Kulturális folyóirat és portál

2013. június 5 | Szűcs László | Napló

Emlékkép-rajzolatok

Húsz éve kísértük utolsó útjára a Rulikowski temetőben Horváth Imre költőt. Csendes, szerény volt a búcsúztatása is, mint amilyennek őt magát ismertük, jelentőségéhez képest mintha kevesen is lettünk volna, akik a felravatalozottat körülálltuk. A költészet napján eltávozott Imre bácsi mintha túlélte volna saját korát, legtöbb kortársát. Szinte mindvégig tanúja volt a huszadik századnak, kicsit az utolsó években mintha meg is feledkeztek volna róla. Akkoriban többek meglepett kérdésével is találkoztam: „Nem is tudtuk, hogy még élt az öreg.” Pedig szinte a legutolsó hónapokig alkotott is, kései költeményeiből, pár soros remekeiből közöltünk is egy válogatást pár éve a Várad 2008/1. számában.

Két hozzá kapcsolódó emléket idéznék fel röviden, az első találkozásét és az utolsóét. Még valamikor a nyolcvanas évek közepe táján szokásos évadnyitó közös felolvasást rendezett az Ady kör, mindenki megjelent néhány új, a nyár folyamán írt szövegének a kéziratával. Számomra ez volt az első alkalom, hogy a nyilvánosság – a talán kéttucatnyi érdeklődő – előtt felolvashatok, amit emlékezetesebbé tett, hogy nem kis lámpalázzal közvetlenül Imre bácsi előtt olvashattam, mivel a teremben mellette ültem. Nem tartott igényt arra, s a kör demokratikus hagyományai nem is kínáltak ilyen lehetőséget, hogy kora vagy kötetei száma miatt elsőként olvasson. Körbejárt a szó, ki hol ült, akkor került sorra. Aztán nyolcvanhatban már egyik segédszervezője lehettem a Nikolits Árpád által a legapróbb részletekig profin kidolgozott estnek, amikor a nyolcvanesztendős költőt köszöntöttük. Az utolsó találkozás néhány hónappal a halála előttre datálható. Abból az alkalomból kerestük fel a Bihari Napló részéről, hogy magyar állami kitüntetésének átvétele után nyilatkozzon a lapnak. Kissé már nehezére esett a szó, de örömmel válaszolt kérdéseinkre, s a végén arra is vállalkozott, hogy néhány szót leírva üdvözölje a napilap olvasóit. A keze már nehezen engedelmeskedett, néhány szót leírt, de az aláírás csak többszöri próbálkozásra sikerült. Ha jól emlékszem, a hétvégi irodalmi mellékletben jelent meg a rövidke kézírásos üzenet, melynek eredetijét ma is őrzöm.

Horváth Imre vitathatatlanul a huszadik század második felének legjelentősebb váradi költője. Életművével, pályájával kapcsolatban még sok a feladatunk, írásainak elérhetővé tétele, értékelése, helyükön kezelése. Mert a hiteles képet sem a személye körüli mítoszok, sem a napisajtóban nemrég közölt kicsinyes támadások nem segítenek megrajzolni.

(2013. április 11.)

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu