Kulturális folyóirat és portál

2012. január 27 | Kovács Jolánka | Irodalom

Az álom, ha nincs

Ahogy bevillan, fénye tompul. Már szürkülő folt. Az éjbe veszik. Hajnal szippantja magába, reggel elillan. Mondod. Meg hogy az ágy gyökér-kezei, igen, azoktól retten vissza, éjről éjre. Igaz, jégcsap lóg a mennyezetről. Cserépben jégvirág.
Rezzen a sötét. Várakozol. Ha mégis lesújt, nem ér váratlanul.

Reggeli verőfény
Verdes a szárnyával. Az ablak üvegtáblájára csapkod, riadtan tekinget a bent barnálló-feketülő gomolygásba.
Most a kávét isszák elmerülten. A csönd elejtett szavakat terelget kis csapatba, az asztallapon.

Ma kedd van, a nap öt óra tizenkét perckor kelt, mondja a rádió.

Lent a föld, fenn az ég

A függöny mögött temetnek. Tompa harangszó gyászfátyla porlad a kiásott göröngyök egymásba illesztett, morzsás felületén. Késik a sírásó. Ki rakja helyére a megszáradt göröngyöket? A pap szürkére fakult reverendája gyűrötten lobog a vöröslő ég alján, kihúzott zsinegen. Szakadozik az ima, hangfoszlányokat fércelget a szél. A napok nehézfém-tengelyén télvége gubbaszt.

Hidegben is bomlik a tetem, résnyire elcsusszant a koporsófedél. A gyászolók mögül tekinget előre, töprengve álldogál a sorban az elhunyt.

Lassan, lassan fordul. Éjbe a nap.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu