Kulturális folyóirat és portál

passzazs2

2016. július 14 | Péter I. Zoltán | Napló

Fekete Sas palota: elővarázsolt falfestmények

Ha valaki végigsétál a Fekete Sas palota passzázsában és feltekint a falat díszítő festett szecessziós ihletésű geometriai formákra és stilizált növényi ornamentikára, úgy tűnhet neki, mintha időutazásban lenne része. Mintha visszaforgott volna az idő jó száz évvel… Pedig mindössze annyi történt, hogy mielőtt leverték volna a falakat burkoló vakolatrétegeket, falkutatást végeztek. Meglepetésre helyenként előkerültek a passzázs eredeti faldíszei. Ekkor született meg az a nagyon jó döntés, hogy ahol lehetséges, ott ezeket restaurálják, míg a többi, újravakolt felületen pótolják, azaz sablonnal újrafestik a díszítő motívumokat, amelyekről ez idáig semmit sem tudtunk.

A Szent László tér felől a központi kupoláig vezető szakaszon már elkészültek a falak felújításával, a díszek restaurálásával, illetve pótlásával. A bejárat bal oldalán levő falszakaszon jól látható egy megmentett kompozíció, amit még három helyen sikerült hitelesen rekonstruálniuk. Az élénk színű faldíszek hangulatossá tették a passzázst, amihez az is hozzájárult, hogy sokkal világosabb lett a tér, miután felújították a tetőszerkezetet is, új üvegszemekkel cserélték ki a régieket.

A Kossuth utca felé vezető szakaszon jól láthatók a feltárt és megmentett díszítőelemek, de a többi újravakolt, újrafestett falfelület dísztelen maradt. Lehetséges, hogy ezen a részen a konzervatív műemlékvédelem szabályait követték, elvetve a rekonstrukció lehetőségét? Meglehet, bár jobb esetben csak az történt, hogy még nem jutottak el a díszek rekonstrukciójáig.

A központi kupolától a Zöldfa utca irányába vezető passzázsban még nem dolgoztak a falakon. Egyébként a fekete sast ábrázoló üvegfestmény határvonalat jelent a Fekete Sas épületkomplexum és az 1906-ban átépített egykori Zöldfa fogadó között. A bábszínház előtti szakasz most is fel van állványozva, mert szorgos restaurátorok dolgoznak azon, hogy az itt gazdagon megmaradt falfestményeket restaurálják.

A munkálatok összkiadása állítólag meghaladja a 800 ezer eurót, amit a helyi költségvetésből fedeznek.
Terrazo helyett járólap
Úgy tűnik, hogy jó pár év után végre megoldódott a passzázs burkolata is. A teljes felületet, mindhárom irányban járólapok borítják. A szürke több árnyalatát alkalmazták, a Szent László tér felőli szakaszon a széleket bordó lapok borítják. Az enyhén érdes járólapok jól illeszkednek egymáshoz, ráadásul előnyös esztétikai hatást keltenek. Ez a burkolási forma sokkal inkább megfelel a kívánalmaknak, mint az ezt megelőző terrazzo burkolat. Azt tudni kell, hogy sem a Komor–Jakab-féle kivitelezési tervből, sem a helyszíni kutatásokból nem sikerült megtudni azt, hogy eredetileg mivel burkolták a passzázst. A sokak által ismert aszfaltburkolat későbbi eredetű. Emiatt választhatták a terazzo burkolatot, melyet általában mozaikként emlegetnek.

A terrazo burkolatot 2013 nyarán adták át, de a polgármesteri hivatal minőségi kifogások miatt nem vette át a munkát. Már akkor több helyen repedések jelentek meg, de egyéb gondok is akadtak. A központi kupola alatti rész is sok bírálatot kapott.

Több mint egy évig tartott a vita a polgármesteri hivatal és a kivitelező cég között, először kötelezték őket, hogy törjék fel a burkolatot, majd készítsék el újra, kártalanítás is szóba került. Miután a cég által időközben elkészített próbaszakasszal sem voltak megelégedve, közbeszerzést írtak ki a munkára, de nem akadt rá jelentkező. Ennek oka az is lehetett, hogy mifelénk már „elfelejtették” a munka- és szakmaigényes terrazzo burkolást. Gondolni kellett volna erre már a versenytárgyalás kiírásánál is, amit nem tettek meg, s emiatt több százezer lejes vesztesség érte a várost, ugyanis az uniós támogatásokat csak 2015. december 31-ig lehetett elszámolni. Emiatt az idei év nyarára elkészült járólapos burkolatot már a helyi költségvetésből fedezik…

Sajnos a Szent László tér felőli rész burkolatán is megjelentek a járólapokra rátaposott rágógumik, mint oly sok helyen a városban. Bár a szürke burkolaton kevésbé látszanak, mégis bántóan, zavaróan hatnak, ráadásul az idő múlásával számuk egyre inkább növekedni fog. Igénytelen, mások munkáját és a városukat semmibe vevő neveletlen alakok ennyire becsülnék az alig átadott passzázst? Úgy tűnik igen! Mindezt látva joggal jelenthető ki: ezek az egyének nem érzik magukénak ezt a várost!

Copyright © 2017 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu