Kulturális folyóirat és portál

maraton_csut (12)

2019. november 10 | Fried Noémi Lujza | Irodalom

Börtönlevelek versvilága

Csütörtöktől vasárnapig tartott a XI. Nagyváradi Könyvmaraton. Elsőként Gazsi András Havonta egy levelezőlap című verseskötetét ismerhette meg a közönség a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében.

 

A könyvmaraton szervezői – a Holnap Kulturális Egyesület (HKE), a Szigligeti Színház és a Várad kulturális folyóirat nevében a megjelenteket Szűcs László, a folyóirat főszerkesztője köszöntötte, ismertette a további programokat és a Centenáriumi Ady Drámakihívást, melynek első sorsolását aznap este meg is tartották.

A bemutatott könyvet sorát Gazsi András, avagy Andrei Gazsi magyar nyelvű verseskötete nyitotta, erről Szűcs László a szerzőt és a kötet fordítóját, Demény Pétert kérdezte.

A Fehér megyei Búzásbocsárdon, Balázsfalva közelében született Gazsi Andrei – aki maga kérte, hogy magyar nyelvű verseskötetén neve Andrásként szerepeljen – rendhagyó pályát tudhat maga mögött, hiszen fiatalon volt az enyedi börtön minőségellenőre, később a kolozsvári televízió operatőre is. Mint kiderült, minőségellenőrként semmit nem kellett csinálnia, hiszen az a börtön üzemének működését gátolta volna, így volt ideje olvasni, s közelebb kerülni a rabohoz is, akiknek 90 százaléka elítélt köztörvényes bűnöző volt, de  Nicolae Ceauşescu három volt tanácsosa is ott raboskodott, akiket 1973-ban halálra ítéltek, majd halálbüntetésüket enyhítették 25 évre. Tőlük tanulta meg, hogy nem az egészség a legfontosabb, hanem a szabadság…

Ezekből a találkozásokból születek aztán a versek, amelyek egy fiktív rab levelei, a címet pedig az ihlette, hogy a rabok kedvezményként kaphattak levelezőlapokat. Még az elítélteknek is szükségük volt arra, hogy valaki szeresse őket, így a levelezőlapok címzettje az édesanya lett.

Volt, akivel szabadulása után is találkozott, mesélte Gazsi András, de tudott olyan esetről is, amikor valaki húszéves büntetésének letöltése után a vasútállomásról ment vissza a börtönkapuhoz tanácstalanul, mert korábban sosem látott vonatot, és nem tudta, hogyan szállhatna fel rá. Volt, aki szabadulása előtt azt kérdezte: szabadulása után száz lejért vehet-e egy új nadrágszíjat… Mint mondta, a rabok hamar megtanulták, hogy mindenki előtt csak azt mondják, amit hallani akar, felé azért nyílhattak meg, mert ő nem volt őrük, nevelőtisztjük, nem voltak elvárásai. Abban azonban teljesen biztos, hogy ilyen verseket többé nem ír, fizikailag is megviselte, míg a Cu alte cuvinte című 2017-es kötetében megjelent börtönversciklus a Câte o carte poştală pe luna címűben idén  kötetté terebélyesedett. (A magyar nyelvű változat borítóját Eperjesi Noémi készítette.)

Szifon – a hazai börtönszlegben a besúgót hívják így, mondta egyebek közt Demény Péter, aki azt is elárulta, bár tanulmányozta a szlengszótárt az OSZK honlapján, az abban szereplő szavak használata nem minden esetben lett volna hiteles, hiszen mégiscsak egy romániai börtönről van szó. „A nyelv egy köznapi nyelv, érthető, kezelhető nyelv, mert a vágyak nyelve” – tette hozzá, s kijelentését igazolták a románul és magyarul felolvasott versek is. A fordító a kötet utószavában a műről így fogalmazott: Andrei Gazsi versei, mint majdnem minden vers, amely a kortárs román költészetben születik, epikus szabadvers. Ezeknek a szabadverseknek a tempóját a gondolat-, az élmény-, a vágy-, az emlékritmus biztosítja, és erre a ritmusra ráterül az a különös melankólia, amely betölti a cellákat a börtönben, ahol azok raboskodnak, akik ezeket a levelezőlapokat írják. Érdekes szimfóniák ezek a levelek, mindegyikben egy élet tiltakozik az ellen, hogy megfosztották a szabadságától, holott írójuk érti, miért kellett a társadalomnak így tennie, és egyet is ért a döntéssel. Ezek a szövegek nem próbálnak egy olyan játszmát kialakítani, mely szerint „mindannyian bűnösök vagyunk”; a bűnözők tudják, hogy kik ők.

A kötet hamarosan megvásárolható a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, majd a jobb erdélyi könyvesboltokban.

 

Címlapképünkön Demény Péter és Gazsi András

A szerző felvétele

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu