Kulturális folyóirat és portál

2013. augusztus 3 | Péter I. Zoltán | Kritika

Csúsztatás, avagy tudatlanság?

Augusztus elején a nagyváradi mentőszolgálat átköltözött a Vámház/Sucevei utcai új székházába. Rég esedékes volt már ez a költöztetés, hiszen az egykori irgalmas rendi kápolna szomszédságában levő mentőállomás jó ideje már nem felelt meg a követelményeknek.

Az eseményről beszámolt a helyi sajtó, így az egyik román nyelvű elektronikus lap is, amelyben többek között a következőket írták: 1906. július 28-án jelent meg az első mentőállomás a fővárosban és 1907. augusztus 1-től kiterjesztették ezt a szolgálatot az egész országra. Románia volt a harmadik ország Európában, Hollandia és Ausztria után, ahol bevezették az országos mentőszolgálatot.

Az első pontatlanság az idézett szövegben, hogy 1907-ben nem volt még Ausztria, hanem Osztrák–Magyar Monarchia! Tehát a Monarchia és nem Ausztria foglalhatta el a képzeletbeli dobogó második helyét. Illett volna itt, Nagyváradon megemlíteni azt is – ha tudták, vagy akarták volna! – hogy városunk „lekörözte” Bukarestet, hiszen városunkban már 1904 októberében megalakult a „mentőintézet”, igaz, nem Románia határain belül, hanem az Osztrák–Magyar Monarchia keretében.

A mentőintézet az 1866-ban megalakult Kert utcai Nagyváradi Önkéntes Tűzoltó Egyesüle székhelyén volt – ott, ahol ma is a tűzoltók vannak. Az itteni Nagyváradi Mentőintézetet a korabeli lehetőségekhez képest korszerűen szervezték meg, hogy baleseteknél gyors segítséget nyújthassanak. Már a kezdetektől telefonos bejelentést is lehetett tenni.

A tűzoltólaktanyában működő főállomás mellett hat fiókállomást létesítettek a városban: a velencei és az olaszi fióktűzőrségen, a városházán, a rendőrségen, valamint a nagyállomáson és a velencei állomáson. Mindenhol teljes nappali és éjjeli szolgálatot tartottak a tűzoltók.
*
Összefoglalásként elmondhatjuk: mialatt a Regátban 1907-től létezett országos mentőszolgálat, Nagyváradon már három évvel hamarabb, megelőzve ezzel Bukarestet is. Ha valakiben a jelen levők közül egy kis lokálpatriotizmus is szunnyadt volna, nem felejtette volna el mindezt megemlíteni. Bár az is elképzelhető – és nagy valószínűséggel így is volt –, hogy fogalmuk sem volt minderről. A város vezetőit amúgy sem a helytörténeti ismeretek gazdag tárháza jellemzi. Ezen sem lehet csodálkozni, hiszen jobbára ők nem is váradiak…

(Képünk illusztráció.)

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu