Kulturális folyóirat és portál

2014. augusztus 17 | Nemes Z. Márió | Irodalom

Denevérek honfoglalása

Nem akartam szerepet vállalni,
a kondatársak mégis engem választottak
szószólónak, hogy ügyünk érdekében
próbáljam elbájolni Batthyány
Ilonát, aki ezúttal feltűnően bő szoknyát
viselt, nehogy váratlanul combjába
kapjanak agyirtott bábjaink.
Igyekeztem felmérni a grófnőt, aki
láthatóan zavartan viselkedett,
mióta férjét megfosztották rangjától,
és orvosi gyámság alá helyezték
Rigában. Nem kenyerem az udvari
etikett, süvegem azonban sűrűn
emelgettem, „miközben lángoló
mesgyék tüskin járok és nézem
a kalászok fényjelét, a boglyák
barna hátát, s hajlongó véremet”.
Persze ezzel a dallal inkább
vérvádját táplálnám a nőnek,
véltem, miszerint akár csapra is
verhetjük egy piócás reggelen,
hogy nedveiben szenteljük újra
az elüszkösödött termést. Node!
„Áldott új hajnalok napverő
hozsannája!” – kontrázta a méltóságos
asszony, hogy majdnem lúdbőrös
lettem. „Arassunk békés holnapot!”
Szóval a reformok nyelvét beszéli,
vagy valami úri kelepce lenne ez,
mely csak elodázni szeretné a büntető
csillag eljövetelét? „Bugyogj szavam,
én kicsi dárdám!” A grófnő pedig
élvezettel ingerelte magát tüzes ekémmel,
mintha a császári udvar szonettkényszere
után megváltás lenne a népfi-báj, hiszen
nem árthat új szellemet csempészni
a hatalomba. „A sárnak férge mind,
mind sasvérre éhezik” – szavaltuk
még szövetségünk megpecsételve,
majd kitártam szárnyaim az édes
bíborban, hogy társaimmal együtt
az elbitangolt konda után repüljek.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu