Kulturális folyóirat és portál

2015. február 17 | Balogh Andrea | Kultúra

Balázs Béla és Lukács György – egy irodalmi „fegyverbarátság” hatásmechanizmusai

1. Kiindulópontok
Balázs Béla életműve a magyar irodalmi modernség első szakaszához köthető. A Szegedről elszármazott budapesti egyetemi hallgató, aki Juhász Gyulával, Kosztolányival köt korán ismeretséget a Négyessy-féle stílusgyakorlatokon, aki már a Nyugat első számaiban publikál, aki a nagyváradi A Holnap című antológiakötet egyik szerzője – a kezdeti intenzív irodalmi szereplés után kikerül az irodalmi köztudatból. Ennek nyilván több oka is van. Egyik lehet az emigráció, ugyanis az első világháború után a Tanácsköztársaságban betöltött ténykedése miatt emigrálni kényszerül, és ettől kezdve gyakorlatilag kikerül a magyar irodalom vérkeringéséből. Ugyanakkor jelen tanulmány hipotézise szerint nem csupán az emigráció miatt, hanem már ezt megelőzően, esztétikai elvei és művészetkoncepciója miatt is marginális szerepbe került a Nyugat köré csoportosuló irodalmi eliten belül. Sajátos, Babits által „németesnek” nevezett nézetei viszont főleg Lukács György esztétikájával mutatnak rokonságot, akivel barátságuk, levelezésük 1904-től 1919-ig tartott. Az utána következő időszak vizsgálata már túlmutatna e tanulmány keretein, annál is inkább, mert az első világháború után főként azt lehetne vizsgálni, hogy miért szakadt meg a kapcsolatuk. Jelen írás tehát arra is keresi a választ, hogy A Holnap antológiakötet szerzőinek sorába tartozó szerző irodalmi pályafutása milyen irányba vezetett, valamint hogyan határozta ezt meg Lukács Györggyel való elvbarátsága.
Erről először Fehér Ferenc írt tanulmányt, amikor hosszú hallgatás után a magyar irodalomtörténet Balázs Béla viszonylag rövid, Fehér Ferenc szavai szerint „torzóban maradt”, viszont a maga korában mégis figyelemreméltó irodalmi tevékenységét méltatni kezdi.1 A tanulmány két részben jelent meg az Irodalomtörténet 1969. évi második és harmadik számában. Mai irodalomértésünk számára ez már elavult írás, mert Balázs Béla és Lukács György Nyugattal szembeni különállását – ezt főleg Babits és Kosztolányi vétségére írva – kizárólag a sztálinizmus kultúrfilozófiáján keresztül láttatja. Túlságosan is leegyszerűsítve a kérdést és a korszak szellemi tájékozódását, a liberális és fél-liberális (ide tartozik szerinte Babits, Kosztolányi, Ignotus, Hatvany stb.), valamint a baloldal igazi képviselőinek szembenállására szűkíti Lukács György és Balázs Béla irodalomtörténeti szerepének kijelölését olyannyira, hogy a „két oldal” együttműködését meg sem említi. Továbbá az igazi baloldaliság képviseletének hiánya miatt marasztalja el a Huszadik Század köré csoportosuló értelmiségieket is, mint amilyen Szabó Ervin, Jászi Oszkár.2
Az újabban megjelent, Balázs Béla irodalmi szerepét vizsgáló írások sorában kiemelkedik Mihály Emőke monográfiája, aki főleg Balázs Béla esztétikai nézeteivel, filozófiai tájékozódásával foglalkozik, több esetben párhuzamot vonva Lukács György munkásságával.3 Eőry Vilma tanulmánya, amely a Nyugat születésének 100. évfordulójára készült, a szerző stílusjegyeit vizsgálja különös tekintettel a mesék szimbolikájára,4 valamint Földes Györgyi írásai is hasonló tematikát követnek.5 Bécsy Tamás Balázs Béla drámáit elemzi, illetve kísérletet tesz a művek kontextualizálására a századelő magyar drámairodalmában.6 Hiányzik viszont az olyan elméleti munka, mely a század eleji modernség magyar irodalmi folyamainak sodrába kapcsolva arra keresi a választ, hogy hogyan befolyásolta Balázs Béla pályájának alakulását, nevezetesen a Nyugat köréből, és ezzel a magyar irodalomból való kilépését sajátos művészetkoncepciója. Egy ilyen irányú kutatás amiatt is fontos lehet, mert hozzásegít a Nyugat irány- és ízlésvonalainak felvázolásához, valamint igyekszik feltárni A Holnap köré szerveződő fiatal költőgeneráció életpályájának alakulását.
Jelen tanulmány alapvetően három forrásanyagra koncentrál: kiemelt szerepet kap benne a Lenkei Júlia gondozásában napvilágot látott, Balázs Béla és Lukács György levelezését közreadó kötet, mely Balázs Béla Lukácshoz írt leveleit tartalmazza. Ez levelezésük két korszakára terjed ki: elsőként az 1909 és 1917 közötti időszakot, illetve a harmincas-negyvenes évek fordulóját jelenti.7 További forrásanyagul szolgálnak Lukács György elméleti írásai Balázs Béla irodalmi tevékenységéről, amelyek 1918-ban önálló kötetben is megjelentek Balázs Béla és akiknek nem kell címmel.8 Továbbá kettejük kortárs irodalmi viszonyrendszerét felvázolandó fontosnak tartottam megvizsgálni azokat az általuk írt leveleket, melyek címzettje Babits Mihály volt.9 Ez utóbbiak vizsgálatára nem tekintek úgy, hogy ezzel Balázs és Lukács teljes kapcsolathálóját és a Nyugathoz való viszonyát leképezhetem, viszont felvázolható általuk Balázs irodalmi recepciójának néhány aspektusa.
2. Balázs Béla irodalmi indulása a Nyugat és A Holnap körében
Balázs Béla neve először a Nyugat 1908. évi 2. számában jelenik meg egy tanulmánnyal (A tragédiának metafizikus teóriája a német romantikában és Hebbel Frigyes), az 5. szám egyik versét (Éva) közli, a 8. szám Maeterlinck-tanulmányát jelenteti meg. Mindezt annak bizonyítására hozzuk föl, hogy Balázs a Nyugat indulásakor ahhoz a körhöz tartozott, akiket a folyóirat potenciális munkatársaiként tartottak számon, illetve költőként sem számíttatott a tehetségtelenek közé. További bizonyíték erre, hogy Juhász Gyula őt is beszervezi A Holnap szerzői közé, ami ugyanez év szeptemberében jelenik meg, és amelyben három verse lát napvilágot. Valamint ugyanebben az évben, még A Holnap-beli szereplése előtt megjelenik Halálesztétika című tanulmány- és esszékötete. Önkéntelenül is adódik a kérdés, hogy miért sodródik ki a magyar irodalom élvonalából ez az életmű.
A válaszadás során nyilván több okot is fel lehetne sorolni. Megemlíthető az a Duk-duk affér néven elhíresült vitaanyag, amely a holnaposok egész sorát meghatározta, és amely az „Ady köpenyegéből előbúvó” költőket az epigonság vádjával illete. Azóta számtalan irodalomtörténeti munka árnyalta Herczeg Ferenc és Ady Endre vádpontjait, viszont olyannyira tartósnak bizonyultak, hogy A vándor énekel címmel Balázs több verseskötetét és novelláit is magában foglaló 1975-ös könyv előszavában Radnóti Sándor is megemlíti, bár nem az igenlés, hanem sokkal inkább a cáfolat szándékával.10 A másik ok sokoldalúságában lelhető fel. Balázs Bélának még első verseskötete előtt megjelent Doktor Szélpál Margit (1909) című drámája, továbbá 1911-ben megírja Bartók operájának, A Kékszakállú herceg várának librettóját. Mindez azt mutatja, hogy a költőként induló Balázs Bélában a kezdetektől megvolt a dráma iránti érdeklődés, amit később filmesként juttatott érvényre. Továbbá – amint már említettük – nyilvánvalóan az emigráció is hozzájárult ahhoz, hogy később megszakadt a kapcsolata a magyar irodalom intézményrendszerével. Illetve Radnóti Sándor az emigrációval együtt azt is megemlíti, hogy költészete az emigrációban kifullad, nem képes már új utakat keresni.11 Utolsó kötetében, a Férfiének (1923) címűben valóban több modoros, népköltészeti motívumokkal teletűzdelt giccses vers található, viszont van néhány rendkívül értékes költemény is, ami azt sejteti, hogy ez a költészet megújulásra képes lenne, de sok egyéb okból ez nem következik be.
Nyilván a felsorolt okok is elegendőek ahhoz, hogy az életműnek a magyar irodalmi folyamatokból való kiszakadását megértsük, viszont úgy gondolom, hogy már a kezdetektől megvoltak a „kiszakadás” ún. elméleti jellegű okai. Ezen elsődlegesen azt értem, hogy Balázs szellemi tájékozódása, művészetfilozófiája sokban eltért a Nyugat köré csoportosuló és irodalmi elitté szerveződő irodalmárok nézeteitől, különösen Babits esztétikai tájékozódásától. Babits szerepe amiatt is érdekes, mert A Holnap antológiakötet megjelenésekor Balázs Béla már valamelyest ismert költőnek számított, Babits nevét viszont csak Juhász Gyula ismerte, aki a későbbi költő tudta nélkül közölte Babits verseit a kötetben.12 A Holnap körüli botrányok után az antológia még egy kötetet ér meg, a modern magyar irodalom vezető fóruma ugyanakkor a Nyugat lesz, amiben Babits Mihály időközben kulcsszerepet kap. Ezen a ponton válik érdekessé az ő szerepe Balázs Béla recepciójának tekintetében, valamint Balázs Bélának a Nyugathoz való viszonya is, mivel a tízes évektől ez a viszonyrendszer jelenti a kanonizáltság fokmérőjét. Balázsnak Lukáccsal való barátsága pedig tovább árnyalja ezt a kérdést.
3. A „fegyverbarátság” és annak következményei
Lukács Györggyel való „szakmai” barátsága 1904-ben vette kezdetét, amikor Balázs Béla a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója volt. Megismerkedésük a Thália Társaság működésével esett egy időbe, ugyanis Balázs Béla már a megalapítás évétől bekapcsolódott a Társaság életébe. Úgy vélem, hogy azok a hatások, amelyek itt érték, meghatározóak voltak későbbi nézeteire, művészetfelfogására, amiben nyilván nagy szerepe volt Lukács Györgynek is, aki kitalálója, értelmi szerzője volt a mozgalomnak. A Társaság kiemelt célja volt teret nyújtani olyan alkotások előadására, amelyeket a fővárosi színházak nem játszottak. A fővárosi színházak repertoárját a népszínművek és az operettek jelentették, Lukács és társai, többek között Hevesi Sándor, Benedek Marcell, Bánóczi László, olyan alternatív színházként akarták működtetni a Társaságot a diákság bevonásával (így kerül a körbe Balázs Béla is),13 amelyben – a párizsi Theátre Libre, a berlini Freie Bühne vagy a moszkvai Művész Színház mintájára – teret engedtek volna a kortárs polgári-naturalista dráma jeles alkotásainak, nem feledkezve meg a klasszikus drámairodalom kimagasló alkotásairól sem. Ügyüknek Kodályt is megnyerik, s arra kérik fel, hogy írjon kísérőzenét a darabokhoz. Az alapszabály értelmében nem akarták elkötelezni magukat semmilyen irányzat mellett, hanem a „művészi igazságot” kívánták megszólaltatni. 1906-ban mégis megállapodást kötnek a szocialista párttal (erre teremproblémák miatt kényszerülnek). Ez a lépés azt jelenthetné, hogy elkötelezik magukat a baloldaliság mellett. Szemléletük viszont inkább egyfajta szociális érzékenységet jelentett, és nem állt messze a későbbi Nyugat alkotótáborának nézeteitől.14 Más kérdés, hogy később ez milyen irányt vesz Lukács és társai esetében.
Balázs Béla tehát itt egyrészt magába szívja az új művészi törekvések iránti elköteleződést, másrészt a Lukács Györggyel való barátsága mentén kezd kialakulni egy sajátosan rá jellemző művészetfilozófia, amit Haláleszétikájában ki is fejt. Ugyanakkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy Balázs a rá jellemző sokoldalúsággal és nyitottsággal más szellemi-szakmai műhelyekben is részt vesz: az Eötvös Kollégium tagja, valamint a Négyessy-szemináriumok látogatója. Kollégistaként köt barátságot Kodállyal és Bartókkal, s gyűjtőutakat szervez számukra a Szeged környéki falvakban. Kettejük hatása (is) lehet, hogy műveiben kiemelt szerepet kapnak a népköltészeti motívumok.
Balázs Béla és Lukács György együttműködését Lenkei Júlia „fegyverbarátságnak” nevezi. Ezen azt érti, hogy barátságuk elvi természetű, kevésbé volt személyes viszony közöttük, noha életkörülményeik folytán valamelyest a magánéleti kontaktusra is rákényszerültek.15 Lenkei szerint Lukács Popper Leóban keresi azt, amit Balázs őbenne – azaz barátot, kritikust, szellemi vezért, szellemi társat stb.16 Balázs Béla Lukácshoz írt levelei már-már rajongással vegyes tiszteletről tanúskodnak, illetve világosan kijelölik a közöttük lévő erőviszonyokat. Balázs kettejük kapcsolatában Lukácsot elméletírónak, magát pedig mintegy Lukács esztétikai nézetei beteljesítőjeként írónak nevezi.17 A levelek témái irodalmi, irodalomszervezői jellegűek. Például az 1910. május 11-én kelt levelében megosztja Lukáccsal a folyóirat-indítási tervük körüli problémákat, vigasztalja esszékötetének visszhangtalansága miatt (Lukács 1910-es, A lélek és a formák címet viselő esszékötetéről lehet szó).18 Továbbá egy másik levélben a drámaírással kapcsolatos nézeteit taglalja,19 illetve a levelezés folytán születik meg Balázs Bélában a Vasárnapi Kör megalakításának gondolata is.20
Lukács az 1909 és 1919 közötti időszakban, levelezésük első szakaszában Berlinben, illetve Olaszországban és Svájcban tartózkodik, Balázs pedig különböző budapesti iskolákban tanít. Balázs Bélának ekkor már megjelent doktori disszertációja, Halálesztétikája, a Doktor Szélpál Margit című drámáját már bemutatták, valamint Az utolsó nap, A Kékszakállú herceg vára ekkor készül, megjelent A vándor énekel című verseskötet, a Halálos fiatalság című regény, a Történet a Logody utcáról, a Dialógus a dialógusról, a Lélek a háborúban. Továbbá az ő lakásán szerveződik a Vasárnapi Kör, amiből később kinövi magát a Szellemi Tudományok Szabadiskolája.21 Tehát Balázs Béla irodalmi szempontból a fénykorát éli, mégis mesterét tiszteli Lukács Györgyben.
Lukács a már említett 1918-as tanulmánykötet összegyűjtött írásaiban22 alapvetően a méltatás hangján szól Balázs Béla műveiről. Új magyar költők. A Holnap című tanulmányában három költőt emel ki a holnaposok közül: Adyt, Babitsot és Balázs Bélát. Ady „muszáj-Herkulessége” mellett Babits vad gazdagságát, a látások izzó részegségét emeli ki, valamint Balázs Bélát a kortársak legmélyebb problémáit megszólaltató, legintellektuálisabb költőnek nevezi.23 A Holnap második kötetéről szóló írásában hasonló gondolatok mentén Ady és Balázs költészete kerül terítékre. Már itt kiemeli, hogy Balázsra jellemző a drámai látás, az egymással szembefeszülő erők egyensúlya.24 A vándor énekel című verseskötet megjelenését követő cikkében továbbviszi ezt a fonalat, azzal egészítve ki, hogy őt lelki szubtilitás jellemzi, nem artisztikus. Bár neveket nem említ, de kikövetkeztethetjük, hogy többek között Babitsra és Kosztolányira gondol, akiknek művészete Lukács szerint nélkülözi a mélységet.25 Szerinte ez a magyar irodalomból teljességgel hiányzik, azért nem büszkélkedhetünk számottevő drámai szövegekkel – fejti ki egy másik helyen.26
Balázs drámáival még behatóbban foglalkozik, különösen a Doktor Szélpál Margittal, amelyet kiváló kortárs darabnak tart, bár megjegyzi, hogy helyenként bizonyos részletkérdések tekintetében kifogásolható, de a dráma kérdésfelvetése és az emberi kapcsolatok ábrázolása olyannyira nagyszerű, hogy mellette a hibák eltörpülnek. A darabok egyszerre misztikusak és időszerűek – véli Lukács.27 Bécsy Tamás – aki részletesen elemzi Balázs három drámáját – egyébként hasonlóan vélekedik róluk. Szerinte is értékes darabok – a hibák ellenére –, különösen, ha a századelő magyar drámairodalmának termésével mérjük össze őket. Tematikájukban a nyugat-európai ízlésirányokat követik.28 Összességében Lukács elemzései a következő kulcsszavak köré épülnek: misztikusság, mélység, profán istenkeresés és közösségélmény feltalálása egy deszakralizált világban, népköltészeti motívumok, a lényeg keresése. Több helyen kiemeli, hogy Balázs Béla korának legaktuálisabb drámáját írja meg minden művében: az Isten nélküli ember istenkeresését annak biztos tudatával, hogy a transzcendens támaszt már nem találja meg, viszont mégis fellelni véli a szerelemben, illetve a népköltészetben. Ezért is írja a Tristan hajóján című kötet verseiről, hogy bennük a költészet két ősi formája szólal meg, a líra és a mese.29
Lukács György irodalomelméleti tájékozódására, esztétikai elveire Veres András szerint ebben az időszakban főként Georg Simmel filozófiája volt nagy hatással. Innen származik az élet és a forma ellentéte, amit Simmel természetesnek fog fel, Lukács ellenben nem, ő tragikusnak látja. Veres kifejti, hogy kezdetben Lukács a tragédiát társadalmi gyökerűnek véli, később pedig eloldja élet és forma ellentétét, illetve úgy véli, hogy a tragédia már a puszta létezésből, az individualizációból következik. Kiemelném Veres azon megállapítását is, hogy társai, például Balázs Béla és Lesznai Anna éppen ezért nem értették későbbi „bolsevik fordulatát”.30
Balázs Béla elméletírói munkásságával a magyar szakirodalom vonatkozásában eleddig Mihály Emőke foglalkozott a legteljesebben. Szerinte Balázs Béla irodalmi érdemeit a magyar közvélemény elhallgatta, külföldön viszont nagy sikere volt, elméleti munkái Magyarországon még csak említésre sem kerültek. Még Lukács György sem méltatja egyetlen írás erejéig sem, holott verseinek, valamint drámáinak több tanulmányt is szánt.31 Mihály Emőke könyvének vonatkozó fejezetei azért értékesek, mert felvázolja Balázs művészetfilozófiai tájékozódását.
Balázs Bélára ugyancsak a korabeli német filozófia és művészetelmélet volt nagy hatással, akárcsak Lukács Györgyre. Mihály Emőke írja, hogy bár Halálesztétikája Budapesten visszhangtalan maradt, ellenben Berlinben, Simmel szemináriumán csodálattal fogadták.32 Erről a talajról és a német idealizmus utáni sóvárgásból ered sajátos metafizika-fogalma, amelyet ő maga ugyan soha nem fejtett ki tételesen, viszont mindegyik írásában említést tett róla. A szerző szerint metafizikán a lírai élmény intenzitását érti. Továbbá tételezi valamilyen – a mindennapi életben nem létező – abszolútum létezését, s ezt a művészetben véli megtalálni. Jellemzi ugyan egy ismeretelméleti szkepszis, de ez nem a világnézeti relativitás felé torkollik, mint sok kortársa (például Ignotus) esetén. Balázs mítoszi kategóriákban gondolkodik, mint amilyen az örök visszatérés Mircea Eliadénál ismert módozata, továbbá fontos lesz számára a jelenlét, a pillanat kivetítése. Ez magyarázza, hogy miért vonzódik különösképpen a színház (később a film) világához. Továbbá halálmítosza is hasonló szereppel bír.33 Továbbá Mihály Emőke megjegyzi, hogy Lukács és Balázs művészetről vallott nézetei sokban egyeznek, a különbség az, hogy míg Lukács a formának önmagában vett jelentőséget tulajdonít, addig Balázs szerint az irodalmi forma önmagában jelentéktelen, míg a művész meg nem formálja.34 Balázs Béla az anyagát megformáló művészben hisz, aki autonóm, tudatos életvezetésű ember, aki az életét jelentővé stilizálja.35 Ugyanakkor tragikumelméletük, valamint a relativitás ellenében felépített művészetkoncepciójuk sok közös vonást mutat.
Jelen tanulmány utolsó gondolatmenete annak felvázolása volna, hogy miképpen határozta meg mindez Balázs Bélának a Nyugat alkotói körével kapcsolatos viszonyrendszerét. (Hogy miért is válik kiemelt szerepűvé a Nyugat, holott a tanulmány alapvető kérdésfeltevése a holnaposok kirajzására vonatkozott, a válasz az, hogy A Holnap alfája és ómegája nyilvánvalóan a Nyugat volt és lett, így ha azt kérdezzük, hogy miért szakadt meg Balázs kapcsolata a magyar irodalmi folyamatokkal, akkor a választ a Nyugat ízlésirányaiban kell keresnünk.)36
Kulcsár Szabó Ernő a Nyugat kulturális orientációját vizsgálva kitér arra, hogy a kor kultúrafogalmát alapvetően két nézet alapozta meg: az egyik a szellemtörténészeké, amilyen Simmel filozófiája, a másikat Cassirer képviselte, aki az ember természet általi meghatározottságát fogalmazta meg. Mindegyik a szubjektum önmagára vonatkoztatottságát fejezi ki. Az ember egyszerre előállítója és tárgya a kultúrának. Kulcsár Szabó arra hívja fel a figyelmet, hogy a Simmel által leírt – önmaga ellen forduló – kulturalitás főleg Balázs Béla és Lukács György írásaiban mutatkozott, a Nyugat nem tud ezekről az eszmékről, holott az individualitás helyet kapott a lapban. Továbbá, Kulcsár Szabónak van még egy érdekes gondolatmenete, amit érdemes idézni: szerinte amit nyugatosságnak37 szokás nevezni, az inkább az etikum, az erkölcsi humanizmus kultúrája volt, nem pedig a kulturális humanizmusé,38 vagyis a Nyugat ezek szerint mégsem tűrte volna a kulturális sokszínűséget, holott legtöbben a folyóirat demokratikusságát emlegetik. Ennek valamelyest ellentmond Veres András, aki szerint a folyóirat körének nem elvi, hanem esztétikai kifogásai voltak például Lukáccsal szemben: rossz írónak tartották, magyartalannak. Ő elutasította a párizsi divatok lemásolását, Lukács szerint a Nyugat ezt tette, ellenben amazok az ő „németességét” utasították el.39
Abban mindenesetre megegyeznek a vélemények, hogy az a művészetfilozófiai tájékozódás, illetve kifejezésbeli stílus, amit Balázs Béla és Lukács képviseltek – együtt és külön-külön –,nem igazán illeszkedett a Nyugat tájékozódási körébe. A kezdetekkor ugyan mindketten – Balázs és Lukács is – keresik a kapcsolódási pontokat, például Babits barátságát, de soha nem jön létre szakmai kapcsolat közöttük, és a Nyugat egész működésétől egyre inkább elszigetelik magukat. Gál György Lukács öt, Babitshoz írt levelét közli, melyekből három 1910-ben, Lukács A lélek és a formák című munkájának megjelenésével egy időben keletkezett. Első levele a barátkozás szándékával készült, írja, hogy elküldi Babitsnak az újonnan megjelent esszékötetét. A következő levelekben már Babits kritikájára reagálva az általa németesnek nevezett elméletírói módszert védi.40 Ugyanebben az időszakban Lukács még egy levelet írt Babitsnak, de azt Balázs Béla ügyében. Ebben Balázs Béla drámáit veszi védelmébe.41
Babits vélekedése nem éppen kedvező Balázs Béláról sem. Már az 1908-ban megjelent Halálesztétikáról írt kritikája a Nyugat 23. számában arról tanúskodik, hogy Babits teljességgel idegenkedik ettől az ízlésiránytól és művészetkoncepciótól. Hiába próbálják megnyerni őt készülő folyóiratuk számára, Babits visszamondja a felkérést. 1910-ben Balázs Béla és Lukács a Renaissance című lapból a Nyugattal versenybe szálló sajtóorgánumot szeretett volna létrehozni, illetve ehhez megnyerni Babitsot. Ezt Balázs Béla Babitshoz írt levele bizonyítja. Balázs felvázolja Babits számára elképzelésüket: egy olyan lapot terveznek, amelyben „nyegleség”, „tárca-stílus”, „játékos anarchizmus”, „forradalmiság pour forradalmiság”, „alkuvó népszerűség”, „a könnyedség kedvéért való tartalmatlanság”, „a modernség mint magában való érték”, „bélkitaposó stílus” nem kapnának helyet. Továbbá a lapban a mondanivaló lenne fontosabb az írásmódnál.42 Abból, amit Balázs kifejt, kiderül, hogy a Nyugat általuk „könnyednek” nevezett relativizmusával és kávéházi kultúrájával szemben ők olyan lapot kívánnak létrehozni, amely az ő művészetfilozófiai nézeteiket képviselné. Az is látszik, hogy nem a Nyugat ellenében szervezkednek, hanem úgy képzelik, hogy a két folyóirat egymás kiegészítője legyen. Adyt nem óhajtják bevonni, ellenben Babitsot szövetségesükké szeretnék tenni. Balázs még arról is biztosítja Babitsot, hogy munkájáért ugyanannyit fizetnének, mint a Nyugat, viszont ez nem azt jelenti, hogy kivonnák őt eddigi tevékenységéből, hanem arról próbálják meggyőzni, hogy a kettőt egyszerre végezze.
Alapvetően két – egymással ellentétes – művészetfilozófia kerül szembe egymással, ami a levelek és kritikák mentén körvonalazódik: Kulcsár Szabó azt írja Babitsról, hogy nézetét a „szellemi43 humánteljesítmények meg-megújuló impulzusainak történeti folytonossága” jellemzi, egyfajta temporális körkörösség, mely gondolkodás szerint nincs üdvtörténeti modell,44 míg Balázs Béla és Lukács tízes évekbeli művészetfilozófiája egészen mást mond, ők a lényeg és az abszolútum művészi kifejezésformáit keresik. Úgy vélem, hogy ez az elvi ellentét lehetett az egyik oka annak, hogy Balázs Béla irodalmi pályafutása kiszakadt a nyugatosok köréből.
Következtetni e ponton nem csupán nehéz, némiképp kockázatos is. Jelen tanulmányban csupán egy irodalmi „fegyverbarátság” hatásmechanizmusaira koncentrálva igyekeztem felvázolni Balázs Bélának a Nyugat és A Holnap égisze alatt induló, viszont onnan átigazoló életpályáját, annak is csupán egyetlen szakaszát. Valószínű, hogy az életmű egésze sokkal több magyarázatot kínálna, viszont a vizsgált levelezések és kritikák, valamint a szakirodalom kapcsán kirajzolódik, hogy Balázs már a kezdetektől más szellemi „frontvonalat” képviselt, mint a Nyugat markáns alakjai, ami hozzájárult ahhoz, hogy kikerült a folyóirat szellemi arculatából, ennek következtében pedig a magyar irodalom korabeli fősodrából is.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu