Kulturális folyóirat és portál

2014. november 13 | Horváth Előd Benjámin | Irodalom

Éjszakára

Igazából szereted. Hogy nincs vége,
de vége lehet. Hogy el fog múlni,
és nem „pontosan”, csak egyszer tudni fogod.
Igazából szereted, hogy hülyülsz.
Szereted, hogy szombat, metropolisz,
és megint nincs hova menni.
Hogy őrület, hogy elviseled.
Igazából szereted a tévedéseidet.
Szereted, hogy megjátszod őket.
Hogy kétezer-tizenkettő, kétezer-kilenc,
és minden ami köztes. A nagy tripped.
A kocsid, ahova visz. Az előzőt.
A kicsit. Ahogy mind nagyobb köröket.
Szereted, hogy ingyen. A kétségeid,
a reménytelen történeted. Szereted,
hogy egyedül maradsz, hogy mindent
elölről kell küzdened. Hogy muszáj
újra letudni minden kurva leckét,
érte, érted, te sem tudod még.
Igazából szereted, hogy könyörtelen,
hogy könnyen nem lehet, felveszed
ezek közül bármelyiket, de amin múlik,
csakúgy nem viselheted. A drogokat,
az Istened. A kommentárokat, öreg.
Az írást, ahogy szemeddel követed.
Hogy nem maradsz meg, csak ha
folyton körülírod újra a neved,
rendszerezed ismereted, rímeidet,
hogy könnyű neked, hülye gyerek.
Ha nehezebb. Ha már kicsit unod
és kettőtöknek három sör jutott,
rendőrkocsi, hasis, Budapest.
Szereted, hogy robbanna, ha robbanni
engeded, de visszagyűröd megint.
A szemedben az angyalszaros eget.
Hogy megfognád, de elszökik a szöveg is.
Igazából szereted, hogy gyűlölöd.
Rajta az összes jelet, ami elhiteti veled,
hogy bármit lehet. Hogy hiába hagytad el,
csak szebb lett. Kezet nyújt, elveszi,
erősebb. A szürke házat, ami nem volt soha,
elképzelted, hogy mindenkié lehet.
Az otthonod, elképzelted, hogy másnapos
csoda, sebtében felvett ruha, reggeli stanza,
kognitív disszonancia. Hogy hajrá,
a kávéból egy bugyiba, a szemébe,
vele, de üresen áll, költözésed,
kényszered. Igazából szereted,
hogy a vérerek pályáján újra
ott áll a kissé rozsdás tábla:
ingyen kiadó kamra, egyéjszakára.

2012. nyár

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu