meg a Jugoszláv Kommunisták Pártja. Befolyása gyorsan növekedett. 1920-ban, a centristák kiválása után, II. kongresszusán forradalmi programot fogadott el: célul tűzte ki a tőkés rendszer felszámolását, Jugoszlávia szocialista átalakítását. A többi balkáni kommunista párttal (bolgár, román, görög, török) szövetkezve ún. Balkáni Kommunista Föderációba tömörült. A Központi Bizottság 1929-ben a monarcho-fasiszta diktatúra elleni fegyveres felkelésre hívott fel, ami – a forradalmi feltételek hiányában – hibás döntésnek bizonyult. A hatalmas terror következtében számos pártszervezet megsemmisült. 1937-ben az újjászervezett párt élére Josip Broz Titót választották meg a Központi Bizottság főtitkárának. Jugoszlávia 1941-es náci megszállása után a JKP a megszállók elleni harc élére állt. A felszabadító háborúban óriási áldozatokat hozott. A felszabadulás után a meginduló szocialista fejlődés megindítója volt. A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának 1948-as, de különösen 1949-es határozata után a JKP és a többi kommunista és munkáspárt viszonya rendkívül megromlott, és a párbeszéd csak 1953-ban indult meg újra. Ebben az időben a JKP kidolgozta a társadalom és gazdaság irányításának sajátos, ún. önigazgatási rendszerét. 1952-ben a párt nevét Jugoszláv Kommunista Pártról Jugoszláv Kommunisták Szövetségére változtatta. Az elnöki funkciót Tito halála után rotációs rendszerben, évenként váltakozva, az egyes szövetségi köztársaságok pártjainak képviselői töltötték be4.

Terjedelmi okokból nem térek ki a totalitárius, egypártrendszeren alapuló diktatúra belső állam-, gazdaság- és kultúrpolitikai viszonyaira, ám az köztudomású, hogy a rendszeren belül csak az tudott tevékenykedni, aki vagy párttag, vagy „útitárs” (Lukács György kifejezése) volt – így érvényesült a három T (azaz tiltás, tűrés, támogatás) elve.

 

Gion és a párt

Miért lett Gion Nándor párttag? Közvetlen információnk nincs – se Gion Nándor, se családja, sem a kortársak nem nyilatkoztak erről. Mindenesetre furcsa volt, hogy a harmadikos szabadkai középiskolás, aki komoly vallásos nevelésben részesült, úgy döntött, hogy belép abba a szervezetbe, amely vezette és irányította 1944–45-ben azokat a megtorlásokat, melyeknek kis híján nem egy családtagja is áldozatául esett (lásd későbbi regényeinek utalásai, valamint vallomásai!).

Lehetséges, hogy a védelem volt a meghatározó ok? Az általános iskolás éveket idéző történetekből5 ehhez nem kapunk adalékot, ám a középiskolás éveket idéző Kétéltűek a barlangban című 1968-as regényében6 még a szeretett magyartanár is piszkálta a mohamedánt. (Akkor milyen lehetett a többi vezető és oktató magatartása a nemzetiségekkel?) Aki volt kollégista, s kamaszkorában távol élt a családjától, az megértheti a magára maradó egyén élethelyzetét.

Az érvényesülés érve is fölmerülhet. Ehhez példa lehet az előbb említett regény Angelije. Valószínű, hogy ezzel magyarázható Gion Nándor megszerzett rádiós ösztöndíja is, amely nemcsak egyetemi éveiben segítette, hanem álláslehetőséget is biztosított a diploma után (nem kellett elmennie tanítani). Másik szépirodalmi példa a Testvérem, Joáb című 1969-es regénye7, amelyben jelzi a korrupció ember-deformáló veszélyeit is.

Napjainkban már alig ismertek rádiós riportjai, kritikái, esszéi8; a kortársi emlékekből, valamint a dokumentumokból hozzáférhető szerkesztői és szerkesztőségi tevékenysége megerősíti, hogy Gion tudatában volt a párttal mint eszközzel való érvényesülés lehetőségeinek, esélyeinek – bár a Véres patkányirtás idomított görényekkel című 1971-es kiadatlan naplóregénye9 már azt bizonyítja, hogy belátta ennek hátrányait is.

Sokkal fontosabb volt azonban a szolgálat. Hogy ennek alapja meggyőződés lett volna – erre vonatkozó információk sem vallomásaiban10, sem szépirodalmi írásaiban, sem az interjúk11, valamint az emlékezők adataiban nincsenek.

Inkább az bizonyítható, hogy a fiatal Gion fölismerte: a párttagság olyan keretet teremthet, amelynek kitöltése az életpálya adatai és a vallomások alapján lehetővé tette számára az általános emberség és a keresztény felebaráti szeretet érvényesítését. Legyen szó akár újságszerkesztésről, akár rádió- és/vagy színház irányításáról, az emberek megsegítéséről (különösen a jugoszláv háborúkban), valamint a magyar nyelvet beszélők közösségének fönntartásáról12. Párttagként nemcsak ismerte a megfelelő utakat (s félrehajlottak útjából az ágak, akár nagyapjának, Rojtos Gallai Istvánnak), hanem tetteiért vállalta mindenkor a felelősséget is. Külön kiemelném, hogy a nemzetiségi probléma és megoldásainak útkeresése mellett fontosnak tartotta a huszadik század emberi világának meghatározó tényezőjét: a kommunikációt. A különféle újságok, a színház, a rádió, a film és a televízió médiumok megfelelő működtetéséből nemcsak kivette részét, hanem ha elkészül majd egy részletező életrajz, akkor az bizonyítani fogja, hogy majdnem annyi időt fordított erre, mint az alkotásra.

Az utolsó pártpolitikai tetteiről részletesen tájékoztat Varga Lajos Mártonnal készült interjújában. 1993 augusztus elején rádiós szerkesztőbizottsági ülést tartott Újvidéken a magyar nyelvű rádió fennmaradása ügyében. 1993. 09. 01-jén levelet írt a pártvezetésnek: választ várva 15-ig a munkahelyek feltöltéséről. 1993. 09. 15. után kiderült: nincs válasz, csak üzenet – nem vehet fel senkit. 1993. 09. 24-én újabb szerkesztőbizottsági ülés volt Újvidéken; ekkor felajánlotta lemondását a felelős szerkesztői posztról. 1993. 09. 27-én Magyarországra érkezett, szabadságra. 1993. 10. 27. körül döntött arról, hogy itt marad. 1993. 11. 06-án, az interjúkészítés előtt kétszer járt Újvidéken, de mert változásra nem volt esély, visszatért Budapestre13.

A rendelkezésemre álló adatok szerint 1993-ban lépett ki a pártból; feltehetően azért, mert ekkorra a tagság erkölcsileg vállalhatatlan lett, cselekvési teret nem biztosított – a Magyarországra való költözés oka is ez lehetett.

A szabadkőművességről

A szabadkőművesség világszerte több millió taggal rendelkező heterogén, számtalan formában működő mozgalom, amely – önértelmezése szerint – az erkölcsi értékek, valamint a szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik. Az ún. angol rendszerű szabadkőművességben egyebek mellett a tagság számára alapvető követelmény az Istenbe vetett hit. Ezért Istent a szabadkőműves ceremóniákban és szóhasználatban a Világegyetem Nagy Építőmesterének nevezik. Az ún. francia rendszerű szabadkőművességben nem követelmény az Isten-hit, mint ahogy az ebben a szisztémában dolgozó szervezetek időnként politizálnak is.

A társaság eredetét illetően számos mitikus magyarázatot ismerünk. Eredeztetik a jeruzsálemi templom építőitől, akiknek bölcsességét a templomos lovagrend, a katedrálisépítő céhmesterek, majd a rózsakeresztesek közvetítették. Egyéb elképzelések Mózessel, az esszénusokkal, Eukleidész és Püthagorasz filozófusokkal, az antik misztériumvallásokkal, illetve a kelta és cigány pogánysággal hozzák összefüggésbe.

Skóciában már a 16. században, Angliában a 17. századtól megkezdődött a szabadkőműves tevékenység, majd négy londoni páholy 1717-ben megalakította az Angliai Nagypáholyt. 1728-ban Párizsban létrejött a Francia Nagyoriens.

James Anderson 1723-ban összeállította és kiadta a szabadkőműves alkotmányt (The Constitutions of the Free-Masons), majd e munkát folytatva jelenteti meg annak újabb változatát (The New Book of Constitution of the Ancient and Honourable Fraternity of Free and Accepted Masons) 1738-ban. Angliában versengés alakult ki a „régiek” és a „modernek” között, majd 1813-ban a rivális páholyok közösen megalapítják az Angliai Egyesült Nagypáholyt. Az új Nagypáholy 1815-ben módosítja az andersoni alkotmányt, beillesztve a kitételt, amely megköveteli, hogy a szabadkőművesek tegyenek hitet a Világegyetem Nagy Építőmestere mellett.

Az angliai Nagypáholy és a Nagyoriens közti szakadás 1877-ben következik be, amikor a Nagyoriens tagjaitól már nem kívánja meg a Világegyetem Nagy Építőmesterében való hitet, elismer női és vegyes páholyokat, valamint enyhít a politikai kérdések megvitatásának tilalmán. A két szervezet között a hivatalos kapcsolat megszakad.

1929-ben az angolok kiadják a regularitás alapelveit tartalmazó dokumentumot (Basic Principles), amelyben deklarálják, hogy milyen alapon ismernek el ők nagypáholyokat – azaz mi szerint döntik el, hogy melyik szervezetet tekintik szabadkőművesnek és melyiket nem. Ennek főbb pontjai: a tagoknak valamely vallás szerint hinniük kell Isten létében; a páholyoknak csak férfiak lehetnek a tagjaik; a páholyokban vallási és politikai kérdések taglalása tilos; nem tartható fent szabadkőművesi kapcsolat olyan szervezetekkel, amelyek ezen elveket nem tekintik a magukénak14.

A szabadkőművesek magyarországi működéséréről Kiszely Gábor15 és Berényi Zsuzsanna Ágnes írásaiból értesülhetünk. Bővebb tájékoztatásra nincs helyünk, csak annyit jegyeznék meg: a szervezet az 1989–90-es rendszerváltás óta legális, ám ténykedése ennek ellenére titkos. A tévhitekkel ellentétben direkt nem kapcsolódnak pártokhoz16.

Gion és a szabadkőművesség

Miért lett Gion Nándor szabadkőműves? Érdemes felidézni a hozzáférhető adatokat. Amikor 1993 szeptemberében átjöttek Magyarországra, akkor Budapesten az Oktatási és Művelődési Minisztérium Thököly úti vendégházában kaptak szállást17. Az író Varga Lajos Márton 1993. novemberi interjújában jelentette ki, hogy „szeretne szabadkőműves lenni”18. Sikerült felvennie a budapestiekkel a kapcsolatot; 1994. 01. 13-án beválasztották, január 27-én ünnepélyesen fel is vették19 a szabadkőművesek közé.

Hogy mi volt döntésének az oka, arról nem áll rendelkezésünkre információ – mind a családtagok, mind a barátok, mind a szabadkőműves-társak hallgatnak. Lehetett a védelem – súlyos egzisztenciális problémák nehezítették a család életét a váltás miatt. 1993-ra minden olyan személy átjött, aki politikai és/vagy szociális menedéket kérhetett és segítséget kaphatott. Erről szólnak a szabadkőműves novellák és a kőbányai történetek20.

Az érvényesülés vádja fel sem merülhet, hiszen az 1993–2002 közötti politikai időszakban a szabadkőművesek nem irányították a magyar politikát. (Hogy előtte és utána milyen mértékben befolyásolták, ez inkább politikai, mint történészi kérdés – nem foglalkozom vele.) Amilyen díjakat 2001-ig kapott, azok alkotó tevékenységéhez kapcsolódtak21.

Marad tehát a szolgálat. A meggyőződésre vonatkozóan nincsenek adataim – lehet, hogy ezért is szakadt le 2000-ben22. Ám ha a szabadkőművesség kínálta keretek kitöltéséről van szó, akkor a hozzáférhető tények bizonyítékok: Gion, akár szülőföldjén, a befogadó országban is mindig másokért tett. 1998-ban és 1999-ben ő szerkesztette a Kelet folyóiratot, elődje Pók Lajos volt, utóda Zalán Tibor23. Emellett közreműködött antológiák szerkesztésében, kiadásában: a Littera Nova Kiadónál 1995–1997 között24 és az Altera Svájci–Magyar Könyvkiadónál 1998–2002 között25.

Hogy miért lépett ki26 a szabadkőművesek közül 2000-ben, arra vonatkozó magyarázat, ok nincs. Sem a művész, sem a család, sem a szabadkőműves-társak, sem a barátok nem vallanak (nem mintha kötelező lenne). Mint olvasója és mint író (képzelőerővel áldott) mégis bizonyos vagyok abban, hogy nem erkölcsi oka volt rá.

Zárlat

Gion Nándorról, ha személyesen nem ismertem is, életműve és életútja tanulmányozása27 után meggyőződéssel kijelenthetem: közösségi ember volt.

Nemcsak szépírói életműve példaértékű, hanem – párhuzamba állítva Bori Imrével, akinek tudományos életműve megkerülhetetlen és felejthetetlen – mint ember is megtett mindent, amit az adott körülmények között meg lehetett. Akadtak és akadnak támadók, akik „labanc”-nak, kollaboránsnak minősítették, bélyegzik – ám ők részben nem élték át azokat a szituációkat (olvastam nem egy olyan disszidens visszaemlékezést, amelyben az 1956-tól 1989-ig a Kádár-rendszerben élőket a diktatúrával együttműködőknek mondották), vagy ha igen, akkor nem vették vállukra a keresztet. Volt olyan barátom, aki azt mondta: azért fog belépni a pártba, hogy döntési helyzetbe inkább olyanok kerüljenek, akik nem agyatlan csavarjai a gépezetnek. Hogy fölvették-e, ma sem tudom.

Akár Bori Imréről, akár Gion Nándorról van szó, mint az adott időszakot megélt, illetve családi, baráti emlékek alapján ismerő szakember azt mondom, hogy megtettek mindent, amit lehetett. Sikerült kikerülniük az ún. jugoszlávizmus bűvöletéből, s egy soknemzetiségű környezetben úgy tettek meg mindent a magyar identitás megőrzéséért, hogy ez nemcsak az uralkodó nemzet érdekeit nem sértette, hanem a többi nemzetiség érdekeit sem.

Ha valakire, akkor rájuk igaz Kölcsey Ferenc erkölcsfilozófiájának axiómája: „Ki nem tett mindent, mit tennie kellett s lehetett vala, az boldog nem leszen.”28

S mert az emberről nem készült még életrajz29, maradnak a teremtett hősei (akiknek többségét a valóságból formálta), akik nemcsak emberségből mutatnak példát, hanem magyarságból is. Úgy, hogy közben kerülik a nemzetiségi sértést. Nem is lehet másképpen élni kevert lakosságú világban – legyen ez akár a Vajdaság/Bácska, akár az Európai Unió, akár a Föld.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu