Kulturális folyóirat és portál

2015. augusztus 3 | Balázs Tibor | Irodalom

Adventi Gubera 2013

Ünnep ez is, hogy itt hiány, meg ott hiány.
Ünnep, ahogyan belerajzolódnak a fák a fehérbe,
ahogyan jóízűen kinyújtóznak benne,
és ennek szeretnél valami metaforikus hangot adni.
Beszédes legyen ez az ünnep, ha már levágták
a fél karod, ha már féllábú vagy.
Ha már nem tudsz felérni a fákig, hogy teleaggasd
őket díszekkel, költői képekkel és metafizikus
sugallatokkal. Marad a hó, megtelepszik az
ágakon, csillog, ragyog, pompázik ez a karácsony,
mennyei import havakban tündöklik. És le van osztva,
bőséggel jut mindenkinek, már csak rajtad múlik,
hogyan tobzódsz benne, mennyit harácsolsz belőle.
Kaparj, kurta, neked is jut, szeretetkosarakkal
barikádozták el az utakat a Pece-parttól a Szajna-partig,
már nem is tudom, hogyan botorkálok haza.
Vegyél, kurkássz a kosarakban nyakig! Tele vannak hitvesi
szeretettel, gyermekeid mosolyával. Légy találékony,
vesd bele magad a kosarakba, fel ne add, mert ott a
következő és a következő. Guberálj! Kezdődik a
Nagy Adventi Gubera 2013! Égi társasjáték társtalanoknak!
Szállj be a zsugába, kotorj, vájkálj, kotorássz, szöszmötölj,
pepecselj, keress, találj, lelj, hosszú a szeretetkosarak
sora a Pece-parttól a Szajna-partig.
Ide menekítettem, itt rakták össze kisebbik Fiamat,
sok életből rakták ismét össze Dudust, meg halálból,
kevés halálból, amit kivettek belőle, abból is összerakták.
Hogy ez, ami halál, ez maradjon nekem belőled, Fiam,
a Szent Nagy Adventi Gubera 2013-as
futamán, hogy ezt találjam meg valahol félúton a két
folyó között. Becsuktak mind az istállók,
a fogadók, a lepukkant és elit szállodák mind bezártak,
nyitva nincs már csak az Isten Szállodája:
Hotel-Dieu, ahogy itt mondják. A kórház, ahol
tizenkét éves, Szentestén született magyar
kiskamaszokat legóznak újra össze franciák. Dudus,
találtam valamit a Mirabeau
híd alatt, egy kosárkában. Nem kellett ez senkinek,
Szerelmetes Fiam, kutyának sem kellett,
az Adventi Guberán. Ebek harmincadjára volt vetve,
holmi Apollinaire hagyta itt, aki lengyel volt meg zsidó,
meg francia, meg költő, Úristen,
mennyi identitás! Itt tartom a kezemben,
és nem tudom, mi ez, ajándék-élet, vagy ajándék-halál.
De csillog nagyon, elvakítana,
ha nem emelném föl a tekintetem,
emeljük fel szemeinket az Úrhoz,
a kórház udvarán egy fa nyújtózik tündöklően a hófényben,
fehér ágán nyeszlett, csupasz, kizsuppolt Angyal.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu