Kulturális folyóirat és portál

2011. július 30 | E. Csorba Csilla | Kultúra

Eleven intézményt működtetünk

Szilágyi Aladár (■): Az önök székhelyének, a Károlyi-palotának is megvan a saját története…

E. Csorba Csilla (▼): A Petőfi Irodalmi Múzeum 1957 óta működik a Károlyi-palotában, előtte különböző helyeken, többek között a Jókai-villában volt a székhelye. A Károlyi család tulajdonába a 18. század vége felé került. Jelenlegi formáját Károlyi György idején kapta, 1839-ben, gyönyörű klasszicista, helyenként rokokó díszítéssel ékesített főúri rezidencia lett. Már a 18. században is jelentős épület lehetett, hiszen Mária Terézia a férjével meglátogatta. Több, más uralkodó, számos előkelőség, magas rangú politikus is megfordult a falai közt, Liszt Ferenc koncertezett a termeiben. Károlyi György Széchenyi, Wesselényi barátja volt, a reformarisztokráciához tartozott. A titkára, Bártfay László maga is író volt, Kölcsey és Vörösmarty köréhez tartozott. A Bártfay-szalon ugyan egy másik, Szentkirályi utcai épületben működött, de Bártfay irodalomszervező tevékenysége ide is kiterjedt. Tehát nem túlzás azt állítani, hogy az elődünknek tekinthetjük őt… A palotának voltak szomorú napjai is, hiszen Batthyány Lajost ott fogták el, Haynau székelt benne 1849 augusztusa után, tudjuk, melyik szobában írta alá a halálos ítéleteket. Maga Károlyi György csak hatalmas pénzbüntetés árán úszta meg a tragikusabb sorsot.

Milyen állapotban volt az épület, amikor a múzeum oda került?

▼ A Fővárosi Képtár működött benne. A hetvenes évek végén, amikor odakerültem, már nagyon elhanyagolt volt, de 2000-ben mód nyílt arra, hogy felújítsuk. Jelenleg korszerű raktárak állnak a rendelkezésünkre, tágas munkaszobák, a helyiségek újra lettek bútorozva. Azóta egy kicsit lerobbant, hiszen egy ilyen palotára évente sokat kellene költeni. Sajnos, ez az összeg nem áll mindig a rendelkezésünkre, de próbáljuk szinten tartani. Nagyon szép kárpitozott falai vannak, a régiek alapján elkészített vadonatúj csillárok, restaurált terek várják a látogatókat. Nagyon sokáig mások is dolgoztak benne, a Károlyi családnak is volt egy lakosztálya az épületben 2000-ig, akkor két lakást vásárolt nekik a magyar állam, ennek a fejében átengedték a lakosztályt a múzeum részére. Több múzeumnak volt ott a raktára, restauráló műhelye, képzőművészek műtermei. Ahogy a mi gyűjteményeink bővültek, lassan, fokozatosan vettük birtokba a palotát.

■ Miért éppen Petőfiről nevezték el az intézményt?

▼ Azért, mert múzeumunk a Petőfi-ház jogörököse. A Petőfi Társaság az 1880-as évek közepén alakult, rendszeresen gyűjtötte a Petőfi-relikviákat, a kéziratait, könyveit. Ez a gyűjtemény nőtt-nőtt, a Társaság tagjai gondosan jegyzeteltek, forrásokat tártak fel, regisztráltak. Amikor 1909-ben megnyílt a Petőfi-ház, akkor ezeket állították ki. Ez a múzeum inkább egy ereklyetárhoz hasonlított, nem tettek különbséget például aközött, hogy az egyik portré egy amatőr festő munkája, a másik pedig Madarász Viktoré. Később aztán a Petőfi-könyvtár néven elindított sorozatukban már tudományosabb igénnyel jelentettek meg tanulmányokat, forrásközlések történtek. A Petőfi Társaság sokat tett a költő kultuszának alakításáért, ezt a hagyományt örökölte aztán a Petőfi Irodalmi Múzeum, bár országos irodalmi gyűjteménnyé nőtte ki magát, a nevét is megőrizte.

Kérem, vázolja fel olvasóink számára az intézmény fejlődéstörténetét.

▼ Mint említettem, 1909-ben nyílt meg a Petőfi-ház, a Tanácsköztársaság után egy időre bezárták, aztán a húszas években ismét kitárta a kapuját, de a civil szervezet, amelyik működtette, nem tudta fenntartani. A fővároshoz került a gyűjtemény, a második világháború alatt bombatalálat érte, ezt követően a Nádor utcába költözött. 1954-ben alapították a múzeumot, miután számos író – élen Keresztury Dezsővel – kiállt amellett, hogy a szétszóródott, elkallódott irodalmi emlékek gyűjtése legalább annyira fontos, mint egyéb történeti emlékeké. A Petőfi-ház relikviái mellé odakerült a Petőfi Társaság teljes hagyatéka, majd más gyűjtemények is. 1948-ban, amikor a centenárium volt, új Petőfi-kiállítást készítettek, ami már teljesen eltért a korábbiaktól, lecsupaszított fehér falakon nagyméretű feliratok és képek voltak, az akkori elképzeléseknek megfelelő Petőfi-imázs megjelenítéseként. Egy időben még az is felmerült, hogy ennek az intézménynek a forradalmi költők múzeumának kellene lennie, ebbe a körbe bevonták József Attilát, Adyt is, akkor került a gyűjteménybe a hagyatékuk jelentős része. A gyűjtés később kiterjedt az egész magyar irodalomra, a 18. század végétől napjainkig. A korábbi anyagokat inkább az Akadémia és az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Milyen állományokkal gazdagodott a PIM kínálata az évtizedek során?

▼ Félmilliós könyvállományunk van, nagy folyóirat-állományunk is, de legjelentősebb a múzeum kéziratgyűjteménye. A könyvgyűjteményünk sem egyszerűen „könyvtár”, hiszen az írók magánkönyvtára került hozzánk, tehát a könyvek mint műtárgyak állnak a kutatók rendelkezésére. A leírásuk is mint műtárgyleírás történik a fedőlaptól az illusztrátorokig, nagyon fontosak a dedikációk, az első kiadások, a sorozatok. Az írók könyvei nélkül valószínűleg a művek keletkezéstörténete sem lenne igazán érthető, hiszen az alkotók forrásként használták a könyvtárukat. Van egy külön hang- és videotárunk, művészeti tárunk – festmények, szobrok, érmek, grafikák, portrék, fotók, tárgyak, írói relikviák garmadája.

A PIM különbözik a klasszikus értelemben vett múzeumoktól. Mi teszi élővé, dinamikussá az intézményt?

▼ A kiállításokat igyekszünk a modern kor igényeinek megfelelően előkészíteni, sokat adunk a vizualitásra, az írói életművek képi megjelenítésére, az interaktív elemek használatára. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak szöveggel legyen tele egy kiállítás, hanem az írói műhelyek és művek hangulatát is érzékeltesse. Különböző fokozatokat kínálunk, tehát ha valaki kevesebbet akar olvasni, az is megérthesse, de azoknak többet nyújthassunk, akik akár órákat is hajlandóak eltölteni a termeinkben. Rendezvényeinkhez sokszor használunk színházi embereket, filmeseket, kiállításrendezőink korszerű szemléletű, kreatív szakemberek. Ennek köszönhető, hogy a kiállításaink élővé teszik az irodalmat, ami korábban nem volt jellemző, amikor azt hitték, hogy egy irodalmi tárlat könyvek, kéziratok egymás mellé tétele. Az Internet világában mindez nem mondhat sokat a látogatónak, hiszen néhány kattintással szinte bármit meg lehet találni. Mindemellett megpróbáljuk a nyitott múzeum személetet követni, minden korosztálynak próbálunk valamit nyújtani, olvasottabbaknak és kevésbé olvasottabbaknak egyaránt. Nagyon fontos számunkra, hogy a kortárs irodalommal kapcsolatot tartsunk, hozzánk tartozik a Digitális Irodalmi Akadémia, amelynek keretében körülbelül 65 élő író életműve kerül fokozatosan a világhálóra. Jelenleg ezeregyszáz könyv van fent, szakemberek ellenőrzik, javítják, kézjegyükkel látják el, a szövegek hitelességét, pontosságát igazolandó. Nagyon sok rendezvényt tartunk évente a klasszikus irodalomról is, a kortárs irodalomról is, műbemutatókat, színházi produkciókat, beszélgetéseket, felolvasásokat, koncerteket, minden műfajban megpróbáljuk az irodalmat népszerűsíteni. A sok rendezvénynek köszönhetően sokféle ember fordul meg köreinkben. Egészen más réteg jön el egy borkóstolóval egybekötött irodalmi estre, mint egy irodalmi divatbemutatóra – legutóbb Szentkuthy kapcsán rendezett ilyet Hegyi Katalin kolléganőm – vagy például a kertben minden nyáron megtartott fesztiválunkra, ahol alternatív zenétől a dzsesszig minden műfaj jelen van. Megpróbáljuk összekapcsolni az irodalmat olyan zenekarok fellépésével, amelyek a fiatalok között népszerűek.

Apropó, kert. Amikor legutóbb a PIM-ben jártam, akkor vettük át jelképesen a Nagyváradnak szánt József Attila-szobrot. Földink, Wagner Nándor egész alakos Attilája szemlátomást nagyon jól érezte magát a Károlyi-palota üde zöld gyepén. Ez a kert, ha jól sejtem, nem egyszerűen csak díszlet, hanem a múzeum szerves része…

▼ Valóban így van. Ott rendeztünk például Irodalmi herbárium címmel kiállítást, mely az egész kertet belakta növényekkel és irodalmi idézetekkel, nagyon népszerű lett, az emberek eljöttek, üldögéltek a padokon, nézelődtek, böngészték a látnivalókat. A kert júniusban kezdődő, egymást váltogató nyári fesztiválrendezvényeink színtere. Nagyon megnőtt a kereslet az úgynevezett múzeumpedagógiai sorozatok iránt is. Nemrégen adtunk át egy foglalkoztatási központot tizenkét számítógéppel, ahol kisebb csoportokat tudunk fogadni, a gyerekek felváltva használhatják az interaktív tevékenységeket kínáló programokat a pedagógusok irányításával. A most lezajlott Babits-év alkalmával, a költő születésének 125. évfordulójára kollégáink egy 125 perces műsorral készültek, aki belépett, gyújthatott egy-egy gyertyát, így összesen 125 gyertyát gyújtottunk, a Babitsról és a Nyugatról szóló kiselőadások után színészeink verseket mondtak, és a végén meghallgattuk Babits Mihály hangján az Esti kérdést. Az emberek végig néma csöndben hallgatták, és egy olyan áhítatos hangulat keletkezett ezzel a sok gyertyával, amitől valóban meg lehetett hatódni…

Említette a Nyugatot. 2008-ban volt a folyóirat megalapításának századik évfordulója. A PIM mivel járult hozzá a lap megünnepléséhez?

▼ A Petőfi Irodalmi Múzeum volt a gazdája ennek az évfordulónak, sok társintézménnyel dolgozott együtt, az is nagyon jó volt, hogy országossá tudtuk bővíteni az évforduló megünneplését. Kiállításunk bemutatta Rippl-Rónai József összes íróportréját, felsorakoztatta mindazokat a társművészeteket, amelyek a Nyugatban mint folyóiratban szerepet játszottak: a színházat, zenét, képzőművészetet. Minden hónapban felolvasószínházat tartottunk, egy-egy nyugatos szerzőtől többnyire eredeti kéziratok alapján előadott, dramatizált szövegek hangzottak el. Nagy sikere volt a Nyugat-maratonnak, a Nyugat-busz 86 településen járt az országban.

Másik átfogó jellegű akció a Reneszánsz év volt. Ejtsünk erről is néhány szót!

▼ Az egész országban ünnepelték, nekünk volt egy kis trouvaille-unk, amivel eltértünk a hagyományos rendezvényektől. Megpróbáltuk a mához közelebb hozni a reneszánsz kort, evégett elindítottuk a fiatalok körében nagyon népszerűvé vált „Reneszánsz iWiW”-et. Az iWiW mintájára reneszánsz szereplők, helységek, művészeti alkotások, fogalmak kerültek fel az Internetre, ezek között kapcsolatot lehet keresni, abban az egyes szám első személyű stílusban, ami az iWiW-en használatos, ugyanúgy, mint ahogy a ma embere bemutatkozik, viszont az elérhető információk, adatok teljesen pontosak, hiszen egy szakemberekből álló szerkesztőbizottság rendszeresen átnézi és korrigálja a felkerült szövegeket. Készítettünk egy nagyon szép Mátyás-kötetet, róla szóló emlékezésekből, két kortárs grafikus, Banga Ferenc és Szemethy Imre illusztrálta, ezzel is közelebb hoztuk napjainkhoz Mátyás személyét. November hetedikén, Platón születésnapján a Solidaritas Literaria Danubiana, az első tudós társaság emlékére, amelyben költők, írók, tudósok szerepeltek, készítettünk egy látványos, multimédiás eszközöket és interaktív elemeket felsorakoztató kiállítást, ahol 3D-s vetítésektől kezdve számítógépes animációkon át mindenféle dolog zajlott. November 15-én tartottunk A mi reneszánszunk címmel egy nemzetközi konferenciát, azokat a témákat vettük elő, amelyek a reneszánszban fontosak voltak, de a mába érően is érdeklik az emberiséget. A kiállítás nem az irodalomra koncentrált, hanem azokat a tematikákat vetette fel, amelyek akkor az asztalt körülülő tudós társaság tagjait foglalkoztatták.

Tudtommal a PIM egyfajta szakmai felügyeletet is gyakorol a különböző irodalmi emlékhelyek fölött.

▼ Múzeumunkhoz négy „filia” tartozik közvetlenül, emellett az országban 63 irodalmi múzeum, emlékhely szakfelügyeletét a PIM látja el. 2008 az irodalmi emlékhelyek reneszánsza volt, a vidéki kollégákkal együttműködve, az önkormányzatok segítségével úgy állítottuk talpra ezeket, hogy bekapcsolódhassanak az idegenforgalmi vérkeringésbe, a kulturális turizmusba, másrészt arra törekedtünk, hogy az oktatásba is be lehessen vonni ezeket az emlékhelyeket. Létrehoztuk a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesületét, ennek a honlapját most fogjuk útjára bocsátani. Nagyon bízom abban, hogy egy országos szakmai hálózat fog kialakulni. Ha erre igény van – ennek a tanújelét már megtapasztalhattuk –, akkor a határon túlra is kiterjesztjük ezt a tevékenységet. Legutóbb a Madách-emlékhelyek, Csesztve és Alsósztregova között jött létre szerves kontaktus, programunk az utóbbi felújításába is be fog kapcsolódni. Erre már európai uniós pályázatot is beadtunk. Erdélyben Farkaslakán és Koltón segítettünk, Móricz-kiállítást vittünk Sepsiszentgyörgyre. Sok közös feladatunk lehet, el egészen odáig, hogy a temetőkben a sírok milyen állapotban vannak.

Nemde, egyik legfontosabb tevékenységük a könyvkiadás?

▼ A múzeum mindig is tudományos és közművelődést szolgáló intézmény volt. Tudományos központként a reánk bízott gyűjtemények földolgozását végezzük elsősorban, s a kiadványpolitikánk is megpróbál a gyűjteményekre alapozni. Számos sorozatunk van, lexikonok, bibliográfiák, repertóriumok, alapkutatást szolgáló kézirat-katalógusok stb. Az utóbbi időben megpróbálunk olyan kiadványokat is megjelentetni, amelyekben a tudományos alaposság is megvan, de a nagyközönség számára is élvezhető olvasmányt kínálnak. Így jelentettük meg Lesznai Anna meséit a saját illusztrációival vagy Molnár Ferenc Darvas Lilivel való levelezését, Ady és kevésbé ismert szerelme, Ada kapcsolatának dokumentumait a nálunk levő kéziratok alapján. Egy speciális sorozatunk az irodalmi fénykép-ikonográfiáról szól. Illyés Gyuláról, József Attiláról, Babits Mihályról s legutóbb Ady Endréről jelentettünk meg ilyen kötetet.

Így érkeztünk el beszélgetésünk végcéljáig, a Csorba Csilla által szerkesztett, alapos tanulmánynyal ellátott, a Müllerájban most bemutatott gyönyörű Ady-könyvig…

▼ A kötetbe 104 különböző felvétel mellett körülbelül 450 fotó adatai kerültek. Hat-hét darab közülük az utóbbi években bukkant elő, ezek most kerülnek először nyilvánosság elé. Az egyik az érmindszenti szülői ház filagóriájában örökítette meg a költőt, kettő Dunavarsányban a Vésziék nyaralójában, Vészi Margit fényképezte le Adyt 1907-ben, egy másik felvételen a balatonfüredi sétányon Csinszkával van lefotózva. Költőnk – mai szóhasználattal élve – előszeretettel sztároltatta magát a róla készült portrék segítségével. Az Ady-tár legjelentősebb része Székely Aladár fotográfus munkája, de számos, az Ady-ikonográfia szempontjából fontos amatőr felvétel is bekerült a könyvbe.

Mennyire véletlenszerű, mennyire rendszeres a múzeumi gyűjtemények bővülése?

▼ A jelenlegi törvények szerint mindössze tízmillió forintnyi a költségvetési keretünk arra, hogy műtárgyakat vásároljunk, ezt lehetőségeink szerint, pályázatok, adományok révén sokszorozzuk meg. Hoszszú, kitartó munkával próbáljuk a kellő összeget előteremteni, különösen a kéziratok megszerzése érdekében.

A számítógépek korában nemde, annak is fennáll a veszélye, hogy nemhogy kézirat, de még gépirat sem maradt fenn a kortársak hagyatékában?

▼ Már sokszor jeleztem, hogy érdemes lenne ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozni. Nem érdektelen, hogy a csak komputerrel dolgozó szerzők után mi marad a gépükben. Legalább ennyire problematikus az, hogy az e-mailek és sms-ek világában mi marad meg az írói levelezésekből. Az írott szövegek, a levelezés esetleges hiánya nagy veszteség számunkra. Vannak olyan szerzők, akik tárolják a levelezésüket, vannak, akik egyáltalán nem. Műszakilag nem kis gondot jelent, hogy a szöveg-, a hang- és képrögzítésnek is számos formája volt, van. Most már CD-re másolunk mindent, de ennek érdekében meg kellett őriznünk azokat a lejátszó eszközöket, amelyek segítségével a különböző technikával készült hangfelvételek, videofelvételek, szövegek újrajátszhatók. Szerencsés kivétel Határ Győző, aki ránk hagyta kedvenc számítógépét, amivel dolgozott. Abban is haladunk a korral, hogy gazdag tartalmú honlapokat kínálunk az érdeklődőknek. Márainak például külön, állandóan bővülő honlapot biztosítunk, hiszen igen gazdag a hagyatéka, és élénk igény támadt arra, hogy szövegeit megismerhessék.

Az interjút Szilágyi Aladár készítette. Megjelent az Erdélyi Riport 2009/1., január 8-i számában.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu