Kulturális folyóirat és portál

2019. április 4 | Tóth Hajnal | Kultúra

Az emberektől függ, milyen lesz egy hely lelke – Fésüs Levente gondolatai szórakozásról, váradiságról, tervekről

Mitől válik egy romkocsma jó hellyé, afféle kultúrtanyává és klubbá, ahová szívesen járnak zenészek, más művészek, hóbortosak és kevésbé bohémak, fiatalok és örökifjak? Milyen varázsa legyen, ami odavonzza az embereket? Egy sepsiszentgyörgyi fiatalember, Fésüs Levente nyakába vette a világot, de nem ment a világ végéig, csak Nagyváradig. Már egyetemistaként foglalkoztatta a gondolat, hogy romkocsmát nyisson. Többedmagával ő hozta létre a Moszkva Kávézót, tavaly pedig megnyitotta a Lokalt.

2001-ben jöttem Váradra, a Partiumi Keresztény Egyetem filozófia szakára. Bekapcsolódtam az egyetemi diákéletbe, a kulturális életbe. Néhány csoporttársammal szerkesztettük az egyetemi lapot, a Praxist. Páran megalakítottuk a Metrion Egyesületet, animációs filmfesztiválokat, kiállításokat szerveztünk. Kerestünk az eseményekhez érdekes helyeket. A Léderer-malomnál is tartottunk rendezvényeket, a Fekete Sas-palotában lévő moziban is. Csakhogy e rendezvényeket finanszírozni kellett valamiből. A pályázati források megcsappantak. Ezért az eseményeken büfét is működtettünk, ebből tudtuk valamelyest fenntartani magunkat. Úgy éreztem, hiányzik egy réteg a váradi életből, egy generáció, az a nemzedék, amelyiknek jó néhány tagja elvándorolt innen. Úgy láttam, keletkezett egy rés, egy űr, s a hiányt félig-meddig pótolták csak az itt maradottak. És valahogyan be kellene tölteni az űrt. Egyik kollégámmal, Mostis Gergővel azt is észrevettük, hogy nincs olyan hely, ahová eljárhatnának az egyetemisták, fiatal értelmiségiek poharazgatni, beszélgetni. Gergővel hoztuk létre az Alma nevű kávézót egy kis pincében a Kálvin utcában. Hamar kialakult a társaság. Azok, akik addig szétszóródtak, kezdtek együvé tartozni, lett egy törzshely. Azután keresgélni kezdtünk, olyan helyiséget akartunk találni, ahol nagyobb rendezvényeket is tarthatunk, amelynek esetleg terasza is van. Hallottuk hírét a volt Tempo Klubnak, a régi Nyomdaklubnak a Sonnenfeld-palotában. Nagy lakat éktelenkedett a valamikor szebb napokat látott, elhagyatott épület kapuján, az ablakok betörve. A szívünk szakadt meg, amikor láttuk. Elég sok időbe telt, amíg kinyomoztuk, kik a tulajdonosok, kivel lehet tárgyalni az épületrész kibérelésének ügyében. Sikerült megegyeznünk, s bérbe vettük az egykori nyomdaklub termeit. Fiatalos lendülettel vágtunk bele, kezdtünk renoválni. Nem volt áram, fűtés, sok minden hiányzott, de láttuk a lehetőséget benne. A tulajdonosok nyitottak voltak. Még segítettek is minket. Felújíttatták az utcafrontot, törődtek az épülettel. Ők is örvendtek, hogy komolyan gondoljuk. Egyre inkább úgy láttuk: igény van jó koncertekre, élő zenére, eseményekre. Sikerült felújítani az épületrészt, és 2009-ben megnyithattuk a Moszkva Kávézót. A fizikai vonzás törvénye érvényesült: sokan bekapcsolódtak a tevékenységbe, színészek, újságírók, egyetemisták kezdtek járni a Moszkvába. Összekovácsolódott egy kompánia, kialakult a kemény mag. Persze sok nehézség adódott, amíg beindultak a dolgok, amíg rájöttek az idelátogatók: a koncertek pénzbe kerülnek, és a művészeket is támogatják azzal, ha koncertjegyet vásárolnak.
Aztán neves művészek léptek fel. Az első meghívottaink között volt Lajkó Félix. Az ő koncertje, jelenléte emlékezetes élmény maradt. Egy idő után már a művészek, a különféle együttesek, előadók jelentkeztek, nem is kellett keresnünk őket. Tudták, itt jó közönség van, elterjedt a híre. Elégedettek voltak a művészek, és ez a váradi közönségnek köszönhető. Sok mindenki megfordult itt: a Kistehéntől Ganxsta Zolee-ig, a Péterfy Bori & Love Bandtől a Tankcsapdáig. És sok kisebb zenekar is, rétegzenét játszó művészek (alternatív, jazz, free jazz stb.) meg nagyobb klubzenekarok. A szűkebb rétegeket megmozgató zenekarok is szívesen jöttek. (Hosszú a lajstrom, felsorolni is nehéz volna, ki mindenki játszott a Moszkvában. És jó néhány anekdota is van az énekesekről, zenészekről. No de nem pletykálunk… – szerk. megj.) Amikor újra összeállt a Kispál és a Borz, jelezték, hogy a Moszkvában akarnak először játszani. Hát ettől el voltunk ájulva. Nagyszerű élmény volt.
Ahogy telt az idő, bővítettünk, sorra pattantak ki az új ötletek. Sok önkéntes is bekapcsolódott a Moszkva életébe. Egy idő után fogalom lett a Moszkva. Az emberek adják a helyet. Ők határozzák meg, milyen a hangulat, ők lesznek a hely lelke. Lehet akármilyen dizájnos egy klub, ha nincs lelke…
Hárman alapítottuk a Moszkvát: Mostis Gergő, Lénárt Zoltán és jómagam. Gergőnek régi vágya volt, hogy színművészetire menjen, s el is költözzön Váradról. Amikor ez megtörtént, olyan új társat kellett keresnünk, akivel nyerünk, aki új ötleteket hoz. Gergő helyére Halász Dezső jött, aki nagyváradi születésű, és akkortájt Budapesten élt. Később kiment Amerikába, s a helyére George Staicu került, aki meg a free jazzre fókuszált. Mindig szempont volt, hogy ki mivel gazdagítja, színesíti a Moszkvát.
Nagyon fontos mozzanat volt az is, hogy egy áskálódó, a Moszkvát folyton-folyvást feljelentgető szomszéd elérte, hogy egy hónapra bezárassák velünk a klubot. 2013 februárjában egy hónapra fel kellett függesztenünk a tevékenységünket. Volt egy tiltakozó akció is a Moszkva bezáratása ellen. A tiltakozók a Sonnenfeld-palota előtt gyűltek össze, s felvonultak a központban, a városházáig. Több mint háromszáz ember vonult fel a Moszkváért. Éreztették velünk, hogy mégiscsak fontos, amit teszünk, és ez nagyon jó érzés volt. Tanakodtunk, hogy keressünk-e más helyszínt. De arra jutottunk, nem adjuk fel a harcot. Törvényszék elé vittük a dolgot, és újból ki tudtuk nyitni a Moszkvát.
Hogy miért szálltam ki a Moszkva „óriáskerekéből”? Lassacskán úgy éreztem, hogy már túl nagy nekem. Az az igazság, hogy belefáradtam. Generációs csere is történt, más irányba fordultak a dolgok. Kisebb, otthonosabb helyet akartam, a moszkvás stafétát pedig átadtam másnak, aki szeretné továbbvinni a dolgokat. A jó viszony megmaradt. Egymást segítjük továbbra is. Van, amikor tanácsot is kérnek tőlem. Nem baj az, ha több jó hely van a városban, hiszen kiegészítjük egymást, és az embereknek is több szórakozási lehetőséget teremtünk.
A Nagysándor utcában, egy belső udvaron találtam megfelelő helyet, a Park szálló udvarának (ami egy ideig a Moszkva nyári kertje volt – szerk. megj.) szomszédságában. A Weiszlovits-ház cselédlakásai lehettek abban az épületrészben, ahol most a Lokal található. Weiszlovits Emilnek, a Park szálló egykori tulajdonosának a szelleme biztosan közöttünk van… Jelentős műemlék épületek vannak körülöttünk, de sajnos egyelőre üresen. Jönnek a turisták a még romosan is gyönyörű épületeket nézegetni. Jó volna, ha élet lenne bennük. Weiszlovits egyébként szintén mérce, példa lehet a váradi embereknek.
A Lokalt 2016-ban sikerült megnyitni. Azért is kapta ezt a nevet, mert helybeli dolgokat is szeretnék népszerűsíteni. A kézműves termékektől az irodalomig vagy a zenéig. Nagy sikere volt 2016-ban az I. Lokal Fesztiválnak. Helyi zenekarok koncerteztek esténként. A nagyváradiak, Bihar megyeiek mellett Debrecenből érkeztek kézművesek a fesztiválos vásárba. A sikerélményeket az emberektől kapjuk, akik megfordulnak itt. A 2017-es fesztivál a hideg idő miatt nem sikerült olyan jól, mint az első. Egyébként minden új elképzelés esetében történhetnek előre nem látható dolgok.
Ami a terveket illeti: szeretném beindítani az ún. Lokal-iskolát. Ez régebbi elképzelésem: hetente lennének előadások, szakemberek tartanák, mindig más és más területről. Beszélnének a tevékenységükről, s az előadásokat műhelymunka követné. Helyi sörkészítőket szeretnék meghívni, s az előadást sörkóstolóval kötnénk egybe. Így összehozzuk a termelőket a vásárlókkal, kihagyva a közvetítőket. Szintén ezt a célt szolgálja a kis boltunk, ahol teákat, kézműves szappanokat lehet beszerezni, s időnként ezért tartunk vásárokat. A nálunk kapható borok váradi és diószegi kistermelőktől származnak. A Lokal Fesztivált valószínűleg kivisszük a városból 2018-ban. Keresünk valami szép vidéket Várad környékén. Ötletek már vannak, aztán meglátjuk, hogyan alakul. Megnyitjuk a téli filmklubot is, rendszeresen lesznek vetítések. Beszélgettünk a többi váradi romkocsma vezetőivel; nyáron szerveznénk közösen a várban egy romkocsmafesztivált.
Vannak jó kezdeményezések Váradon. Mégis, még mindig úgy érzem, hogy a hiány csak félig-meddig tűnt el. Kellene egy olyan közösség, amely továbbviszi Várad szellemiségét, a holnaposok szellemiségét, és tovább tud lépni. Szeretném, ha Várad megint visszakerülne méltó helyére. Ami engem itt tart, amiért otthonomnak érzem a várost: az emberek, akikkel tudok együttműködni, építgetni, tervezni. Érződik, hogy Várad eléggé nyugatias, nyitott szellemiségű, toleráns város. Reménykedem, hogy ezt tovább lehet vinni.

 

A Várad folyóirat 2018/1. száma alapján.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu