Kulturális folyóirat és portál

2013. október 24 | Lakatos Artur | Kritika

A tragédia gyökerei

Meglehetősen gazdag a történelmi szakirodalom Magyarország zsidóságának sorsára vonatkozóan a két világháború közötti időszakban, illetve a második világháború éveiben. A máig megjelent munkák között akadnak gyengébb, gyakran inkább propagandisztikus vagy érzelmi alapon született írások, de komoly és komplex munkák is, mind magyar, mind pedig külföldi szerzők tollából születettek; elegendő Randolph L Braham, Gyurgyák János vagy Karsai László nevét megemlíteni. Ezen munkák sorát gazdagítja K. Farkas Claudia Jogok nélkül. A zsidó lét Magyarországon, 1920–1944 című kötete* is.

Habár címében meglehetősen nagy időszak bemutatását jelöli meg, mégis elsősorban a két zsidótörvény létrejöttének körülményeire, illetve kontextusára és az ezek körüli parlamenti vitákra koncentrál. Abból a tézisből indít, hogy a Horthy-korszak az akkori európai viszonyok között szinte „szalonképesnek” számító – az átlagos európai gyakorlattól nem nagyon, vagy csak olykor eltérő – antiszemitizmusa egyenes út volt a vészkorszak eseményeihez, és ennek jogi téren lezajlott fejlődését tárgyalja.

A könyvnek – elemzői szempontból nézve – meglehetősen sok erős pontja van. Ezek közé tartozik alapos dokumentációja, mely nem kevesebb, mint hat különböző jogi személyiségű levéltár anyagait tartalmazza, valamint igencsak komplex könyvészete is. Gazdag a felhasznált sajtóanyag is, azonban kivétel nélkül az 1938–1939-es időszakra vonatkozik. Meglehetősen pozitív tényező számunkra módszertani szempontból nézve a rengeteg elsődleges jogi vonatkozású forrás – statisztikai évkönyvek adatai, képviselőházi naplók, törvénytervezetek különböző fázisai stb.

A munkának másik nagy erőssége a szöveg olvasmányossága, átláthatósága, amihez a szerkezeti felépítés viszonylagos egyszerűsége is hozzájárul. A bevezető rész után egy-egy nagy egység-fejezet – melyek a maguk során alfejezetekre oszlanak – elemzi az első, illetve a második zsidótörvény meghozatalának körülményeit; egy külön fejezet szól a legfontosabb magyar keresztény egyházak vezetőinek – Ravasz László, Serédi Jusztinián és Raffay Sándor – a zsidósághoz és zsidótörvényekhez való hozzáállásáról; legvégül pedig – az igencsak szuggesztív Versenyfutás a „zsidó veszedelemmel” című fejezet – az 1941–1944-es évek eseményeit beszéli el a magyar zsidóság sorsának alakulása szempontjából.

Ez a kötet elsősorban azok számára ajánlott, akik arról szeretnének informálódni, milyen politikai és közéleti viták övezték az első, illetve a második úgynevezett zsidótörvény meghozatalát. A szerző részletesen, gyakran – dokumentált – dialógusokkal, helyzetismertetésekkel gazdagon megtűzdelt bemutatókat ír, és nézőpontját, nyelvezetét mindvégig sikerül – mármint a szerzői, egyéni kommentárok szintjén – meglehetősen objektív jellegűnek megtartani, annak ellenére, hogy maguk az ismertetett megnyilvánulások a legtöbb esetben meglehetősen egyszerűek. A deportálás, a holokauszt eseményeit nem tárgyalja – megtették ezt már előtte sokan mások, és még mindig maradt bőven feltárnivaló, ezen a területen is –, viszont a két világháború közötti törvényhozásnak az e tragédia gyökerei közé sorolható, ehhez kapcsolódó vonatkozásait meglehetősen jól tárja fel. A könyv kiváló olvasmány azok számára is, akiket a jogtörténet mint külön történelemtudományi ág önmagában véve is érdekel.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu