Kulturális folyóirat és portál

Fotó: Fried Noémi Lujza

2019. február 13 | Tóth Hajnal | Irodalom

Az erdélyiség haszna, hogy mindig van min gondolkodni

Egységes-e a magyar irodalom? Mit jelent az erdélyiség? Mi befolyásolja az identitást? Milyen a fogadtatása a határon túl keletkező műveknek Magyarországon? Mindezekről és még sok minden másról volt szó a Száz év kaland – Erdély magyar irodalmáról című kötet jó hangulatú nagyváradi könyvbemutatóján. A könyv két legendás irodalomtörténész, Kántor Lajos és Láng Gusztáv műve. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Láng Gusztáv, valamint a beszélgetést moderáló, a könyvet méltató Boka László irodalomtörténész, továbbá Markó Béla költő.

 

A mostani mű, a Száz év kaland a szerzőpáros 1970-es években kiadott, ma már legendás Romániai magyar irodalom 1944–1970 című irodalomtörténeti kötetének folytatása. „Kritikus visszanézés és friss témák, záródó és nyíló korszakok, értekezés és költői levél: a 2017-ben elhunyt Kántor Lajos előtt is tisztelgő kötetet, nem meglepő módon, Dávid Gyula szerkesztette” – olvasható a csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában megjelent nyolcszáz oldalas, irodalomtörténeti tanulmányokat, kritikákat, esszéket tartalmazó könyv beharangozó szövegében.

A Szigligeti Stúdió fehér termében szépszámú érdeklődő előtt megtartott könyvbemutatón az est házigazdája, a Várad folyóirat főszerkesztője, Szűcs László üdvözölte a jelenlévőket. Boka László először arról kérdezte Láng Gusztávot: mi adta az ötletet ehhez az újabb négykezes műhöz. Láng Gusztáv mesélt arról, hogy nagyon jó barátságban volt Kántor Lajossal – minden különbözőségük dacára is. Lángot inkább konzervatívnak, míg Kántort inkább avantgárdnak tartották irodalmi berkekben. Ám ha nem is értettek egyet sok mindenben, transzilván sajátosságként tökéletes békében tudtak együtt dolgozni. Kölcsönösen tisztelték egymás véleményét. Annak idején az első könyv megírására Láng Gusztávot kérték fel, ám tekintettel a munka összetettségére, nagyságára, úgy vállalta el a megbízást, ha Kántor Lajos társszerző lehetett. Arra már nem emlékszik, hogy neki vagy Kántornak volt-e az ötlete az első irodalomtörténeti könyv folytatása, mindenesetre egy margitszigeti kávézóban határoztak erről. Nem akarták újraírni az irodalomtörténetet, hanem meg akarták mutatni, hogy 1972 után is komolyan vették a régi könyvben leírtakat. Az első könyvnek Kántor Lajos adta a címét. Ez a kötet ’45 és ’70 között tárgyalta az irodalmat. Az eredeti címben 1945, Magyarország felszabadulásának esztendeje szerepelt volna, ám ezt politikai okokból 1944-re, Románia felszabadulásának évére változtatták, adódtak tehát efféle dátumproblémák. Láng Gusztáv a második könyvvel kapcsolatban kijelentette: „Úgy éreztük, ezzel megpecsételjük barátságunkat – nem sokkal az elmúlás előtt”.

Ezután arról beszélgettek, létezik-e erdélyi magyar irodalom, és ha igen, mi módon? Markó Béla elmondta, az első kötetnek, fiatal költőként úgymond szenvedő alanya is volt. Nagy szerencsének tekinti, hogy Láng Gusztáv tanítványa lehetett abban az időben a kolozsvári bölcsészkaron. Mindez máig befolyásolja irodalmi felfogását. Mint mondta, a két neves irodalomtörténésznek sikerült kanonizálnia az erdélyi irodalmi értékeket. Az első könyv visszasugárzott egészen Trianonig. „A Kántor–Láng szóösszetétel egy szóvá vált a tudatunkban” – fejtegette Markó Béla. A két könyv közötti különbség szemlélteti: mi lehetséges most és akkor. A második könyvben nincsenek elkülönítve a szerzők, nincs szigorúan vett kronológiai sorrend. Izgalmas, tanulságos könyv, lenyűgöző kísérlet arra nézvést: mi a helyzet az erdélyiséggel, s melyek a jellemzői. Van erdélyi sajátosság, amely meghatározza a helyzeteket.

Boka László szólt az erdélyiség változásáról. Az impériumváltás után olyan szellemi érték jött létre Erdélyben, amelynek az ideológiája a transzszilvanizmus volt, ám ez 1945 után csapdahelyzetet is teremtett, ugyanis mind Magyarországon, mind Romániában tudatosan próbálták leválasztani az erdélyi irodalmat az összmagyar irodalomról – mégpedig politikai okokból. A helyzet 1989 után ismét változott: megvan az erdélyiség, de ez nem csupán azt jelenti, hogy a legjobb erdélyi irodalmi művek itt születnek meg, hiszen ezek íródhatnak például Skandináviában, Budapesten és egyebütt. Jó példa erre Szabó T. Anna, Dragomán György és Papp Sándor Zsigmond.

Láng Gusztáv beszélt arról, hogy az erdélyiség 1920 után az indentitásválságra adott válasz volt. Másfélmillió ember azt hitte addig, hogy nemzetalkotó, s amikor ez másként lett a történelem sodrásában, identitásválságság alakult ki. Végül is Kós Károly adta meg a választ, talált megoldást, mely szerint: van nekünk régebbi, saját identitásunk, az erdélyiség, s ezt kell megőriznünk. Az irodalomtörténész hangsúlyozta: az irodalom sosem egységes. A regionális sajátságok, értékek az irodalomban is megjelennek. A különféle sajátságok bejutnak tehát az irodalomba, újat hoznak, méghozzá jól hoznak újat, és összmagyar értékké válnak. Tamási Áron harminc évvel korábban megcsinálta a mágikus realizmust, mint a híres dél-amerikai írók, csak őneki kisebb reklámja volt. Tamási is a regionálisból jött, Farkaslakáról indult, Ady Endre pedig Érmindszentről, és sikerült maradandót alkotniuk. Végigkövethező szépen az út – „az Értől a szent, nagy Óceánig.” Láng Gusztáv arra is kitért, miszerint az erdélyi szellemiség, öntudat mindig erősen kapcsolódik a historizáláshoz, gondoljunk csak Jósika Miklósra vagy Kemény Zsigmondra. Van valami, amit az erdélyiség beleolt az emberekbe. Értékek jöhetnek létre adott történelmi pillanatokban.

Markó Béla hozzáfűzte: Erdély ma nem közigazgatási tényező, viszont kulturális és irodalmi valóság. E kettő ütközik. Érdemes foglalkozni azzal, hogy az erdélyi sajátosság milyen többletet ad, s érdemes fölfejteni az erdélyiség metaforáját. Mint elhangzott a beszélgetés során: Kántor Lajos konglomerátumként jellemezte Erdélyt. És valóban: Erdély ötvözet, sosem volt egységes.

Láng Gusztáv hozzáfűzte: egy emberlakta tájnak van földrajzi és történelmi valósága. Erdély történelmét a magyar, román és szász nép alkotta meg. A magyarság és románság közös bűne, hogy a zsidó társadalom eltűnt Erdélyből. Amikor valahol radikálisan megváltozik a népesség, a történelem is másképp forog azon a tájon. Mindig beleütközünk valamibe, ami nem illik a skatulyába, amit nagy nehezen összeeszkábáltunk. Az erdélyiség haszna, hogy mindig van min gondolkodni – zárta e gondolatsort Láng Gusztáv.

A könyv a szabad továbbgondolkodást is lehetővé teszi, jegyezte meg Boka László, aki az identitásmintákat kialakító tényezőkről továbbkérdezte beszélgetőtársait. Láng Gusztáv hangsúlyozta: az író sikerre vágyik, mint minden alkotó. Ha ki akar szabadulni a skatulyából, a gettóhelyzetből, attól azért még erdélyi marad. Elhangzott továbbá: a másságokat ismerni kell és elfogadtatni. Boka hozzátette: a már említett kortárs írók mellett például Tompa Andrea, illetve Vida Gábor, valamint a korábbi Forrás-nemzedék szerzői, a drámaírók közül pedig Sütő András és Székely János is egyfajta „szerzett mássággal” rendelkezett. E kortárs művek az összmagyar irodalom részei, annak értékét emelik – erős erdélyi olvasattal. Markó szerint is kihat az irodalomra e szerzett másságunk. Sok erdélyi mű foglalkozik az identitással való küszködéssel. Áprily Lajos költészetében például az ember egyszerre van itthon és egyszerre idegen.

Az est hátralévő részében arról volt szó, milyen a határon túl keletkezett irodalmi alkotások fogadtatása Magyarországon. Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó vezetője, a váradi Törzsasztal-beszélgetések házigazdája elmondta: úgy tapasztalta, hogy a Magyarország határain kívül született művek iránt erős a tartózkodás, nem nagyon kerülnek be az irodalmi körforgásba. Olykor remekműveket sem fogadnak be Magyarországon az irodalmi köztudatba. Neves művészeti lap irodalmi szerkesztője például nem talál ottani kritikust, aki az itt megjelenő művekről, könyvekről írna. Markó Béla közölte: ő ebből a szempontból csudaborgárnak számít, mert jóval többen ismerik politikusként, mint költőként, nehezen különítik el egymástól a kettőt. Neki is az a tapasztalata, hogy az erdélyi kiadóknál megjelent könyveinek kisebb a visszhangja. Nem sikerült még bizonyos falakat, határvonalakat lebontani. Hozzátette: az is előfordul ugyanakkor, hogy erdélyi folyóiratok nem kérnek kéziratokat magyarországi alkotóktól. Boka László a probléma árnyaltságáról szólt. A terjesztés is meglehetősen fontos dolog. A jó terjesztés megoldása nélkül csak ábránd az irodalmi köztudatba való könnyebb bekerülés. Addig marad a Budapest-központúság. Persze erdélyi írónak is vannak azért magyarországi sikerei, jó példa erre Demény Péter és Vida Gábor. Láng Gusztáv hozzáfűzte: ugyan miért szavatolná a fővárosiság a minőséget. De valahogy így alakult. Ismételten hangsúlyozta: illúzió, hogy az irodalom egységes. Vannak jobban és kevésbé jól futtatható könyvek, és léteznek különféle vonulatok. Ha egy könyv kiesik a kánonból, nem lesz olyan hatása későbbi művekre, mint amilyen lehetne (például gráf Bánffy Miklós esetében), nem lehet bepótolni a kimaradást.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu