Kulturális folyóirat és portál

2020. február 7 | Beretvás Gábor | Irodalom

A forradalom (mozgó)képei. A Panorámától az Astráig

Debreceni lévén, Romániában, pontosabban Váradon 1986–87 körül járhattam először, egy őszi napon. Vállalati kirándulás volt, apám akkori munkahelyének, a Hajdúsági Iparműveknek a szervezésében. Nyolc-kilenc éves lehettem – Ceaușescu Romániáját tehát gyerekszemmel láttam. Így a kádári Magyarország megszokott, biztonságos miliőjéből kilépve ez lett az első élményem a romániai állapotokról. A különbség a két város között megdöbbentő volt. Nagyvárad belvárosában szegény emberek kéregettek, a nagyáruházban nem volt felkapcsolva a villany, nem igazán lehetett kapni élelmiszert, sőt, mást sem nagyon. (Debrecenben a déligyümölcsökhöz is hozzá lehetett jutni azokban az időkben.)

A sötét képet csak árnyalta az, amilyennek a Magyar Televízió külpolitikai magazinja, a Panoráma bemutatta a romániai helyzetet. A nagyszüleim állandó nézői voltak a műsornak. Sokszor náluk aludtam, és ilyenkor ezekre az adásokra én is fennmaradhattam. Emlékszem, a falurombolás képei nem csak őket rázták meg, hanem engem is. (Nagyszüleim is éltek Erdélyben, akárcsak most én. A lebuldózerezett házak, az elkeseredett arcok emiatt is megérintettek minket.) Ebben a műsorban láttam először Tőkés Lászlót, vagy itt adták le a teljes Ceaușescu-pert, a kivégzéssel egybekötve. Jelzem, hogy a Romániában vetített verzió már cenzúrázva volt, tehát nem volt teljes. Talán nagyban ennek a műsornak volt köszönhető, hogy a román diktátor személye a magyarországiak számára annyira ellenszenves lett. Ceaușescu a nyolcvanas évek közepéig még, úgy emlékszem, megmaradt a politikai vezetőkkel való viccelődés szintjén. (Egy repülőn utazik Reagan, Gorbacsov, Ceaușescu és Kádár…) De a „Kárpátok géniusza” a nyolcvanas évek végére már erősen a közutálat tárgya lett Magyarországon is, nem csak Romániában.

Európában ’89-ben a reformfolyamatok hatására visszafordíthatatlan átrendeződés, békés rendszerváltozás ment végbe. A németek a fal tetején ölelkeztek. Fiatal, demokratikus eszméket hirdető generáció kezdte felváltani az elaggott vezetőket, Mihail Gorbacsov, Németh Miklós, Lech Wałęsa, Václav Havel személyében. Eufórikus hangulat volt érezhető a levegőben. Ebben benne volt az is, hogy az atomnagyhatalmak ekkorra már elkezdték a leszerelést. Magyarország túl volt Nagy Imre újratemetésén, és az ’56-os forradalomra való emlékezés mámorában úszott. Már csak ezért is érezhettek rokonságot a magyarországi magyarok a híradóban feltűnő, lyukas zászlókat lobogtató, skandáló tömeggel. Megdöbbentő volt, hogy Temesváron és Bukarestben a tömegbe lőnek. A román diktátorral és az őt segítő Securitatéval szembeni addigi megvetés érzékelhetően közgyűlöletté dagadt.

Az általános iskolai tanárok és a szülők magyar ügyként kezelték a diktátor megbuktatására tett kísérletet. Nem csoda. A román diktátor nacionalista és a határon túli magyarokat vegzáló politikája, beleértve az oktatáspolitikát is, már csak a Panoráma híradásai miatt sem maradt rejtve. Emlékszem, hogy összegyűjtötték tőlünk, gyerekektől a már nem használt tankönyveket, és megpróbálták átjuttatni a magyar–román határon. Élelmiszert és kötszert is küldtek. Külön izgalom forrása volt, hogy a határon mikor engedik át ezeket. Jelzem, nem volt könnyű menet. Ezekről az állapotokról könnyen fellelhetők a határon készült riportok, híradós és magánfelvételek.

A forradalmat, annak előszelét és következményeit számos dokumentumfilm is feldolgozta. Szerencsére a forradalom napjaiban előkerült néhány házi videokamera, és az addig államilag irányított televízió munkatársai is akkor hagytak fel a propagandagyártással, és kezdték el rögzíteni a valós eseményeket. Ez azért is jelentős előrelépés, mert például a ’89-es események előszobájának is tekinthető brassói felkelésről még nincsenek ilyen felvételek. Az ezzel foglalkozó Brașov 1987. Doi ani prea devreme című, Liviu Tofan rendezte dokumentumfilmben archív képanyag híján a rendező kénytelen volt animációs megoldásokat alkalmazni az események rekonstruálásához, illetve a miliőt vázolandó csak a korabeli román híradók és propagandafilmek képanyagaiból tudott felhasználni részleteket.

A Videogramme einer Revolutionban, Harun Farocki és Andrei Ujica filmjében már feltűnik a leselkedő videokamera, és az állami tévéstábok is megjelennek. Az amatőr filmesek a függöny mögül lesnek ki kamerájukkal a temesvári tüntetőkre, a bukaresti tévések pedig golyózáporban forgatnak, menekülnek, vagy éppen bepillantást engednek az ellenzékiek gyűléseibe. Rögzítik a tömegtüntetéseket és azt, ahogy a karhatalom megpróbálja feloszlatni a diktátor lemondását követelőket. És láthatjuk a dokuban a diktátor elfogását, a rögtönítélő bíróság munkáját és a Ceaușescu házaspár kivégzését is. Persze nem az egészet.

Külön érdekesség, hogy nem csak a nagyvárosokban történt sorsfordító eseményekről készültek dokumentumfilmek, hanem a vidéki forradalmakról is. Ilyen Dobrivoie Kerpenisan filmje, a Rebels with a Cause is. Az akkoriban ösztöndíjas fotóriporter egy Temesvár melletti kis faluban rekedve készített fényképeket a faluban lezajlott miniforradalomról. Kerpenisan harminc évvel később mint filmrendező tért vissza az egykori helyszínre, és a falu lakosaiból, a fotókon szereplő kisemberekből hívja elő a harminc évvel ezelőtti emlékeket.

A múlt feldolgozása persze még tart. Egyre több filmes bizonyíték kerül elő az akkori eseményekről. Filmfesztiválok tematikus megemlékezései nyújtanak a témának teret. Az általam fennebb említett dokumentumfilmeket például a nagyszebeni Astra Fesztiválon láthattam. Itt idén a tíz éve készült Sibiu 1989, azaz a szebeni forradalom áldozatainak emléket állító Octavian Repede-filmet is vetítették. Jó, hogy a filmes tényfeltárásra van igény és lehetőség Romániában. Persze korántsem biztos, hogy a politikai elit minden tagja egyformán örül ennek.

A szerző filmkritikus.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu