Kulturális folyóirat és portál

2019. július 30 | Dinók Zoltán | Irodalom

Elek és a gyógyszer

Várnia kellett az újfajta gyógyszerre. Amíg ugyanis nem jelenik meg a kontrollon, addig a doktor nem írhatja fel az új orvosságot. Addig meg szenvedjek, mint a ló – gondolta Elek.

A nővérével élt együtt.

– Látod? Ilyen a magyar egészségügy!

– Nem kell szenvedned! Menj ki a friss levegőre! – mondta Olga.

– Olyan rosszul érzem magam, hogy még ahhoz sincs erőm! De persze, ha felírták volna a gyógyszert…

– Ne csináld ezt! – mondta Olga.

Elek fogta a dzsekijét s sétálni indult. Mogorva képet vágott.

– Jó napot, Elek bácsi! – köszönt rá a szomszéd Ignác bácsi az utcán.

– Nem olyan jó az! – válaszolt szomorúan Elek.

– Valami baj van? – kérdezte a szomszéd.

– Á… Nincs kedvem elmondani…

– Összeveszett a nővérével? – kérdezte Ignác.

– Nem, dehogyis, másról van szó…

– És miért nem mondja el? Jó barátok vagyunk!

– Hadd maradjon az én titkom!

– Na jól van! Jó sétálást!

Elek nézegette a kirakatokat. Közben rá is gyújtott, pedig kevesebbet kellett volna dohányoznia. Megnézte a hentesüzletet, a drogériát s aztán hazaballagott. Olga feldúlt állapotban volt. Aggódott az öccséért. De más gondjai is voltak. Ő már nyugdíjas volt. A nyugdíjából szűkösen élt. Elek kezébe vette az újságot, majd az ágy szélére dobta. Feldühítette a sok rossz hír. Bevett egy tablettát a régiek közül, és ettől mintha valahogy jobban érezte volna magát.

És lassan, ahogy teltek az ólomszürke napok a kontrollig, nővére a tanú rá, Elek állapota javult. A kontroll napja pedig eljött. Olga elkísérte Eleket. Megkapta az új gyógyszert. Ám ahogy szedni kezdte, mindig arról panaszkodott, hogy túlságosan elálmosítja. Harmadnapra betelt a pohár.

– Ezt nem szedem tovább! – mondta nővérének.

– De hát erre vártál!

– De hiszen elálmosít! – fakadt ki Elek.

Olga már nem bírta tovább idegekkel:

– Akkor ne szedd, de engem hagyj békén!

– Ezt megbeszéltük! – mondta Elek, és a kukába vágta az egész gyógyszeres dobozt.

Továbbra is a régi gyógyszert szedte. Állapota javult, bár a panasz természetesen nem szűnt meg, amire a gyógyszert felírta neki az orvos.

Egyik nap ismét találkozott Ignác bácsival.

– Most nem tűnik rosszkedvűnek! – mondta az.

– Hát pedig az egészségem…

– Tudom, hogy beteg, de most jobban van, mint amikor utoljára láttam!

– Felírt az orvosom egy gyógyszert, amitől azt reméltem, bizonyos panaszaim elmúlnak, de csak pokolian elálmosított, ennek ellenére mégis jobban érzem magam.

– Szegény! – csak ennyit mondott Ignác bácsi.

– Majd lesz valahogy! Tudja, hogy velem nem lehet a bolondját járatni!

– Igen. Hiszen épp ezt akartam mondani. Maga túlteszi magát minden gondon, még ha az netán az egészségével kapcsolatos is… Na viszlát, jó sétálást! – zárta a beszélgetést Ignác bácsi.

– Viszlát! – felelte megszeppenve Elek.

Majd egy fél óra múlva haza is tért, hiszen rettentő hideg volt, Olga teával várta.

– Köszönöm! – mondta Elek.

– Jól vagy? – kérdezte a nővére.

– Igen. Azt hiszem. Az új gyógyszer nem vált be, de sebaj!

– Azért kemény fából faragtak téged! Hiszen szenvedtél s mégis jobban vagy!

– De sajnos nem vagyok egészséges.

– Idővel az leszel! – nyugtatta meg Olga.

Elek végre elmosolyodott. Kényszeredett mosoly volt ez, de Olga nagyon örült neki.

– Emlékszel még, amikor gyerekkorunkban mindig kergetted a kismacskát?

Elek hahotázott.

– Azt nem lehet elfelejteni. Téged meg megharapott a kutya.

– Igen. Ki nem állhattam anya kutyáját.

– A régi idők… – tűnődött el Elek.

Olga látta, hogy öccse meghatódik. Átkarolta. Elek már sírt.

– Minden rendbe jön… – vigasztalta Olga.

–Anyám nem engedné, hogy beteg legyek – mondta Elek.

– Te buta! Hiszen én sem engedem. Amíg engem látsz, baj nem érhet.

Elek megitta a teát s kicsit leheveredett. Nem volt már húszéves, kívánta a pihenést, s álmában megjelent neki a falu, ahol felcseperedett, s szegény anyja mosolyog, miközben a tésztát dagasztja.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu