Kulturális folyóirat és portál

2019. július 7 | Molnár Zsolt | Irodalom

Csendtükör

Elhallgatja előled,
csak merd megkérdezni,
elszabadult arcficamok
vészkijárata körben
mindenütt, és nézve nézi
hallgatásodat, ahogy
karcolja időszemével,
érzések fekvő órája
keringeti az elmúlást.
Nem tudod, ki ellen vétesz,
támadásod végig állja,
el-eltérül róla a sodrás,
csended továbbélezi,
betelik vele az űr,
és felboncol csillagokat,
ő meg fogy, fogy s átereszti,
ne gondolj bele, még meddig tűr,
önidegenséghez szoktat,
mert középen már megreped,
felborzolódik hangtalanul.
Eltéveszthetetlen irányok
fodrozzák a beismerésed,
hogy a némaságod elvadult,
s keresed, miért, ám nincs rá ok,
s a világ aljára lezuhan,
majd felrobban minden szilánk,
fölégetve a tükör helyét,
s ha rád törne a magányroham,
hiányod pedig érted kiált,
mások arcán ott a térkép.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu