Kulturális folyóirat és portál

2014. április 17 | Kulcsár Beáta | Társadalom

A Vaiszlovich–Pallay affér és a nagyváradi párbajellenes szövetség

A nagyváradi napilapok 1902. május 1-jén drámai eseményekről számoltak be. A tudósítások szerint a déli órákban a nagyváradi huszárlaktanya termében véres párbajra került sor Pallay Lajos (52) ügyvéd és Vaiszlovich Gyula (35) birtokos között, s ennek következtében Pallay Lajos súlyosan megsérült. A jól tájékozott hírlapírók számos részletbe beavatták olvasóikat. A párbajt állítólag Szunyogh Lóránd vezette, aki a helyszínen sikertelenül tett békítési kísérletet a felek között. Kettejük közül először Pallay sütötte el a fegyverét, de a golyó ellenfele füle mellett süvített el, majd a falba fúródott. Ezután Vaiszlovich lövése következett, és amint eldördült a pisztolya, Pallay az oldalához kapott („Ez talált!”), majd halálsápadtan összerogyott. A helyszínen lévő párbajorvosok azonnal hozzáláttak az életmentéshez. Alig pár perc múlva kocsik robogtak a helyszínre, a laktanya udvara megtelt az áldozat aggódó barátaival, ismerőseivel – Pallay két segédje, Szunyogh Lóránd és Balásházy Iván mellett ott toporgott Szunyogh Péter, Szunyogh Szabolcs, Beőthy Pál, báró Schwaben Durneisz kapitány, Örley Béla főhadnagy és barátja, Várady Zsigmond is. A sebesült rokonai közül testvére, Pallay Jenő törvényszéki bíró és fia, Pallay József ért a leghamarabb a helyszínre, Váradyn kívül ők válthattak pár szót az éterinjekciótól eszmélni kezdő ügyvéddel.1 Az orvosok délután 3 órára hozták szállítható állapotba az áldozatot, s négy huszár hordágyon vitte haza, a Szaniszló utcába. Vaiszlovich Gyula lefüggönyözött kocsin hagyta el a helyszínt, először saját lakásánál állt meg, majd öccse, Emil szállására ment. Nagy Géza királyi ügyész utasítására a rendőrség emberei még aznap letartóztatták, Ember Géza vizsgálóbíró pedig vizsgálati fogságba helyezte. A napilapokban a párviadal előzményei és okai is napvilágot láttak.

A beszámolók szerint Vaiszlovich Gyula és testvére, Emil vagyoni ellentétek miatt évek óta torzsalkodtak és pereskedtek apjukkal, Weiszlovits Adolffal és idősebb fivérükkel, Lajossal.2 Pallay Lajos, az apa ügyvédje legutóbb egy kiegyenlítetlen tartozás miatt lefoglaltatta a testvérek Siteren lévő állatait, ám a fiúk mégis a debreceni vásárra hajtották őket. Emiatt Pallay sikkasztás vádjával feljelentést tett ellenük. Ebből kifolyólag Vaiszlovich április 28-án egy provokatív mondattal („Pallay úr, ön olyan magatartást tanúsított, hogy azt honorálnom kell!”) állítólag megállította az ügyvédet az utcán, és tettlegesen inzultálta. A történtek miatt Pallay megbízottai útján lovagias elégtételt kért Vaiszlovichtól. A tárgyalások elején Rádl Ödön és Thúry Kálmán, később Szunyogh Lóránd és Balásházy Iván képviselte Pallayt,3 Karácsonyi Aladár és Gajzágó István, majd Makai Izor és Kánitz Géza pedig Vaiszlovich Gyula ügyében járt el. A felek végül pisztolypárbajban állapodtak meg, 30 lépésről, egyszeri golyóváltással. Miközben a napilapok hűvösen viszonyultak a Vaiszlovich fiúkhoz, addig a gyógyulgató Pallay sorsának alakulását jóindulatú figyelemmel kísérték, és rendszeresen tudósítottak pillanatnyi fizikai állapotáról, magas rangú látogatóiról.4 Pallay felépülése a golyó eltávolítása, a seb elfertőződése miatt az év végéig elhúzódott, állítólag négy bordáját is kioperálták.5

A párbaj résztvevői

Vaiszlovich Gyulát és Emilt a korabeli és a későbbi tudósítások, jellemzések elsősorban mint különcöket, sokszor mint bajkeverőket mutatták be. Dutka Ákosnak a század eleji Nagyváradról szóló könyve (A Holnap városa) szintén az „enfant terrible” képével szolgált, amikor az ereje teljében lévő két férfi alakját megidézte. A könyv egyik fejezete (A megyegyűlés) rövid jeleneteken, pár kockás „mozgóképeken” keresztül mutatja be a városi élet néhány jellegzetes történését, a helyi elit karakteres figuráit. A fejezet legelején a vármegyei nemesség bekiabálásoktól tarkított közgyűlésének hangulata elevenedik meg, majd a megyegyűlés után elszenderedő és délutáni álmából eszmélő város első mozgalmasabb jelenetei tárulnak elénk. A délutáni nyüzsgés a belvárosi kávéházak teraszainak benépesülésével kezdődik, és – Dutka Ákos szerint – a Vaiszlovich fiúk megjelenésével folytatódik. A Dutka által elbeszélt jelenetben a kisportolt, kidüllesztett mellkasú testvérpár egy Szilágyi Dezső utcai ház telkén szertartásosan fölnyergel egy-egy pompás telivért, majd ezek hátán kiléptetnek az utcára, és végigvonulnak a városon. Rendszerint csak este 6-kor térnek vissza, amikor kint ül az egész város és a vármegye, „Hadd lássák, milyennek is kellene lenni a rátarti európai magyar úrnak”. Apjuk temetkezési vállalkozó, de ők már mezőgazdászatot tanultak a főiskolán, és földesúrrá váltak.6 A fiatalemberek „a dzsentrinél is dzsentribbek”, az angol újságok lordjainak divatja szerint öltözködnek, Egyiptomba és Indiába járnak vadászni, válogatják és váltogatják szeretőiket, birtokaikon háborút folytatnak szomszéd birtokosok felfegyverzett béreseivel, és párbajkódexhez igazodó úriemberek. Ők is bejárnak a megyegyűlésre, de nem dörzsölődnek, nem keverednek a „mezei hadakkal”. Különben meg 48-as magyarok. Dutka szerint „ez a két rablólovag külsejű figura” a város kitörölhetetlen színfoltja, a későbbiekben azonban különcből történelmi figurává nőnek. Leírásában a Pallay–Vaiszlovich párbajra is szán néhány sort Dutka: azt állítja, hogy a két rátarti férfi nem félt erőt mutatni, „mint annak a Pallay ügyvédnek, akit a Gyula bátyám megleckéztetett a Bihar megyei kaszinó előtt, aztán párbajban keresztüllőtt, mint egy vásári céltáblát, pontosan 5 centiméterre a szíve fölött, hogy hadd éljen, de tanulja meg, mit nem tűrnek a Vaiszlovichok.”7

A Vaiszlovich Gyula koporsója felett 1919-ben személyes hangvételű búcsúztató beszédet mondó Kecskeméti Lipót rabbi is megemlékezett a szenvedélyes férfiról, ugyanakkor ő a pozitív, építő tulajdonságait is bemutatta. Eszerint Vaiszlovich Gyula érzékeny és igazságos lélek is: „A harag és gyűlölet embere, és mégis az igazságosság embere [voltál], tudtál haragudni, tudtál gyűlölni, és soha nem voltál igazságtalan; akkor sem, amikor igazságtalan voltál, mert abban a tudatban voltál, hogy igazságod van. Haragod és gyűlöleted soha nem szólt másnak, csak a rossznak […] Csupa erő volt, majdnem görög pszichéjű: bajra hívó és bajt álló […] de a görög pszichében is zsidó lélek: a kemény akaratokban is lágy, érzelgő, lírikus, naivságokba is feledkező.” De nemcsak a jót, a szépet, a rendet kereső, de dolgos, kötelességtudó és tettre kész férfi is: „az emberideálok egyikének, a dolgozó-polgárinak, volt az egész embere, tudatosa és annak az akarataival akaró. […] a kötelességekben csak adott, a végtelenségig tudott adni. […] szinte művészi ösztönnel érzett rá hibákra, és már hozta is a segítséget az ő mindig okos szava.”8

1902-ben a testvérpárnak a város, a megye vezető köreibe a jelek szerint nem volt bejárása. Tisztségeket nem viseltek, egyedül a megyei közgyűlésen tűntek fel virilistaként. Eltávolító ereje lehetett annak is, hogy nem kapcsolódtak a Szabadelvű Párthoz, a Tisza-barát körökhöz, és inkább a függetlenségi eszmék, (esetleg) a szociáldemokrácia iránt mutattak szimpátiát.9 Kevés információnk van arról, hogy a testvérpár kikkel tartott kapcsolatot. Gyula segédei közül Karácsonyi Aladár nagyváradi hírlapíró, Gajzágó István a királyi államvasutak hivatalnoka, Makai Izor nyugalmazott honvéd százados, Kánitz Géza pedig budapesti „magánzó” volt – legalábbis egy címtár és a sajtó szerint.

Vaiszlovich Gyulával szemben Pallay Lajos a nagyváradi társadalom köztiszteletben álló tagja volt, akit származása és kapcsolatrendszere elsősorban a megyei és a városi elithez kapcsolt, egyébként a „haladó” polgári körök tiszteletét is kivívta. A Nagyváradi Napló újságírója szerint minden társadalmi rétegben közszeretetnek és közmegbecsülésnek örvend.10 Pallay Lajosnak már az apja, Pallay János is jogi pályán érvényesült, Bihar vármegye tiszti főügyészi székét foglalta el, testvére, Pallay Jenő pedig törvényszéki bíróként tevékenykedett. Pallay nem vált magas rangú állami tisztviselővé, úgy tűnik, hogy egzisztenciáját az ügyvédi praxisra alapozta. Ugyanakkor a közigazgatásban, a városi bizottságokban, a társadalmi egyesületekben számos pozícióval bírt, többek között a kaszinó választmányi tagja és a nagyváradi Szabadelvű Párt titkára volt.11 Párbajsegédei, barátai (Rádl Ödön, Szunyogh Lóránd, Balásházy Iván, Thúry Kálmán, Várady Zsigmond, Hlatky Endre, Telegdy József stb.) a helyi társadalmi és politikai elit rangos alakjai voltak, Szabadelvű párti kötődésekkel. Rokoni, családi kapcsolatok fűzték a volt polgármester családjához, a Bulyovszkyakhoz, a királyi főügyészt adó Sável, a jogakadémiai tanárt adó Hoványi családokhoz és a nagyváradi Szabadelvű Párt elnökéhez, Hlatky Endréhez is.12

A párbaj megítélése

A Nagyvárad napilap az impériumváltás és az 1920-as évek válságai által meggyötört nagyváradi olvasóközönség számára a nosztalgiázás lehetőségét kínálta fel, amikor 1931 novemberében Híres váradi párbajok. Krónika a bihari sportférfiakról, úrlovasokról és legendás gavallérokról címmel többrészes sorozatban idézte fel a megye „békebeli” időszakának izgalmas párviadalait. A sorozat beharangozója szerint az „idegfeszítő szenzációk” helyett mindenkinek jólesik elmerülni elmúlt idők „regényes eseményeiben”.13 Az Orion álnéven publikáló szerző a sorozat november 1-jei nyitányában a tisztelet és az elismerés hangján mutatta be hőseit. Szerinte a bihari párbajhősök és sportemberek egy „erőteljes, lánglelkű” nemzedék tagjai voltak, mindenféle értelemben kiemelkedő tehetségek, akiknek lelkületén érződött, hogy a „nagy idők”, az 1849-cel lezáródó „hőskorszak” férfiinak méltó utódai voltak, hasonlatosak Wesselényi Miklóshoz, a reformkor héroszához, aki egy személyben volt államférfi, szónok, korának legerősebb embere, kitűnő vívó, lövő, sportember, férfiszépség, élő férfiideál, vagyis az erő, a szellem, a szépség megtestesülése, tökéletes egysége egy lovagias szellemű bátor férfiban. A bemutatásra kerülő bihari férfiak tehát – a szerző szemléletében – a sport- és a közélet „pompás emberpéldányai” voltak.

Oriont alig két-három évtized választotta el a „héroszok” korától, az elbeszélés jellege mégis évtizedek, évszázadok óriásinak tűnő távolságát helyezte az elbeszélő és az elbeszéltek közé. A távolság a gyökeres átalakulásból fakadt: a Monarchia bukása, az impériumváltás, a város átrendeződése, új meggyőződések térnyerése, különféle krízisek egész sora teljesen új világot rajzolt a szerző köré, amihez képest a háború előtti időszak hőskorrá nemesedett. És így a szerző a párviadalok szereplőihez jóindulattal, idealizmussal közelített.14 Orion megemlékezik Pallay és Vaiszlovich afférjáról is, a bemutatott párviadalok sorát éppen ez a párbaj – mint a véres, szenzációs párbajok utolsó darabja – zárja, tizenhetedikként. Leírásában a Tisza István baráti köréhez tartozó előkelő személyiség csap össze egy körön kívülivel.

A századelőn a Nagyváradi Napló szerkesztőjeként dolgozó Ady Endre teljesen másként láttatta a párbajozók világát, a héroszok helyét nála a kaszinó babonáit követő, maradi, feudális urak vették át. A Vaiszlovich–Pallay párbaj másnapján írt cikkében (Lovagias emberölés május elsején) kirohanást intézett a párbajmániát okozó „exkluzív, lovagiaskodó szellem” ellen. Az írás egyik alapgondolata, hogy Nagyvárad olyan, mint az ország kicsiben, modellezi a társadalmi küzdelmeket, jelen esetben a „progresszívek” és a „reakciósok” értékrendjének ütközését. Szerinte itt mind a két oldal erős, a haladás képviselői pedig nehéz harcot vívnak a katonaság, a dzsentri és az egyházi aula maradi babonáival, vérengző erkölcseivel szemben.15 Egy másik helyen azonban leszögezi, hogy a lovagiaskodás nem a keresztény urak szokása csupán, a „Vér városában” (Nagyváradon) ugyanis az urizáló, vitézkedő zsidó is „bicskát ránt”.16 Amiről kevésbé esik szó: a szokásnak a progresszívek is adóztak, maga Ady és köre is belesodródott olykor párbajokba. A párbajellenes mozgalom egyik szervezőjét, Halász Lajost 1902-ben a bíróság párbajvétség miatt ítélte el,17 1903 márciusában hírlapi polémia miatt pisztolypárbajt vívott Lengyel Gézával, párbajsegédje pedig Ady Endre volt.18 Néhány hónappal később Ady Endrének – akinek 1900 előtt már volt két kardpárbaja – ugyancsak Lengyel Gézával támadt konfliktusa, ami „a lovagiasság szabályai szerint” rendeződött el.19 Bíró Lajos, a Szabadság munkatársa szintén párbajozott.20 Ennek ellenére a felelősség Adynál a kaszinóé, Pallay, a „jóravaló, derék ember” is csak áldozat, mégpedig a vérére szomjúzó, lovagias normákat követő és megkövetelő kaszinó kárvallottja.21 Ady tehát Orionhoz hasonlóan saját jelenének kritikáját fogalmazza meg, de vágyakozással ő nem a múltra, hanem éppen ellenkezőleg, a „lovagias babonák”-tól mentes jövőre tekintett.

Ami a törvényi hátteret illeti, a párbajvétség külön büntetőjogi besorolást kapott: nem kezelték egyszerű testi sértésként, és enyhébb büntetési tételek kapcsolódtak hozzá. A párviadalról az 1878. évi V. tc. XIX. fejezete (293–300.§) rendelkezett, e szerint a kihívás és annak elfogadása vétségnek minősül, és hat hónapig terjedő államfogházzal büntethető. Aki párbajra fegyveresen kiállt, egy évig terjedő államfogházat kaphatott; ha ellenfelét a párbaj során megsebesítette, két év államfogházzal is sújthatták. Ha a sérülés maradandó volt, a büntetés három évre emelkedhetett. Ha ellenfelét megölte, öt évig terjedő államfogház várhatott rá. Súlyos testi sértésként vagy szándékos emberölésként akkor kezelték az esetet, ha bebizonyosodott, hogy a megbeszélt párbajfeltételeket, szabályokat megszegte, és ellenfele emiatt sérült vagy halt meg. A párviadalnál jelen lévő tanúk, orvosok és azok a segédek, akik a párviadal megakadályozására kísérletet tettek, nem voltak büntethetők. A bíróságok általában nem használták ki a törvényi lehetőségeket, és enyhe ítéleteket hoztak: ha a párbaj során nem történt semmi rendkívüli, alig egy-két nappal sújtották a párbajozókat.

A párbajkritikusok főként az igazságszolgáltatástól és a törvényhozástól várták a megoldást: elmarasztalták a bíróságok elnéző ítélethozatali gyakorlatát, és a büntetési tételek maximumának kiszabását követelték; a radikálisabbak a párbaj kiváltságos helyzetének megszüntetését és egyszerű testi vétségként való kezelését sürgették. Sokan azt hangsúlyozták, hogy a párbaj megelőzhető lenne azáltal, ha a becsületsértés büntetési tételeit szigorítanák, vagy ha a párbajok során közreműködő segédeket és orvosokat is büntetnék. Természetesen megfogalmazódott a gondolat, hogy a társadalom, a katonaság párbajt elutasító magatartása kulcsfontosságú a változáshoz, és hogy a civil becsületbíróságok felállításától a párbajok számának csökkenése várható.

A párbajellenes szövetség

A kaszinó választmánya – melynek Rádl Ödön, a Hoványiak, a Szunyoghok mellett maga Pallay is tagja volt – már a párbaj másnapján összeült. Több kaszinótag szóbeli bejelentése és kérelme folytán Cziffra Gerő alelnök kérdést intézett a választmányhoz arról, hogy szerintük Vaiszlovich Gyula kaszinótagot „köztudomású tényei” erkölcsileg megbélyegzik-e, és az egylet kebeléből kirekesztendő-e. A választmány az alapszabály 3. cikkelyének értelmében titkos szavazással Vaiszlovich Gyulát egyhangúlag kizárta az egyesületből. A kigolyózásról szóló értesítést az érintett már másnap kézhez kapta.22

Vaiszlovichot a kigolyózásnál jobban nyugtalaníthatta fogsága, valamint az a körülmény, hogy Nagyváradon nem akadt ügyvéd, aki esetét elvállalta volna. Öccse, Emil végül budapesti ügyvédet kért fel a védelmére, Kenedi Géza, a híres ügyvéd, újságíró személyében. Az ügyészségi fogházban raboskodó férfi május 3-án tett vallomást a vizsgálóbíró előtt. Pallayt a családi konfliktus szításával vádolta, az inzultust formaszerűnek nevezte, vagyis tagadta a tettlegességet, és azt állította, hogy Pallaynak csak a vállát érintette meg. Továbbá úgy vallott, hogy nem állt szándékában bántani párbajellenfelét, célzás nélkül lőtt.23 A nagyváradi jogászkörök meglepetésére a rab szokatlanul hosszú ideig, három hétig volt vizsgálati fogságban. Az őt végül szabadlábra helyező ítélőtáblai indoklásban – a sajtó szerint – az szerepelt, hogy letartóztatására nem volt elegendő ok, és arra csak azért kerülhetett sor, mert a kedélyállapotok „túlságosan fel voltak izgatva”, a letartóztatás mintegy elégtételül szolgált.24 A párbajvétségben indított eljárás végül csak 1906-ban, kúriai döntéssel zárult le. Az eljárás során a sajtó által áldozatként bemutatott Pallay bevallotta, hogy kifejezetten fegyveres elégtételt kért, mert a „meggyalázást” csak így tartotta megtorolhatónak. A szakértői vizsgálatokból nem derült ki egyértelműen, hogy Vaiszlovich célzott-e vagy sem. A nagyváradi törvényszék ahhoz viszonyítva, hogy a párbajozókat rendszerint egy-két napi államfogházra ítélték, végül igen súlyos ítéletet hozott: Vaiszlovich Gyula elsőrendű vádlottat párbajvétségért egyévi, Pallay Lajos másodrendű vádlottat háromnapi államfogházra ítélte. A bíróság súlyosbító körülménynek vette a sebesülést, azt, hogy Pallay Lajost ügyvédi minőségében érte a támadás, és azt, hogy Vaiszlovich már büntetve volt becsületsértésért. Az ítéletben csupán Pallay nyugodott meg, Vaiszlovich fellebbezett.25 A Nagyváradi Napló újságírója szerint érthető, hogy az ítélet mindenfelé megdöbbenést fog kelteni: „Mi ezúttal nem kommentáljuk meg, csak arra utalunk, hogy a nagyváradi törvényszék ilyen szigorú ítéletet még párbaj ügyében nem hozott.”26 Később az ítélőtábla hét hónapra szállította le a büntetést, s ezt a kúria is megerősítette.27

Vaiszlovichnak a kaszinóból való kizárásában és az ellene alkalmazott bírósági szigorban minden bizonnyal a Pallay iránti széles körű szolidaritás és presztízse is közrejátszott. A kibontakozó párbajellenes mozgalmat azonban nem tekinthetjük pusztán a Pallay iránti szimpátia és kálváriája miatti indulatok következményének. A párbajellenes mozgalomnak ugyanis Nagyváradon előzményei voltak.

Jelentős párbajellenes szervezkedés 1893-ban, Kálmán József újságíró-ügyvéd és Örley György joghallgató halálos kimenetelű párbaja nyomán bontakozott ki. Egy színésznő (Áporka Eszti) magatartásával kapcsolatos nagyváradi hírlapi kritika miatt két megyei tisztviselő a cikk szerzőjét, Újlaky Antalt az utcán bántalmazta. A párbaj a kollégájával szolidaritást vállaló Kálmán József újságíró és a vele szóváltásba keveredő Örley György joghallgató között zajlott le, és az ifjú újságíró halálával zárult. A párviadalt Kálmán József kezdeményezte, annak ellenére, hogy korábban amellett foglalt állást, hogy újságírók párbajkihívást ne fogadjanak el.28 A történtek megbotránkozást váltottak ki az ország közvéleményében, hetekig izgalomban tartották a várost, a napilapok hasábjait ellepték a párbajmánia megszüntetésére vonatkozó javaslatok. Ekkor a párbajellenes mozgalom fő kezdeményezői a budapesti polgári körök voltak, elsősorban a terézvárosi és az erzsébetvárosi polgári kör járt elöl a szervezkedésben, az előbbiben a demokrata párti országgyűlési képviselő, a későbbi igazságügyi miniszter, Vázsonyi Vilmos volt a hangadó. A fővárosi társas körök a nagyváradi ügy nyomán végül kérvényekkel fordultak a miniszterelnökhöz és a képviselőházhoz, s ezekben a párbaj büntetésének szigorítása, a párbaj elfajulásának megakadályozása érdekében álltak elő javallatokkal.29 A mozgalomnak azonban nem volt hatása, idővel elhalt. Vázsonyi nyolc évvel később a közömbösségre, a politikai szándék és a szervezők kitartásának hiányára vezette vissza a kudarcot.30 A nagyváradi közeg azonban nem maradt süket az újonnan felhangzó budapesti párbajellenes hangokra.

Az 1901. év a párbajellenes szervezkedés újabb fejezetét nyitotta meg. Ebben az évben Vázsonyi Vilmos parlamenti afférba keveredett a néppárti Szüllő Gézával, de annak párbajkihívását elutasította.31 A politikus elvi állásfoglalása nagy sajtóvisszhangot keltett, és a fővárosban a párbajellenes szervezkedést is felélesztette. A Nagyvárad újságírójának a botrány kapcsán nyilatkozó Vázsonyi Vilmos kijelentette, hogy a tragikus kimenetelű, nagyváradi Örley–Kálmán affér óta tartja fontosnak a párbajjal szembeni küzdelmet.32 A történtek Nagyváradon is figyelmet kaptak, az ottani újságírók: Ady Endre, Halász Lajos és Bíró Lajos párbajellenes népgyűlés szervezésébe fogtak. A város „több kiváló alakját” is felkérték a gyűlésen való részvételre, a népgyűlés elnökéül pedig a későbbi párbajáldozatot, Pallay Lajost szemelték ki, aki állítólag „nemes, liberális gondolkozásához híven készséggel jelentette ki, s ígérte meg, hogy élére áll a mozgalomnak, s elvállalja az elnökséget”. A gyűlést beharangozó hírlapi közleményben a szervezők a párbajellenességet a szólásszabadság iránti elkötelezettséggel kapcsolták össze, szerintük ugyanis a képviselő szólásszabadságát karddal vagy pisztollyal akarták elfojtani. A párbajt tehát a jograblás eszközének tekintették, és a polgárokat jogaik védelmére szólították föl.33

1901. december 8-án a Fekete Sas nagyterme zsúfolásig megtelt; a nagygyűlés elnökének szerepét egy sürgős ügy miatt távol maradó Pallay helyett végül Berkovits Ferenc ügyvéd töltötte be. A Nagyváradi Napló felelős szerkesztője, Dési Géza terjesztette elő a határozati javaslatot, melyben kezdeményezte, hogy a népgyűlés sürgöny útján üdvözölje Vázsonyi Vilmost, és hogy kérjék fel Nagyvárad törvényhatóságát, hogy felirat formájában indítványozza az országgyűlésnél a magyar büntetőtörvénykönyv párbajjal és becsületsértéssel kapcsolatos passzusainak módosítását, szigorítását. A határozati javaslatot a jelenlévők lelkesedéssel fogadták. A gyűlésen állítólag valamennyi társadalmi réteg képviseltette magát, de az esemény szervezői és szónokai (Bíró Lajos, Dési Géza, Várady Zsigmond, Ady Endre, Halász Lajos) ügyvédek és újságírók voltak. A Napló cikkírója, vélhetően Ady Endre szerint Nagyvárad „intelligens, művelt társadalma” büszke lehet rá, hogy elsőként érezte meg az idők szelét, és indított az egész ország társadalmát átható, eredménnyel kecsegtető mozgalmat a párbaj ellen.34

A legnagyobb hatású nagyváradi szervezkedés azonban a Vaiszlovich–Pallay affér nyomán bontakozott ki, és a szervezők körének összetétele a korábbiakhoz képest módosult. A mozgalom nyitánya a nagyváradi jogakadémiai ifjúság mozgolódása volt, a hallgatók egy része ugyanis pár nappal az affér után párbajellenes összejövetelen gyűlt össze. Ám a gyűlés végül „frivol játék, heczczek sorozata, afférok kovásza” lett, az ülést ugyanis a párviadalt támogató ifjúság zsivaja szakította meg („Nem demokratáskodunk!”, „Éljen a párbaj!”, „Abczug Vázsonyi!”), és a helyszínen párbajkihívások is elhangzottak.35 A történtek a mozgalom sikerével kapcsolatos szkepticizmust erősíthették. A Nagyváradi Napló újságírója Műfelháborodás című írásában a párharcok utáni tiltakozások szalmaláng jellegére emlékeztetett, és hogy ezúttal más irányt vegyenek az események, az egész társadalom kiállását, a mozgalomnak erkölcsi súlyt adó tekintélyek bekapcsolódását sürgette.36

Az egyeztetések hónapokat vettek igénybe, vagy csak hónapokkal a párbaj után kezdődtek el; tény, hogy a napilapok szeptember végén adtak hírt arról, hogy Nagyváradon nemsokára „hatalmas erővel” indul országos útjára a párbajellenesség „szép, világos” gondolata. A Napló publicistája szerint Nagyváradról kellett indulnia a mozgalomnak, mert az ideát itt érték a leggyászosabb vereségek. A liga szervezőiről ekkor csak annyit tudunk meg, hogy „nemes, lelkes, értékes” emberek, és hogy a mozgalomhoz a nagyváradi társadalom csaknem valamennyi komoly, számottevő alakja csatlakozott.37 A tagtoborzásra a szervezők aláírási ívként is funkcionáló felhívást állítottak össze. Szövege szerint az alapítók megelégelték, hogy a párviadalokat követő mozgalmak rendre kihunynak, ezért szövetség létrehozása mellett döntöttek, mely által az akaratot kívánják életben tartani és a polgári társadalom „egészséges világnézeté”-t kifejezésre juttatni. Egyúttal azt is nyilvánvalóvá akarják tenni, hogy a társadalom „igazán demokrata és művelt része” nem barátja a párbajnak, és nem veti meg azt, aki a párharcot elutasítja. A felhívásban a szervezők oly közvélemény kialakítását tűzték ki célul, mely rábírja a törvényhozót a becsületsértés és a párbaj szigorúbb büntetésére, az eljáró bíróságokat a törvények erélyes alkalmazására, a hírlapirodalmat pedig a párbajhírek közlésének mellőzésére, a párbajozók és becsületsértők megrovására. A felhívás 12 tételből álló névlistával, vagyis a kiemelt aláírók nevével zárult, ekképp: Hoványi Géza, a nagyváradi Takarékpénztár igazgatója, Huzella Gyula, királyi kereskedelmi tanácsos, az ipari és kereskedelmi kamara elnöke, a királyi törvényszék kereskedelmi ülnöke, Sável Kálmán királyi főügyész, Nagy Ferenc királyi ítélőtáblai bíró, Papp Miklós pénzügyigazgató, a legelőkelőbb családokkal rokoni kapcsolatban és párbajhős hírében álló Mezey Mihály királyi közjegyző, Sarkadi Lajos kereskedelmi és iparkamarai titkár, Kepes L. Miklós királyi törvényszéki bíró, Perczel Adolf albíró, Berkovits Ferenc ügyvéd, az ügyvédi kamara alelnöke, Grósz Menyhért királyi törvényszéki és fogházorvos és Várady Zsigmond ügyvéd és újságíró.38 A hangadók körének korábban az újságírók által elfoglalt helyét tehát a helyi társadalmi és politikai elit tagjai, az igazságszolgáltatás vezető alakjai vették át. Egy részük egyben a „kaszinótársadalom” oszlopos tagja is volt, másik részük (Berkovits, Sarkadi, Kepes, Perczel, Várady, Grósz) pedig a nagyváradi László király szabadkőműves-páholyhoz kapcsolódott. Az aláírók nemcsak a nevüket adták az akcióhoz, többüket (különösen Váradyt, Hoványit és Sávelt) utóbb a mozgalom tényleges szervezőiként, vezéreiként tartották számon. A felhívásba nem vették bele a párbaj mint különálló vétség eltörlésének követelését: a szervezők széles körű támogatást reméltek, a mozgalom terjedését bizonyára nem akarták túl merésznek ítélt vállalásokkal hátráltatni.

Október 5-én a sajtó a felhívás teljes szövegét és a szövetség alapszabály-tervezetét is publikálta. Az alapszabály-tervezet szerint – melyet vélhetőleg külföldi minták alapján Kepes L. Miklós szerkesztett39 – a szövetség célja a párbaj megszüntetése, amit úgy fog elérni, hogy becsületbíróságokat szervez, valamint arra fog törekedni, hogy a megsértett becsület az állami bíróságok eljárásában maximális védelmet kapjon. A szövetség magát a tagsági díjakból és adományokból tartja majd fenn, szervei a közgyűlés és az igazgatóság lesznek. A befizetett tagdíjak mértéke alapján a tervezet megkülönböztetett alapító, működő és pártoló tagokat, de tiszteletbeli tagok választását is lehetővé tette. A szövetség tagjai kötelesek az egyesület céljait előmozdítani, saját és mások becsületbeli ügyei esetén párbajozás helyett becsületbíróságot kérni. Noha a Nagyváradi Napló lelkesen üdvözölte a liga megalakulását, a tudósításból kiderül, hogy ekkor sem az alakuló gyűlésre, sem a tisztikar megválasztására nem került még sor, a tagtoborzás még javában tarthatott. A cikk írója mindenesetre büszkeséggel kevert elégedettséggel nyugtázta a dolgok állását: „Ez a város sokban lehet kicsi és tehetetlen, de a világosság és humanizmus szolgálatában – ki merjük nyíltan mondani – a legeslegelső helyen áll. Ezzel a gyönyörű akczióval is ezt bizonyította be. Nagy lelkek, nagy intellektusok élnek itt, a kik tudnak termelni és munkálni az ideákért, a tökéletesedésért és világosságért.”40

December 14-én a szövetség végrehajtó bizottsága a Kereskedelmi Csarnok nagytermében tartott megbeszélést. Az ideiglenes ügyvivő bejelentette, hogy már több mint 300 aláírás érkezett a szövetséghez, ezért a szövetséget megalakítja. Az ülésen a bizottság elhatározta Heinrich Coudenhove gróf párbajellenes röpiratának magyar nyelvű kiadását41, kiderült, hogy hasonló szövetség megalakítását tervező településeknek elküldték saját nyomtatványaikat, és hogy a végrehajtó bizottság egy becsületügyben már sikeresen közvetített a felek között. A gyűlésen Gergely Ede, a Magyar Országos Békeegyesület főtitkára is részt vett. Örömét fejezte ki a nagyváradi mozgalom előrehaladott volta felett, beszámolt a békeegyesület által újonnan kezdeményezett országos mozgalom részleteiről, és magához vette a nagyváradi liga felhívását és alapszabály-tervezetét, hogy az országos szövetség a nagyváradi szervezet szabályainak megfelelően jöjjön létre. Ugyanezen ülésen a végrehajtó bizottság az alakuló közgyűlés összehívását is elrendelte.42

Az alakuló közgyűlésre végül 1902. december 26-án, a Kereskedelmi Csarnok nagytermében, Hoványi Géza elnökletével került sor. A közgyűlés némi módosítással elfogadta az alapszabály-tervezetet, és megválasztotta a szövetség tisztikarát. A szövetség elnöke Ritoók Zsigmond, a nagyváradi ítélőtábla elnöke lett, alelnökökké Sável Kálmánt, Nagy Ferencet, Papp Miklóst és Hoványi Gézát választották meg. A csoportosulás védnöke Bourbon Alfonz herceg, titkára Várady Zsigmond lett, és a választmányt (igazgatóságot) is felállították.43 A belügyminiszter 1903 februárjában hagyta jóvá a nagyváradi szervezet alapszabályait.44

A nagyváradi mozgalom az egész országban visszhangot keltett, a fejleményeket Vázsonyi Vilmos sem hagyta szó nélkül. Szerinte Nagyvárad, e „ritka intelligenciájú és felvilágosodott város” a formálódó mozgalom által a polgári társadalom „igazi véleményének” ad hangot. A szervezkedést, legalábbis annak korai szakaszát ugyanakkor kritikával illette, nehezményezte, hogy a szövetség tagjaitól nem követelik meg, hogy a párbajnak egész életükre hadat üzenjenek45, és azzal sem értett egyet, hogy a mozgalom becsületbíróságokat szervezzen. Szerinte a mozgalom lényege, lelke éppen az, hogy nem ismer el a polgáritól különálló becsületet.46 A budapesti Deák Ferenc szabadkőműves-páholy egy évvel később tette megbeszélés tárgyává a mozgalmat. Schillinger Zsigmond vitaindító előadásában dicsérendőnek nevezte ugyan a nagyváradi célokat, de úgy vélte, hogy a párbaj megszüntetésére választott eszközeik nem megfelelőek: sajnálatosnak tartotta, hogy nem az arisztokraták álltak a mozgalom élére, és hogy a nagyváradi mozgalom „radikális operáció” helyett „enyhítő borogatásokat, csillapító szereket” alkalmazna a „betegség” ellen, vagyis a büntetés vonatkozásában megelégszik a meglévő törvényekkel, amennyiben a bíróságok kiszabják a büntetési tételek maximumát. Ugyanakkor a páholytagoknak a szövetségbe való belépést tanácsolta.47

A szövetség számára a legnagyobb elismerést Bourbon Alfonz hercegnek a nagyváradi szervezkedés vezéralakjait üdvözlő és bátorító november eleji váratlan nagyváradi látogatása jelenthette. Alfonz osztrák herceg, spanyol infáns, San Jaime grófja, a nemzetközi párbajellenes mozgalom fő szervezője a ligák történetéről szóló későbbi könyvében a magyarországi mozgalom történetét is ismertette. A szerző szerint a magyarországi mozgalomnak Nagyváradon vetették meg az alapját, a Békeegyesület pedig a „nagyváradi úttörők” példáját követte, amikor az országos mozgalmat elindította.48 A hercegi látogatás idején a felek nem voltak ismeretlenek egymás számára, Alfonz ugyanis már október közepén a ligát üdvözlő levelet küldött Sável Kálmánnak. A nagyváradi szövetség képviselői külön értekezleten ismerték meg a levél tartalmát, Várady Zsigmond pedig köszönőlevelet fogalmazott meg a magas rangú támogatónak.49 Bourbon Alfonz november 4-én egyenesen Bécsből érkezett Nagyváradra, titkára, Vesolle/Vessolla gróf kíséretében. Szerencsés véletlen folytán ugyanazon a vonaton utazott Hoványi Gyula nagyváradi jogakadémiai tanár is, és szóba elegyedett hercegi útitársával. Miután bemutatkoztak egymásnak, Hoványi valamelyest beavatta őt a nagyváradi viszonyokba, a herceg pedig évek óta tartó párbajellenes küzdelmeinek részleteiről számolt be a tanárnak. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Nagyváradon most „elültetett mag hatalmas termőfává” fog növekedni Magyarországon. Megérkezése után Hoványi tanácsára a Rimanóczy szállodába hajtatott, s ott a vacsora után Ady Endrének és Fehér Dezsőnek nyilatkozott. A mozgalom szervezőit, Hoványi Gézát, Várady Zsigmondot, Nagy Ferencet és Sável Kálmánt meghívó útján kérette magához50, közülük Hoványi Géza és Nagy Ferenc kereste fel másnap a szállásán, a betegeskedő Sável Kálmánt pedig a herceg látogatta meg otthonában. A Várady Zsigmonddal való meleg kézszorítás azonban elmaradt, az ügyvéd ekkor Budapesten tartózkodott. Bourbon Alfonz még november 5-én elutazott, és párbajellenes agitációját a fővárosban folytatta.51

Továbbra is kérdés azonban, hogy kik voltak a mozgalom főszervezői. A nagyváradi László király páholy a párbajellenes szövetség alakításáról szóló állásfoglalását már 1902-ben publikálta.52 A szerző a párviadalt az emberi testvériséget legjobban gyalázó szokások egyikének nevezte, ezért az ellene való harcot szabadkőműves kötelezettségnek tekintette; de szükségszerűnek is, mivel szerinte nincs az országban olyan szervezet, mely a társadalmi erkölcsök nemesítésének feladatát vállalta volna. A szöveg megoldásokra vonatkozó részében a felhívásban és az alapszabály-tervezetben megfogalmazott gondolatok köszönnek vissza: eredmény csak a szervezettségen keresztül érhető el, az eszköz pedig a büntetések szigorítása, a párviadalok és a becsületsértések esetében a büntetéstételek maximumának alkalmazása, valamint a sajtó fegyelmezett magatartása. A szövetség tagjainak pedig meg kell elégedniük a törvény által nyújtott elégtétellel és a liga tagjaiból összeállított bíróság határozatával. Fontosnak tartotta ugyan, hogy a szövetség tagjai megfogadják, hogy a párbajt elkerülik, de az „örökre” parancsa helyett a tartózkodás hároméves időintervallumát írta elő (a fogadalomtól számított három éven belül párbajvétséget nem követhetnek el), ráadásul az előbbivel ellentmondásba kerülő, zavaros mondat arra utal, hogy a szövetség soraiba azok is felvehetők, akik a párbajt teljesen megtagadni nem tudják.53 A szöveget a szerző a testvérpáholyoknak szánta, ugyanis arra kérte őket, hogy a jelen indítványt vitassák meg, és saját székhelyükön párbajellenes szövetség létrehozását határozzák el; addig is lépjenek be a Nagyváradon alakuló párbajellenes szövetségbe.

A páholy főmesterének, Grósz Menyhértnek egy későbbi (1903. júl. 10.) levelében már világosabban megjelent az álláspont, mely szerint a szövetség a nagyváradi szabadkőműves-páholy szervezése nyomán jött létre. Szerzője ugyanis leszögezte benne: „Az 1902-ik év folyamán Nagyváradon párviadal-ellenes szövetséget alakítottunk és hasonló szövetségek alakítására az összes testvérpáholyokat felkértük.” A testvérpáholyoknak írt levél azt próbálta kipuhatolni, hogy a címzettek alakítottak-e már helyben párbajellenes szövetséget, illetve hajlandók lennének-e egy országos párbajellenes egyesületbe belépni és a nagyváradi páholy párbajellenes kiadványait terjeszteni. Rögzítette, hogy igény esetén díjmentesen elküldik a felhívás és az alapszabály-tervezet szövegét.54

Lehetséges, hogy a felhívás és az alapszabály-tervezet szövegét elsősorban a László király páholy állította össze, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy a páholyon kívüli társadalmi elit elenyésző szerepet játszott a szövetség megalakításában, működtetésében. Megfelelő forrás hiányában sajnos nem tudjuk megállapítani a párbajellenes szövetség tagságának összetételét, az azonban világos, hogy a felhívás kiemelt aláíróinak csak a fele volt szabadkőműves, és a szövetség tisztikarában sem ők alkották ekkor a többséget. Továbbá Hoványit, Sávelt a helyi sajtó és a herceg is szervezőként tartotta számon. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a tömörülés legaktívabb alakja annak titkára, a páholy egykori főmestere, a kaszinó tagja, a szabadkőművesekkel és Pallay köreivel egyaránt jó viszonyt ápoló Várady Zsigmond volt. Neki oroszlánrésze lehetett abban, hogy a páholy tagsága és a páholyon kívüli elit végül a cselekvést választotta.55 A halála után róla megemlékező kiadvány szerint is a progresszió „fáradhatatlan és áldozatkész harcosa”, Várady Zsigmond volt az, aki harcot kezdett a „párbajőrület” ellen.56 A párbajellenes mozgalom gondolata már a szövetség megalakítása előtt foglalkoztatta Váradyt, a Vázsonyit üdvözlő népgyűlésen szónokként is részt vett (1901). Utóbb úgy nyilatkozott, hogy az Örley–Kálmán párbaj óta nyomasztotta a fennálló helyzet, és elsősorban „két női sikoly” indította őt arra, hogy szervezkedjen a lovagias mérkőzés ellen: az egyik sikoly 1893-ban hangzott fel, amikor barátját, Kálmán Józsefet holtan vitték haza a feleségéhez, a másikat pedig egy éve hallotta, a párviadalban súlyosan megsérült Pallay Lajos nejétől.57 A párbajellenesség a páholynak programot adó munkájában, a Társadalmi programm második részében is megjelent (1900).58 A Vaiszlovich–Pallay párbaj minden bizonnyal megadta a végső lökést Váradynak a cselekvéshez, hozzálátott a már elodázhatatlannak tűnő komolyabb szervezkedéshez. Írásai, előadásai nem korlátozódtak Nagyváradra, ebben a kérdésben Budapesten is felszólalt. A terézvárosi társaskörben elhangzott beszédéből megismerhetjük a párbajról vallott nézeteit, melyek több ponton is találkoztak a kor párbajkritikus elképzeléseivel.59

A Magyar Országos Békeegyesület 1902 végén az egész országra kiterjedő párbajellenes mozgalom szervezésébe fogott, a nagyváradi szövetséggel is felvette a kapcsolatot. Az Országos Párbajellenes Szövetség 1903. július 12-én alakult meg, élére 32 fős bizottság került, s ennek tagsága részben a legfelsőbb körökből verbuválódott. Vezetője Rakovszky István, a számvevőszék elnöke, ügyvezető elnöke Dessewffy Arisztid képviselőházi elnöki tanácsos lett. A főtitkári feladatokat Gergely Ede látta el, a bizottsági tagok között pedig Várady Zsigmond is helyet kapott, olyan prominensek mellett, mint Berzeviczy Albert közoktatásügyi miniszter vagy gróf Csáky Albin, a főrendiház elnöke. Bourbon Alfonz herceget később dísztaggá választották. Az alakuláskor már öt helyi liga működött Magyarországon, legelsőként a nagyváradi, a győri és a szombathelyi szervezetek jöttek létre. 1907 nyarán a központi bizottság elhatározta, hogy megrendezi az első nemzetközi párbajellenes kongresszust. Az összejövetelt 1908. június 4–6. között meg is tartották, különböző európai ligák küldötteinek részételével, és határozatot hoztak a párbajellenes ligák központi irodájának felállításáról, Budapest székhellyel.60

Az országos és a nagyváradi szövetség kapcsolata nem volt felhőtlen, a nézeteltérést a párbajellenes küzdelem módjának eltérő megítélése okozta. A nagyváradi szövetség ódzkodott attól, hogy a párbajt egyszerű testi sértésnek tekintse, külön jogi státusának eltörlését követelje, ahogy azt láttuk, a radikális megoldások mellőzésének vádját is „magára vonta”. Ezzel együtt az országos szervezethez képest merészebb álláspontot képviselt. Az országos szövetség a liga tagjainak ugyanis nem tiltotta meg a párbajt, és a liga tagjaiból alakított becsületszék bizonyos esetekben a lovagias mérkőzést is elrendelhette. Dessewffy Arisztid a mozgalomról szóló könyvében a nagyváradi felfogásról is szót ejtett: „Nagyváradon intransigens liga alakult, hajthatatlan merev állásfoglalással a párbaj ellen, fennen deklarálván, hogy annak jogosultságát semmiféle esetben sem ismerik el, s hogy tagjaik párbajra való minden kihívást visszautasítanak.” Dessewffy szerint nem lehet eltüntetni a párbajt, egyelőre a meglévő gyakorlaton kell változtatni, a viaskodást a súlyosabb esetekre korlátozni. Úgy vélte, hogy ezzel a megengedő állásponttal a párbajozók csatlakozása is elérhető.61

Kevés adat áll rendelkezésünkre arról, hogy a nagyváradi szövetség tevékenysége tulajdonképpen miből állt, és hogy milyen eredményeket ért el. Valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy Nagyvárad közgyűlése 1903 tavaszán párbajellenes felirattal fordult a képviselőházhoz62, illetve hogy csatlakozott a Győr város közgyűlése által kezdeményezett, 50 törvényhatóság által aláírt, a képviselőháznak szánt merész hangvételű párbajellenes felirathoz.63 A Nagyváradi Napló azonban 1908 februárjában már arról adott hírt, hogy a mozgalmon az „elernyedés” jelei mutatkoznak, mind a becsületbírósági ügyek, mind az irodalmi akciók terén. Egyúttal arról is tájékoztatott, hogy a február 15-re összehívott, Hoványi Géza által vezetett választmányi gyűlésen Várady Zsigmond titkár arra tett javaslatot, hogy „munkaerő hiányában” a nagyváradi szövetség egyesüljön a ligával. Mivel azonban csak 18-an jelentek meg, a választmány határozatképtelen volt.64 Miután a második választmányi gyűlésen sem jelentek meg elegendő számban a tagok, úgy döntöttek, hogy a harmadik összejövetelen már a jelenlévők számára való tekintet nélkül kimondják a beolvadást. A Napló újságírója szerint a nagyváradi liga azzal a feltétellel válik a központi szövetség fiókjává, hogy a maga tagjai közt továbbra sem tűri meg a párbajozókat.65

Míg Bourbon Alfonz 1908-ban úgy értékelte, hogy a magyarországi szervezkedés sikeres volt, hiszen a közgondolkodás pozitív irányba változott, és a párbajok száma öt év alatt jelentős mértékben csökkent66, addig a sajtó nagyváradi munkatársa úgy találta, hogy „A párbajellenes törekvések ostromágyúi kevés kárt tettek benne [ti. a párbajban], színdarabok párbajellenes tendenciái nem ártottak neki”67. Ha a hercegnek igaza volt, és a párbajok száma valóban csökkent ebben az időszakban, ahhoz a nagyváradi mozgalom minden bizonnyal hozzájárult.

Jelen tanulmány az MTA–ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportban végzett kutatómunka keretében készült.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu