Kulturális folyóirat és portál

2015. május 20 | Tóth Hajnal | Kritika

Főszerepben az önfeledt tánc

A nagyváradi Szigligeti Színház által első ízben megszervezett Infinite Dance Festival első estéjén először a Magyar Állami Népi Együttes, majd a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkcióját tekinthették meg az érdeklődők.

A színházban megtartott megnyitón Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház igazgatója elmondta: „A Szigligeti Színház megalakulása óta azt a nemes feladatot vállalta magára, hogy a térségben egyedülálló módon egyszerre képviseljen három előadóművészeti formát. Idén a tánc került előtérbe, és a Nagyvárad Táncegyüttes kezdeményezésére először hirdetjük meg az Infinite Dance Festivalt, amelynek célja, hogy megmutassa azt a fajta sokszínűséget, amely a tánc- és mozgásművészeteket jellemzi”. Hangsúlyozta továbbá: ezúttal az önfeledt táncé a főszerep.

Huszár István, Várad alpolgármestere a fesztivál logójával díszített pólót viselte a megnyitón. Örömét fejezte ki, hogy a színház otthont ad egy ilyen jellegű összművészeti rendezvénysorozatnak.

Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke kiemelte: „Ha a huszadik század művészete a film volt, akkor a huszonegyedik századé a tánc lesz.” Szólt a tánc egyetemességéről, hiszen a táncművészet áttör mindne nyelvi és kulturális határt.

Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője beszélt a fesztivál hagyományteremtő jellegéről, valamint arról, hogy mindennapjainkban is jelen van a tánc: gyermekeink életében, mulatságainkban.

A köszöntőbeszédek után a Magyar Állami Népi Együttes gyönyörűszép előadását, a mitikus emlékezetet felidéző Szarvaséneket láthatta a közönség.

Ezután a Szigligeti Stúdióban a temesvári színház különleges hangulatú előadását, a 7/7 című mozgásművészeti produkciót lehetett megtekinteni. Mindkét előadásnak – méltán – nagyon szép sikere volt.

(Képünkön jelenet a Szarvasénekből)

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu