Kulturális folyóirat és portál

heni

2020. július 20 | Tóth Hajnal | Kultúra

Az Odú oltalmában

Elsőkötetes költőt ünnepelhettünk. Kemenes Henriette Odú című verseskötete a Fiatal Írók Szövetségének gondozásában jelent meg. A szerzővel Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője az Ady Endre Emlékmúzeum teraszán beszélgetett a versekről, közösségről és alkotási folyamatról, visszavágyódásról egy történelem előtti időbe és váradiságról.

Az első könyv mindig nagyon fontos dolog egy alkotó életében. Szűcs László visszaemlékezett arra, hogy harminc éve Zudor János első verseskötetét mutatták be. Zudor is, meg Kinde Annamária is hosszú esztendőket várt arra, hogy első könyve megjelenhessen. Varga Gábor és Gittai István első kötetének megjelenése a Forrás-sorozatban szintúgy fontos esemény volt. Most egyenként, egymás után színre lép az Élő Várad Mozgalom 2010-es nemzedéke. Hamarosan Ozsváth Zsuzsa, majd Biró Árpád Levente debütkötetének is örvendezhetünk.

Az Élő Várad közösségi élmény volt. A közös indulás után saját, önálló kötettel debütált Kemenes Henriette. Hogy ezt miként éli meg? Nos, az alkotás olyan folyamat, amelyet egyedül kell megélni. Ám közösség nélkül, olvasók nélkül mit sem érne. Az Élő Várad Mozgalom inspirálása, buzdítása és építő kritikája is fontos, mondta a szerző.

Megfogalmazása szerint a könyvben megjelent szövegek vezérmotívuma a primordiális szakralitás, erre épül az egész kötet. Hogy mit is jelent ez? Nosztalgia egy olyan, még történelem előtti idő után, amikor még bárhogyan alakulhatott volna a sors, amikor még jó felé is lehetett volna haladni.

Vannak Kemenes Henriette számára meghatározó alkotók. Ilyen például Krusovszky Dénes, akinek írásait néhány éve fedezte föl. Megragadta prózaverseinek formaisága, s a végletekig leegyszerűsített mondanivalója. Fantasztikus az, amit papírra vet. Kemény István művészete ugyancsak nagy hatással van rá. Néhány éve jogosítványújításra készült Heni, és hogy jobbá tegye a várakozást, hóna alá csapta az Állástalan táncosnőt. Nem sokkal előtte szerette meg Kemény István költészetét, aki egyébiránt ugyancsak olyan témákat feszeget, mint az állati jelenlét, illetve ama bizonyos nosztalgia. Kemény István végtelenül szerény ember, és ezért is lehet nagyon tisztelni, szeretni őt. Aztán Petri György lírája ugyancsak kedvencnek számít. Ha valaki nem, mondjuk, Radnóti stílusú romantikát vár, akkor ízig-vérig megélt érzelmeket fedezhet föl a Petri-versekben.

A kötetcím, az Odú nem más, mint oltalom az otthontalanságban. Az odú is kapcsolódik az állatok világához: megvéd; szűkös, szinte a bőrödhöz ér, és teljes biztonságot ad. Egyébként a kötet szerkesztője, Antal Balázs javasolta, hogy a könyv címe Odú legyen, merthogy e szó jellemzi a kötet egészét.

Hogy mi a helyzet a könyv ún. nagy verseivel? „Nem tudom, hogy vannak-e nagy versek a kötetben vagy sem. De vannak fontosabb versek, amelyeket mély érzések inspiráltak” – mesélte Kemenes Henriette. Érződik, hogy melyik vers született azért, hogy valami erős érzést kiírjon magából. És másképpen ír, mondjuk, egy meghívásos pályázatra, amikor formai követelményeknek is eleget kell tennie.

A bensőségesség, a család motívuma mellett társadalmi kérdések is fölbukkannak a versekben. A szerző elmondta: vannak az életben megkerülhetetlen dolgok. Az empátia azt jelenti neki: érdekel minden, ami körülöttünk van. Ezért is becsüli nagyon a kíváncsi embereket. Nemegyszer érzi azt, mintha a közösség szemet hunyna egy-egy ember szenvedése fölött. Megírva ezeket tán könnyebb elengedni azt, ami ellen nem tud tenni.

Hogy a mondandóhoz hogyan választja meg a formát? Akkor alakul ki a forma, amikor elkezd írni egy szöveget. Lényeges, hogy a mondanivaló és a forma összhangban legyen egymással. Előfordul, hogy két hétig is dolgozik, töpreng egy versen, hogy rátaláljon arra a formára, ami leginkább tükrözi a mondanivalót. A rímet igyekszik kiküszöbölni, ezzel kerülve a mesterkéltségnek még a látszatát is. Az egyik alkotótársával, jóbarátjával, Mihók Tamással ugyan részt vett egy verspárbajban, amelynek során szonetteket írtak egymásnak, és ez jó játék volt, de Heni nem szereti a saját verseiben a kötött formákat.

A műfordítás és a többnyelvűség ugyancsak fontos a fiatal alkotó életében. Fordítóként jelen van egy körforgásban, és ez jó dolog. Romániai magyarként a román nyelvvel való kapcsolat megkerülhetetlen. Kemenes Henriette igyekszik mindkét kultúrából tanulni, inspirálódni, elraktározni azt, ami lényeges neki. Foglalkozik a román kortárs költészettel is. A Poesis folyóirat és a Bukaresti Irodalmi Múzeum szervezésében járt már Londonban, Brüsszelben, Berlinben. A Poesis csapatát érdekli, amit Heni csinál, és sokan várják már az Odú román fordítását.

Kemenes Henriette örvend a visszajelzéseknek, de nem feltétlenül érzi annak szükségét, hogy azonnal kitegye a Facebookra egy-egy friss írását. A kötet most a legnagyobb öröm az életében. „A megjelenés örömében most is lubickolok.” Elárulta: mindenütt elbüszkélkedik azzal, hogy ő váradi. Fontos neki a családja, az itteni közösség, a barátai. „Ha nem itt kezdek el írni, másképp alakul az életem. Nehéz lenne elhagyni Váradot.” És hogy tíz év múlva hol szeretne tartani? Jó volna, ha még megjelenne egy-két kötete, és mindenképpen szeretne Váradon maradni.

Természetesen versfelolvasás is volt. Elhangzott egyebek mellett az Ima 2.1 és a Holtudvar.  A könyvbemutató végén pedig az eleredő, csendesen csepergő esőben lehetett dedikáltatni az Odút.

Fotó: Danilics Tibor

 

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu