Kulturális folyóirat és portál

2013. október 16 | Péter I. Zoltán | Társadalom

Az egykori Széchenyi tér

A 19. század dereka előtt a mai Nagyvárad területén még önálló kis városok voltak: a Sebes-Köröstől északra Olaszi, attól délre Újváros, Váralja és Velence. A 18. század elején Olaszi nem lehetett nagyobb a középkori városnál: keleten a későbbi Sztaroveszky (a mai Magheru) utca határolta – amely akkor az országút szerepét töltötte be – egészen a Páris patak hídjáig, innen már a patak medre volt a természetes határ, egészen a Körösbe való beömléséig.

Olaszi központi tere – a későbbi Széchenyi tér – a 18. század első felében az itteni Szent Egyed templomról kapta a nevét. Később Megyeháza utca lett, 1860-tól Széchenyi tér. A két világháború között Traianus római császár nevét viselte, hogy egy rövid ideig, 1940–1944 között visszakapja a Széchenyi nevet. A második világháború után, az új politikai körülmények hatására ismét Traian park, de egy jó évtizedes megszakítással. 1958-tól 1966-ig ugyanis Ady Endre park lett. Azóta ismét Traian császár neve olvasható az itteni utcanévtáblákon.

Érdekesen alakult a tér szűkebb, a Sztaroveszky utca felőli részének az elnevezése. Tisza Kálmán 1902-ben bekövetkezett halála után az egykori miniszterelnök nevét adták a tér ezen részének, ahol a szülőháza is állt. A két világháború között, a Román Királyság idején Ştefan cel Mare moldvai fejedelem nevét viselte, majd a negyvenes évek első négy éve alatt visszakapta Tisza Kálmán nevét. Szobrot is állítottak ez idő alatt Tisza Kálmánnak. 1942-ben Berettyóújfaluból szállították Váradra az egykori miniszterelnök bronzszobrát, és május 5-én állították fel arra a helyre, ahol ma B. Şt. Delavrancea mellszobra látható. Szentgyörgyi István szobrászművész még az első világháború előtt formázta meg Tisza Kálmán ülő alakját, de a háború után már nem lehetett Nagyváradon felállítani, így került 1928-ban Berettyóújfaluba. Onnan hozták át 1942-ben a megyeszékhelyre, majd 1945. augusztus 4-én éjjel ledöntötték a talapzatáról.

A szocializmus évei alatt V. I. Lenin nevét viselte ez a tér, amely inkább kétszer kétsávos utca volt, közepén zöldövezettel. 1990-től nem lett külön neve, beolvasztották a Traian térbe.

A Széchenyi tér alakja, mérete a névváltozások ellenére sem módosult az utóbbi három évszázad alatt, csak a teret övező házak cserélődtek ki fokozatosan. Az egyszerű lakóházak rég eltűntek. A legismertebb, a legnagyobb, a legjelentősebb barokk stílusú Tisza-házat 1939-ben bontották le. Helyén ma többszintes toronyház található, s ez teljesen eltakarja a város legrégebbi római katolikus templomát, amelyet néhány évtizede már az ortodox hívek használnak.

Ezek után ismerkedjünk meg ezzel a hangulatos térrel, elevenítsük fel azt, hogyan is nézhetett ki a 19. század fordulóján, melyek voltak a legjelentősebb épületei.

A tér északi részét az 1898-ra felépített impozáns, kétemeletes Igazságügyi palota uralta. A tervet Kiss István műegyetemi magántanár készítette, a kivitelezést Schiffer Miksa mérnök vezette (Az épületet jelenleg felújítják, jelentős belső átalakításokat is eszközölve.) Az Igazságügyi palota felépítése előtt a törvényszék a közeli, barokk stílusú Frimont-palotában működött. Frimont Theodora grófnőtől, a család Bécsben élő utolsó leszármazottjától 1868-ban vásárolta meg a város ezt a váradi palotát, hogy abban a magyar királyi törvényszéket helyezhessék el. Az igazságügyi palotától nyugatra, a Werbőczy (ma Tribunalului) utca másik sarkán, a későbbi Osztrák–Magyar Bank helyén egy kis földszintes épület, a Platthy-féle ház szerénykedett. A bank épületét Alpár Ignác terve alapján 1902–1905 között építették.

Az Igazságügyi palotától keletre Ritoók Zsigmond hosszú, puritán egyszerűségű földszintes háza húzódott egészen az egykori Korona (a későbbi Ritoók Zsigmond, a mai Enescu) utcáig. Az utca másik sarkán a római katolikus püspökség magtárának telke volt, ahová majd csak 1909-ben építik fel ifj. Rimanóczy Kálmán terve alapján az Ügyvédi Kamara szecessziós stílusú székházát.

Tőle keletre egy aránylag nagy kiterjedésű kert mélyén egy ódon emeletes épületben a városháza kapott helyett. Az intézmény 1861-ben költözött ebbe a 18. századi épületbe, amely eredetileg püspökségi börtön volt. A földszinti részt 1714-ben építették, és 1854-ben emeletet húztak rá. A Szent László (ma Unirii) téri új városháza felépítése után, 1904 tavaszán a polgármesteri hivatal elköltözött innen, az ódon épületet lebontották, hogy helyet adjon az itt felépítendő jövendő iskolának.

A városháza mellett levő kétemeletes nagy épület is a város tulajdonát képezte, eredetileg 1854-ben törvényszék számára építették, de később a Királyi ítélőtábla és főügyészség otthona lett. Napjainkban a rendőrség székházaként ismert.

Az egykori királyi ítélőtábla tőszomszédságában a görög katolikus szeminárium 1846-ban emelettel bővített épülete volt; ez 1928-ban külsőleg jelentős neobrâncovenesc stílusú átalakításon ment keresztül, egyúttal egy második emelettel is bővítették. Az épület 1773 előtt a jezsuita szerzetesrend társasháza volt. A bejárata feletti felírás: „Tenerimei Romane G. C. Leopold II. MDCCXCII.”, azaz A görög katolikus ifjúság részére II. Leopold 1792.

A sarki szemináriumi templom 1858-ban épült a görög katolikus hívek számára Szaniszló Ferenc római katolikus püspök jóvoltából. E templom elődjét a 18. század első harmadában még a jezsuiták építették. A templomot a görög katolikus egyház felszámolása után, 1948-tól az ortodoxok birtokolják.

A tér déli részének legrégibb épülete az 1693-ban emelt egykori Szent Brigitta-templom, ez a török fennhatóság után épített első templom is, egyben a római katolikus egyház ideiglenes székesegyháza volt. A kurucok 1703-ban felgyújtották, Csáky Imre bíboros állíttatta helyre 1722-ben. Egy évig töltötte még be a székesegyház szerepét, ettől kezdve a ferenceseké. Miután e rend tagjai 1731-ben a későbbi Sal Ferenc (ma Dunărea) utcába költöztek, a templomot Okolicsányi János püspök a pálosoknak adta. Ők is elköltöztek onnan az után, hogy Csáky Miklós püspök 1740-ben telket adományozott nekik a Páris-patak partján, hogy ott konventet és templomot építsenek. Az 1760-as években Patachich Ádám püspök az örmény katolikusoknak engedte át a templomot, de a pap halála után üresen állt egészen 1786-ig. Ekkor Kollonitz László római katolikus püspök a rutén görög katolikusoknak engedte át. E kisszámú gyülekezet használta 1900-ban is. A templom a görög katolikus egyháznak az ortodox egyházba való beolvasztása után az ortodoxok kezébe került. Ma is Sf. Treime ortodox templom.

A kis templomtól nyugatra a 19. század végén is masszív, nyolcablakos, zárt kapualjú, barokk stílusú, manzárdtetős földszintes ház húzódott. A magtárakkal, gazdasági épületekkel, istállókkal teli telke egészen a Körös partjáig nyúlt, az ottani református templom szomszédságában. Ez volt a Tisza-ház, a Tisza család birodalma. A nagyváradi református egyház történetében pedig azért nevezetes a Tisza-ház, mert midőn a reformátusoknak Nagyváradon ismét megengedtetett a nyilvános vallásgyakorlat, az első istentiszteletet 1784. január 1-jén ennek a háznak az udvarán tartották, s ezután is még egy darabig részint az utcai nagy teremben, részint az udvaron sátorban.

A századforduló környékén már lakók bérelték, többek között Bulyovszky József polgármester is. Később eladták, majd 1939-ben lebontották Tisza Kálmán szülői házát, hogy több évtizeden keresztül sportpálya legyen a helyén, majd a tér hangulatába nem illő toronyház.

A Széchenyi téren már ekkor is az ódon Vármegyeháza nézett farkasszemet az Igazságügyi palotával. Az eredetileg a 18. század derekán épített egyemeletes barokk stílusú épületet 1855-ben átalakították. Ekkor építették hozzá a Nagysándor József (ma Aurel Lazăr) utcai szárnyat is. A vármegyeháza tőszomszédja a fogház komor épülete, ezt még 1752-ben kezdték el építeni, és a 19. században tovább bővítették.

A tér nyugati frontján a Széchenyi Szálló szárnyépülete húzódott, illetve az udvarát elzáró kőkerítés egy nagy kapuval.

A teret még az 1870-es évek előtt parkosították, majd mintegy két évtized elteltével felújították. Az elöregedett régi fákat kivágták és újakat ültettek helyükbe. Ekkor már a váradiak egyik kedvenc sétálóhelye volt, ahol nyári délutánokon térzene szórakoztatta a járókelőket. Az 1888-ban felállított Mária mennybemenetele bronzszobrot 1899-ben a térség közepére helyezték át. Az eredeti, 1735-ben homokkőből készült Mária-szobrot ma már csak K. Nagy Sándor leírásából ismerhetjük, mivel megkopott, ezért 1888-ban felcserélték egy bronzszoborral. „A kert közepén egy Mária mennybemenetelét ábrázoló szobor áll, melynek oldalaiból a kis telt arcú angyalok kíváncsian ütögetik ki gömbölyű fejeiket. [… ] A szobor [talapzatának] nyugati oldalán egy pajzs volt faragva, melyen Mária monogramja van nagyon is megkopott festéssel, a többi oldalakon felírások vannak…”

A városi néptanács utasítására a bronzszobrot a talapzat felső részével együtt 1960 augusztusában a Barátok templomának udvarán állították fel. A talapzat alsó részére Ady Endre mellszobrát helyezték – megbontva ezzel a kompozíció stílusegységét –, amely eredetileg 1957 novemberétől az emlékmúzeum másik oldalán volt felállítva. A szobor mögött volt a híres-nevezetes kioszk, amely sokáig Müller Salamon kioszkjaként volt ismeretes. Az eredeti faépítményt 1895-ben téglából átépítették. Így látható ma is az Ady Endre Emlékmúzeum otthonaként.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu