Kulturális folyóirat és portál

2012. október 16 | Kőrössi P. József | Társadalom

Anamaria Pop évfordulós. Benne vagyunk a román fejekben

„Három mondat Anamaria Popról

1. Szerintem senkiről nem volna szabad három mondatot írni.

2. Talán mint természeti jelenségről kéne róla szólni, de inkább egy ismeretlenről, mint a kézenfekvő szélviharról vagy tűzhányóról, nem mintha nem volna kis félelmetes abban a követhetetlen energiaáradásban, amelyet még a legelesettebb pillanataiban is érezhetni; vagy lehetne mint egy rosszalkodó gyerekről: hát… ha az ember egy kicsit is nem figyel oda, már le is fordított egy könyvet; ezt másképp úgy kell mondani, hogy sokat köszönhet neki a román és a magyar irodalom; meg az írók (én, tenné hozzá a Gombrowicz naplója).

3. Vagy mégis egy munka utáni pillanatról: ülni késő este evvel a nővel egy ismeretlen bukaresti szálloda bárjában, mondjuk whiskyt szürcsölgetve, már nincsen szó, amit mondani lehetne, se román, se magyar, csak ez a fáradt, hálás üldögélés van: és ez jó.”

(Esterházy Péter a Váradnak)

* Életének azt a korszakát kezdi most majd élni, amit valamilyen bolond összeesküvés miatt nem szabad kimondani, pedig őt is megilleti, hiszen ez év áprilisában a bölcs asszonyok korába lépett. Ő, Anamaria Pop, Papp Annamária, ha megkérdeznék, kimondaná, kimondja, 60 éves. Negyven könyvet fordított magyarról románra, és ennél számosabb művet lapoknak, politikailag, társadalmilag aktuálisat is, s ezek egy része Romániában, a román sajtóban vitát gerjesztett vagy párbeszédet indított el. Nádas, Esterházy, Szabó Magda, Bartis Attila, hogy csak a legsikeresebbeket említsem, általa lett a románoké, Thuróczy Katalin drámáit „miatta” játsszák a román színházak, Krasznahorkai László Sátántangója, amiből részletet az ő fordításában a márciusi Familiában olvashatnak a román híveink, most éppen hódít. Több könyve második, harmadik kiadását éli. Akik szeretnek bennünket, általa szeretnek. Ha nem, legalább megismernek, váradiasan mondva: az se semmi.

Anamaria Pop, Papp Annamária, költő. Ráadásul amikor saját verseit írja, akkor sem elsősorban az, hanem „a mi nyelvünk román költője”. Azért bukhatott ki előző mondatomban a ráadásul (és most már otthagyom), mert (amióta ismerem, mondjuk húsz-huszonöt éve) mindig elsősorban másokért tesz, önmagáért pedig csak akkor, amikor már késő. Nagyon késő.

(A Várad őt köszöntő anyagához az itt közölt néhány verset, trükközve, rafinált módszerrel – van nekem ilyenem is – tudtam belőle kiszedni, legfeljebb majd megharagszik, és követeli a honoráriumot. Három szerzőjét – nem haragszanak meg érte, ha most kiadom mindhármójukat, Esterházy Pétert, Kukorelly Endrét és Nádas Pétert – kértem meg, hogy három-három mondatot írjanak róla/neki a Váradba. Mindhárman itt vannak gyönyörű mondataikkal).

„Egyszer, száz éve, összeismerkedtem egy heves román asszonnyal, aki azonnal a dolog közepébe vágva arról és úgy kezdett velem magyarul beszélni, ami és ahogy engem érdekel. Méghozzá hevesen érdekel. Az irodalomról. Magyar irodalmi szövegek románra való fordításáról. Ez meglepett, nemigen szokás nyomban in medias res beszélni. Hanem vannak tiszteletkörök, én is (majd’ mindig) megfutom, mintha végtelen időm lenne. Aztán lefordította A Memória-part című rövidprózakötetem. Az irodalom önző, minimum egyénieskedő játékában annál nagyobb dolog nincs, mint amikor egy író életidejét-energiáját áldozva saját anyanyelvére fordítja egy másik író könyvét.”

(Kukorelly Endre a Váradnak)

Újságíróként kezdte, aztán (második) férjének hatására, még harmincas éveiben, felfedezte a magyarságát, beleszeretett Hervay Gizella verseibe, fordítani kezdte. Ez volt – sajnos már csak volt – az a házasság, amelyik magyarságával együtt nyelvi tehetségére is ráébresztette. Radnóti-, József Atilla-, Arany János-verseket olvasott fel neki Zoltán a szerelmi ágyban, vacsora előtt és közben. Ekkor tanult meg magyarul. Gyerekkorában, Tordán, megtiltotta az édesapja (Papp!), hogy otthon magyarul beszéljenek. Anamaria csak felnőttként tudta meg, hogy édesapjának jó oka volt rá, hiszen mint „horthysta csökevény”, áldozat is könnyen lehetett volna a család, a beszéd tiltása kellett, hogy az maradhasson, aki volt. Ma már mindegy, felnőttként tanult meg, és magyar költők verseiből, magyarul. Ezekhez meg az a férfi vezette el, aki már nincs.

Negyven magyar könyv román nyelven! Úristen! Mindenki gondoljon bele, mindenki, aki szereti, vagy nem szereti, román és magyar, hogy már ott is ott vagyunk, általa, a románok fejében! Mit adunk, mit kapunk?!

Dolgozik, mint állat, nyersebben is lehetne mondani, de hát mégiscsak születésünk napja, a hatvanadik. Éltesse őt a románok és magyarok közös jóistene még a következő negyven kötetig. Azután egy percet sem, mert az már sok lenne (neki). Ha megérné mégis, (miért ne!) az sem lenne több, mint harminc-harmincöt év, aminél persze többet érdemel. Hogy önzőek legyünk! A művek kívül, vagy bent a fejekben, maradnak.

„Attól ne féljetek felebarátaim, hogy Annamária is 60 éves lett. Életszenvedélye szavakhoz kötötte, kultúrák gályarabja. Ő kortalan, évre év, csupán tapasztalatban növekszik, örökre zsenge leány marad. Vannak ilyen emberek. Nürnberg és München között a vonaton ülve üdvözlöm őt, alattvalók között az öntudatos polgárt, fehérek között az európait. A vonat pillanatnyi sebessége 167 km/h.”

(Nádas Péter a Váradnak)

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu