Kulturális folyóirat és portál

2013. február 11 | Simon Judit | Kritika

Fájdalom, a tükör mégsem görbe (Bányavakság)

Welcome to Transilvania – áll a függönyként szolgáló képen, és fénykép pózba meredve ül Ince és Iringó. Amikor széthúzódik a „függöny”, megmarad az aranyozott keret, amely a szobát veszi körül. Erős színekkel festett tabló a Bányavakság előadása, elszigetelt sorsokról, sötét titkokról, emberekről, a valóságról.

Dobozszínpad, naturalista díszletekkel: kopott szekrény, rajta fényképek, megroggyant kanapé, asztal, négy szék, kopott szőnyeg. A falakra hegyeket, völgyeket festettek élénk zölddel, egyiken ott virít a Welcome to Transilvania, azaz Isten hozott Erdélybe felirat. Alatta fogasnak szolgáló szarvas fej, hatalmas agancsokkal. A névtelen falúnak, ebben a házában lakik a két testvér: Ince (Szakács László) és Iringó (Nagy Dorottya), és ide várják Florint, a rendőrt (Bányai Kelemen Barna) a városból.

Ők nem munkanélküliek, nem is nincstelenek: a férfi polgármester, az özvegy testvéré a ház. Jószáguk is van, talán némi földjük is. A szomszédnak Izsáknak (Ördög Miklós Levente) is jól megy, működig a fakitermelő üzeme, nagy háza, pénze van. Őt jelentette fel Ince, mert ellenfele a választáson. Persze a polgármester sem gáncstalan lovag, azon túl, hogy részeges nagyjából magáénak tekinti a falú vagyonát. Nem lehet túl népszerű. Izsák, a Turul Zászlóaj Harcosainak a tagja, „jó magyar ember”, részegen is bárkit meg tud verni, sokkal népszerűbb. Ince okot is talál az ivásra, mindenki elment a falúból, aki számított neki: néhányan öngyilkosok lettek, a többiek elvándoroltak. Neki viszont ott van Izabella, a kislánya, aki, ha Kolozsváron elvégzi az egyetemet, hazajön, igaz már tíz éve tanul, és alig jár haza, de nem baj. Azért is kell a polgármesteri fizetés, mert sok pénzre van szüksége egy egyetemistának. A vagyon, a ház elúszott az alkoholba. Az otthonuk is Iringóé, aki azzal fenyegetőzik, hogy a városba költözik.

Elfojtott harag, keserűség lakja a házat, titkokat rejtenek magukba a lakói. Szörnyű titkokat. Ince a férfiasságától fosztotta meg a férfit, aki kislányához nyúlt, Iringó a férjét verte agyon. Az már csak ráadás, hogy az asszony balesetezett az autóval, és meghalt a testvérének a felesége. Izsák két katonatisztet vert agyon a hadseregbe – legalábbis ezt mondja magáról – de az ebben a faluban dicsőség.

Hány óra van ilyenkor kérdi Ince, az óra a karján, de ő sosem tudja „hány óra van”. Mintha nem fogná fel a valóságot, a saját elképzelt világában él, csak azt tudja, kell pénz a kislányának, kell a hatalom, hogy ne derüljenek ki, a rendellenességek. Mindenről tud az egész falú, nincs titok, nincs magánélet, de hallgatás van. Senki nem jelenti „azoknak”, mi történik náluk, magyarok ők, nem rohangálnak a románokhoz, a „megszállókhoz”. Álmodoznak a jobb világról. Csak Ince jelenti fel ellenfelét, talán ellenségét. Izsák kikiáltja nemzetárulónak.

A rendőr tud kicsit magyarul, rokonszenves, kedves embernek tűnik, de mégiscsak rendőr, ráadásul román, szeretni nem lehet, és félni is kell tőle.
Izsák azonnal nekimegy, mondja, jön a magyar igazság. Sokáig nem alszik, ha várja, nevet Florin, magabiztosan, ő most itt hatalom. Nem jött volna, özvegy, egyedül neveli a kisfiát, de küldték, a szolgálat az szolgálat, így került ő bele ebbe a furcsa, pálinkás, verekedős világba.
Talán jó ember, a munkáját végzi, és előléptetésre is számít, hogy kiderítette a valóságot. Ő nem tartozik ide, fogalma sincs a szabályokról, az indulatokról, a keserűségről. Megvan neki is a maga baja.

Lehet, nem is küldték volna ebbe az Isten háta mögötti faluba, de hívta őt a polgármester. Welcome to Transilvania. Ez hely nem hasonlít a Tündérkertre, itt nem beszélnek ízes székely tájszólással, nem járnak hetyke székelyharisnyában, sem színes rokolyákban. Félő, hogy sokkal kevesebben szeretnék ezt tudni, mint akik kép mögé néznének.

A kis falu magyar polgármestere éppen olyan megvesztegethető, mint bármelyik fővárosi politikus, éppen úgy és éppen azért küzd a hatalomért, mint nagyvárosi társai. S az eszközei sem különböznek.

A hegyek közötti apró faluba a nacionalizmus, a történelmi sebek szolgálnak indokul a kibicsaklott sorsokra, a törvénytelenségekre, az elkeseredésre, a bibliai értelemben vett bűnre is.

Talán arra is, hogy Izabella (Czikó Julianna) kábítószer ügybe keveredett, hogy otthagyta az egyetemet, hogy szajha lett. Menekülnie kell a hatóság elől, menti is Izsák, az új polgármester, viszi, küldi „Olaszba”, miután kedvét töltötte vele. Mehet vele Iringó is, így övé lesz a ház, amelyre régóta vágyik. Ince sorsa is megpecsételődik, elképzelhető, hogy önkezével vet véget az elrontott életének.
A Bányavakság Székely Csaba – nevezhetjük székely – trilógiájának második darabja. Az első, a Bányavirág hangos sikere után félő volt, hogy a szerző és a rendező, Sebestyén Aba nem mernek más színeket, ecsetvonásokat használni a triptichon második részéhez. Más szóval a siker csapdájába esnek, és a Bányavakságban visszaköszönnek a Bányavirágban bevált formulák.

Ennek éppen az ellenkezője történt. A szerző és rendező mélyebbre szánt mind a közösségbe, mind a lelkekbe. A rendező naturalisztikusan állítja színpadra a történetet. Minden igazi: a víz, az enni és innivaló. Csak a szereplők groteszkek kissé, de csak annyira, hogy ezt ne szenvedje meg a realisztikus játék. Ahogy halad a történet válnak egyre szürreálisabbá a helyzetek, hogy adott pillanatban Ince és Florin, kilépjenek a keretből és szinte mosolyogva vágják egymás fejéhez a történelem során megélt nemzeti sérelmeket. Kilépnek a színpadi valóságból, mert ez az értelmetlen párbeszéd nem old, nem oldhat meg semmit.

Mértani pontosan felépített darab és előadás. Minden a helyén van, semmi nem túl sok. A nevetés a dialógusokból, a nyelvből adódik, az előadás drámai. Éppen ezért nevetés közben elszorul a torok. Szerethetők ezek az emberek? – fogalmazódik meg a kérdés. Sebestyén Aba rendezésében talán azok, de akkor félre kell tenni minden morális fenntartást. Márpedig sem a szerző, sem a rendező nem teszi félre.

A színészi játék lenyűgöző. Szakács Incéje érzelmes, puhány, minden téren mocskos, nevetséges, mégis szánandó. Nagy Iringójában fel-felvillan a nőiesség, de alázatosságában is kemény, majdhogynem kegyetlen. Bányai Kelemen Barna rendőre – túl a nyelvi bravúron – egyszerre barátkozó és távolságtartó, rokonszenves és veszélyt jósló. Czikó Julianna Izabellája ijedt és érzéketlen. Ördög Miklós Levente Izsákja vad, öntelt, hiányzik belőle az erkölcsi érzék. Mégis, a sajátos báj, amit a figurájukba csempésznek lehetetlenné teszi, hogy csak elítélően tekintsünk rájuk. Esendő, keserű emberek. Az alkotók – szerző, rendező, színészek – összetett személyiségeket helyeznek a valóság tablójára.

Azért is nagyszerű a marosvásárhelyiek előadása, mert azt teszi nevetségessé, ami értelmetlenül teszi tönkre az életet: az önbíráskodó virtust, az elzárkózást, a történelmi álomba menekülést. Tükröt tart, amely görbének tűnik, de fájdalom, mégsem az.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu