Kulturális folyóirat és portál

bty

2018. október 25 | Szűcs László | Napló

Főpróba a várban

A nagyváradi vár G épületében (a történelmi épületegyüttes egyik viszonylag új, alig kétszázötven éves, egykor élelmiszerraktárként, később gazdasági épületként használt részében) adta elő az Élő Várad mozgalom három tagja, táncosok és zenészek közreműködésével újabb performanszát október 25-én, csütörtökön. Ha már történelmi helyszín, akkor nézzük a produkció előzményeit a maga történetiségében. Még 2016 őszén, szinte napra pontosan két éve az első Infinite Dance Fesztiválon láthatta a közönség a Compono-Musica-Poem-Saltato (ComPoS) című többműfajú előadást, írók, zenészek, képzőművészek, táncosok, valamint ruhatervezők közös és intenzív játékát a Darvas házban. Ez év áprilisában pedig, Zudor János 65. születésnapján a Posticum központban a Sziveri-díjas költő Romániából jöttem című, 1990-es poémájának felhasználásával hangzott el három élővárados szerző, Biró Árpád Levente, Kemenes Henriette és Ozsváth Zsuzsa Főpróba című előadása Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében. E két előző mozzanatot kötötték most össze, s láthattuk-hallhattuk újra, mozgásművészekkel és zenészekkel kiegészülve a Zudor-poéma ihlette anyagot.

A várbéli környezet csöppet sem historizáló, inkább újszerű, letisztult, fehér falak a jó tízszer tízes térben, talán a mennyezet régi (vagy régiesnek ható) gerendái árulkodnak egyedül arról, hogy hol vagyunk, vagy ha kikukkantunk a szalagfüggöny mögül az őszi esőben üresen csendes várudvarra. Az irodalmi anyag előadói ugyanazok, illetve mint alább majd kiderül, majdnem. Ozsváth Zsuzsa nyakában egy színes izzósor világít, színházi ember, jó előadó, átjön a szövegek játékossága, ha kell, a drámaiság is.

Segget csinálok a kezemből és kiáltok vidáman,
ma nincs testiismeretfurdalásom.
Jöhet a sóher kényszer, jogutódja a fizetetlen múlt.
És az nem perel, megússza,
pedig strichel a lélek: beköt szemet, megköt alkut.
Bácsi, más ma már a módi.
Kacagva nyomom a pánik-esztétika formanyelve szerint
fekve és egyik szemem sír,
a másik kettős mérce, nevetve csinálok segget a kezemből.
És kiáltok, hogy a számból vetted ki a szót. (OZS)

Kemenes Henriette mindvégig néhány újságpapíron (pár héttel ezelőtti ÉS-szám) üldögél, kabátja kapucnija alól alig látszik ki az arca, előtte kartonlapon felirat: Hajléktalan vagyok, nem bűnöző – Ne bántsatok! A költő szelíden demonstrál, pedig nem is rugaszkodik el túlzottan a helyzettől, hiszen maga Zudor is megélt hasonló sorsot, hajléktalansághoz közeli állapotot az ezredforduló táján, miután kiszolgáltatottságát kihasználva máig sem azonosított csalók megszerezték a lakását.

Elalvás előtt szemgolyóimat halbőrbe göngyölöm.
Földre löttyent leves, kutyaházak forró faggyúszaga,
a sötétbe ennyi amit magammal viszek.
Minden éhség súlya az enyém is,
egy száraz torok üresjáraton remeg.
*
Nincs tej, nincs tojás, elmentek a madarak.  
Ajtód most becsuktad előttem, jó gazda,
adnál te majd, mikor már késő leszen! (KH)

Hogy csak majdnem ugyanazok az előadók, az abból adódik, hogy jelen van ugyan a harmadik szerző, Biró Árpád Levente is, ám ő ezúttal a nézők között ülve fotózgat, szemlélődik. Tán ez is valami demonstráció? Szövegeit a rendező, Tasnádi-Sáhy olvassa fel, ebből keletkezik is némi „dramatizált félreértés”, hogy aztán a biztonság kedvéért egy #biróárpádlevente feliratú papírt tűzzön ki a pólójára, amiből, hogy kissé előreszaladjunk, a végén papírrepülő lesz, a játékba remekül beépülő színpadi kellék.

Nem a lényeg a lényeg,
Hanem, hogy mit mond majd a szomszéd.
Ahol magyarból mondják meg
Ki kivel hadakozzék.
Ahol áldott is, vert is a Mindenható,
S ahol a sor még hosszan folytatható. (BÁL)

A negyedik megszólaló Dimény Levente színművész, a táncegyüttes volt vezetője, aki a parformanszban szereplő Zudor szövegrészleteket mondja, helyenként pedig az alatta székként funkcionáló dobozon dobolva színesíti a billentyűs fiatalember, Dombi Dávid játékát.

Az Élő Várad Főpróba performansz szövegkönyvét, továbbá az áprilisi Zudor-konferencián elhangzott két előadás írott változatát ITT olvashatják. 

De ha már táncszínházi fesztiválon járunk, nem túlzás azt mondani, hogy a figyelem középpontjába itt és most a táncosok kerülnek, sőt, most jobban illene a mozgásművész kifejezés, hiszen anélkül, hogy túlságosan direkt, szájbarágós lenne, a szövegekhez kapcsolódnak, a szövegekhez és a zenéhez. Egyedül, kettesben, vagy valamennyien, szituációkat jelenítenek meg, olykor mintha a legapróbb rezdülésig ki lenne dolgozva a mozgás, holott improvizáció az egész, s e kettősség teszi az egyes etűdöket érdekessé, egyedivé, szemünk előtt születő alkotássá. Anélkül, hogy a szövegélményt háttérbe szorították volna a Nagyvárad Táncegyüttes fiatal művészei, Szabó Enikő Ágnes, Kerekes Dalma, Andreea Belu, Szabó Mercédesz, Joó Renáta és Schmidt Nándor. Egybeértek a műfajok, hasonlóképpen igaz ez a három eltérő hangulatú, mégis egymás mellett jól működő, egymással jól kommunikáló szövegvilágra, illetve az ezeket összekötő dialógusokra.

Az irodalomnak, elsősorban a költészetnek ilyen formában történő, intermediális  megnyilvánulása a korábbi hasonló performanszok tapasztalata alapján (lásd legutóbb a Színházak éjszakáján fiatal színészek által előadott szövegeket) képes megtalálni az elsősorban fiatal közönséget, akik egy része később taléán el is olvassa a megismert szövbegeket, netán a szerzők egyéb dolgait. Érdekes kihívója lehet a slam poetrynek.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu