Kulturális folyóirat és portál

2013. augusztus 28 | Vass Tibor | Irodalom

< Bibinke és > A tizenöt éves kapitány Készecske A Nagy Bibinből

Mi leszek, ha nagy leszek,
kérdik, ha meg akarják tudni, mi leszek, ha nagy leszek.
Pillangász vagy állatorvos,
mondom, meggyógyítom azokat a gilisztákat,
szűk családi kör, amelyeket anyám gombostűivel
bátyám játéknikecelljeire feszítek,
hosszukat duplájára hosszom,
aztán apám használt zsilettjével
egyenként tizenöt darabra metszem őket.
Nagyanyám rumjával igyekszem feltámasztani
azokat a pillangókat,
amelyek a bogárgyűjteményben rovarulnak,
jó állatorvos leszek,
a bőrizomtömlőt is szépen ki tudom mondani.

A gyík fejéhez közel teszem a légpuska csövét,
amilyen közelre csak engedi,
míg éppen el nem iszkol.
Beletelik egy nyárba,
mire kikísérletezem a jó távolságot,
és a lehető legközelebbekről ereszthetek gyíkfejbe golyót.
Tompa és éles hegyű ólmaimmal
nem telt mindegyik zsebem,
kétszer tizenöt a muníció egy napra.
A sziklaköveken nagyítóval vizslatom,
mekkora felületet képesek a belsőségek
ízléshatáron belül szépre festeni.
A színekről sok mindent megtanulok,
a gilisztákról később,
hogy mégsem darabolással szaporodnak.
Izgat, ahogy visszahangzik gyíkban a kígy, kígyban a gyík,
s ó, a tizenöt, az éves, meg a kapitány.

Megértem a pillangászokat,
magam is gyűjtök ujjbegyeimre hímport,
sakktáblaszerű nyomatokat képzek.
A felület tizenöt százalékát igyekszem összeporozni.
Kár, hogy aztán a lepkék nehezen
vagy egyáltalán nem bírnak
a porvétel helyéről egészségben távozni.
S azt már nem igazán figyelem, hogy haladnak tovább.
Hogy a pápa-, páva- és porszemek
átköltöznek-e ujjbegyeimre, annál inkább.

A szentmiklósi lepkenők ujjbegyekkel bírnak.
Ezt onnan tudom, hogy első kutyámért a szigetre jövök,
vonatjegyet neki is kell venni, tizenöt százalékost.
A kalauznő lepkeszerű szerszámmal lyukaszt,
a kölyköt feldicséri a dobozban.
A másodikért ugyanide kocsival, fejlődünk a porral,
halállal nálunk tizenöt dumát lehet rekeszteni,
nem él már egyikük se,
a szentmiklósi kutyáimról beszélek, béke koraikra.

Lenyomattal győznek a kalauznők,
de én ezt már kalóznőknek hallom –
lassú végjáték közben gyűjtik hímporom.
Még jó, hogy nem sok eltérés adódik
Seychelle-ben meg Csepelben,
lepkeszentjeik lehetnek mások.

Itt-ott lassú, elszigetelt a vígjáték.
Nem azt figyelik, egészségben távozom-e,
inkább azt, hogy költözöm át ujjbegyeikre,
nyomatom mennyiben sakktáblaszerű.

Szentmiklós, vígtájék a kert.
Pillangókisasszony fái jó helyen állnak,
az állók jó helyen fáznak.
A fűz jól takar, a szomszédban hiába emeletes házak.

Van egy szenvedélyes entomológus
A tizenöt éves kapitányban, Benedek,
azt lapozom és A természet képekbent,
ha meg kell néznem, színükön kívül mi a különbség
a citrom- és a káposztalepke között,
rendeltetési helyükön milyen színűek a gyík belső szervei,
hogy egybevessem a kövekre száradókkal.

Az entomológus szónak is utána kell járnom.
Amikor először olvasom, csak a fejem alá kell párna,
ma könyökeim alá is célszerű igazítanom,
amit izgaítomnak írok el, a célszerűt célszreűnek,
úgy hagyom, ahogy a könyökömet könyvökömnek,
főiskolát fősikolának, szentmiklóst szetnmikósnlnak,
Marcellt Marcellának.

A fősikolán újraolvasom,
Benedek Marcellákon kívül abból is készülök.
Jó és rossz beidegződések,
izgaítom vérzések és célszreű vérengzések,
íz- és ízület-érzékek finomodnak a korral,
egerek és emberek, érzelmek és értelmek,
sziránók és berzserák telnek meg ár- és tartalommal,
háborúk, békék, kincskeresők, kisködmönök,
tizenek és ötönök,
könyvökkönny, őfsikolais, Márcel,
gagyi érkatasztrófák után hallani hasonló,
hajótörött szavakat.

A tizenöt éves kapitány végére beírva, ahol
A gyakrabban elõforduló idegen nevek kiejtése kezdõdik,
Szentmiklós, Kolumbusz Kristóf neve napjára, március 15.
Akármilyen Szentmiklós lehet; a lepke mégis oda köt.
Meg a kutyák. A Pillangókisasszony. A fák.
Az iránytű, a navigáció, a mágnes, szószavak,
melyeket a könyvből megtudok.
Szkúner, bálnavadász. Ital, ha tüzes, nyílhegy, ha mérgezett.
A térképmellékleteken Új-Zéland, Auckland,
Kalifornia, Bolívia, Angola, azt képzelem, lepkenevek.

Fordította: Passuth László.
Passuth Rádió, Budapest. 15 óra, kínokat mondunk.
Köszöntjük a Down-kór Rádió hallgatóit is.
A terhesség 15. hetében az önkéntes Down-szűrés
következő fázisa esedékes,
ezt a vizsgálatot azonban a tébé nem támogatja.

Reklám. Március 15, kék rövidnadrág,
fehér térdzokni és rövid ujjú ing,
selyem nyakkendő, anyám az úttörőöv fonákjára írja
teljes nevem: Jac Bibinke.
A csodával halálos módon lepkesúlyban harcolok.

Csalárdon belüli az erőszak.
A gyilkosságok szaga hosszúra beivódik a bőrbe.
Március tizenötödikéken rendre gyilkolok.
Tyúkok gyilkolásáról beszélek,
a kezem kiirthatatlan tyúkszagáról.
Azt hittem, csak szentmiklósi kutyák bőrzenek bele
a szavakba szagukkal lemoshatatlan.
Tizenöt, éves, kapitány.
Kitojt tyúkok hullanak, fagyott tarajú kakasok.
Tajarúnak írom el, és hullának, kitjotnak és gyafottnak.
A gyilkosságrát sikerül végre már gyilkossárgának,
kapitányt katipánynak,
a fuldoklónak utolsó szalmaszálat szalmaszálltnak,
de az szebb is, szalmaszállt, sőt, ha úgy mondom,
mintha megadólag a lepkehálósra várnék: szalmahált,
akkor Szentmiklós megvéd,
jó itt a szomszédok elől a fűz alatt megbújni.
Jó előlem. Lőletek.
Itt én mi leszek, ha nagy én leszek, hoz a helyi förgeteg.
Kutyáim szagát hordom vissza, kutyáim az enyémet.
Pillangorvos, állatész; tizenöt téves kapitány,
elszólt szavak, szószólt ellek.
A szó tövéhez olyan közel teszem egy másik szó csövét,
amilyen közelre csak engedi, míg éppen el nem iszkol,
beletelik még ebbe a nyárba,
mire kikísérletezem a hallón belüli távolságot,
és a lehető legközelebbekről ereszthetek szófejükbe,
szófajukba golyószót.
Azokból lesznek a leghasznavehetőbb, szórófejes mondataim.
Az általuk ízléshatáron belül szépre festett
sziklaköveket elárversezem,
jómódomban ólmaimat álmaimnak írom el.

A rajfoglalkozásokon, ami ugyanaz, mint az osztályfőnöki óra,
a rajvezető, aki ugyanaz, mint az osztályfőnök,
Irén, dekoratív, finom hölgy,
hamvas kézfejein vonzó fáradt-kék erek,
pillangószemek gyerekszembe porig égett rajzolatja.
Matek-rajz. Belőlük jót kapok.
Elírni a gyönyörűt sose szoktam, az ereket sem,
Irént alkalmanként sikerül Irnének, az anyajegyet anyagyejnek.

Félévente megkérdi,
mert kispartizán-ügyben kötelező félévente
megkérdezni a rajvezetőnek,
mit vinnék magammal a lakatlan szigetre, mintha csak egy lenne.
Leninnek vagy egy bükki ifjú partizánnak valamijét
kötelező először mondani,
aztán a második szabad választás,
nekem oda hajótörött A tizenöt éves kapitány,
harmadikra egy épp aktuális, másik zsülvernés.
Mások mondanak őrsi naplót, úttörőjelvényeket, kisbaltát,
Jókait, Rejtőt, tévét heti egy sorozat-epizóddal, fésűt, órát,
talicskát hulladékgyűjtéshez.
Jókainál nem értem a Mórt,
hulladékgyűjtésnél a MÉH-ben a TRÖSZT-öt,
Rejtőnél a Péhavardot,
s hogy az Onedin családban
a férfiarcok mért nem ugyanott szőrösek,
ahol A dunai hajósban,
hogyan hajzatják tizenöt emeletesre Elizabeth fürtjeit,
fekete-fehérben is biztonsággal kivehető, hogy szőke,
de hogy milyenszőke, az keddenként este nyolctól minimum
negyedóra bizonytalanság. Tizenöt perc, na jól van,
mintha csak az az egy szám egy lenne,
mintha csak az az egyetlen.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu