Kulturális folyóirat és portál

2014. augusztus 17 | Charles Bukowski | Irodalom

a nők

Ben nagybácsimat szerfölött
foglalkoztatták a nők,
gyakran felparkolt
a járdára régi Fordjával,
kiszállt és bejött a
legújabb nőjével.
a kanapén ülve cseverésztek,
mígnem nagybátyám átvonult
apámmal a másik
szobába.

„ugyan már, Henry”, kérlelte
apámat,
„adjál pár dollárt…”

„rosszabb vagy egy csövesnél”, mondta
apám, „szerezz magadnak
valami munkát!”

„Igyekszem, Henry!
Ma is hat helyen
voltam már.”

„dehogy voltál, csak kell a pénz
a szajhádra!”

amúgy akkortájt
két dollár volt az apanázs.

„de éhezem, drága
öcsém!”

„arra a szajhára
vagy kiéhezve!
hol is szeded össze
őket?”

„csendesebben… színésznő,
egy úri hölgy!”

„tüntesd el a házamból!
az ilyen nőknek semmi
keresnivalójuk itt!”

„Henry, csak két rongyos dollárt…”

„pucold el innét,
vagy én magam
dobom ki!”

nagybátyám visszabaktatott
a másik szobába.

„gyere Clara, menjünk…”

együtt távoztak,
aztán felbőgött
az öreg Ford és
elhajtottak.

anyám fel-alá
futkorászott a házban, és szélesre tárta
az ajtókat, ablakokat.

„micsa bűz!
a pacsuli, az istenverte
pacsuli!”

„ki kell füstöljük
az egész helyet!”
ordította apám.

ez a jelenet
ismétlődött újra és újra.
pár nap múlva, vagy egy hétre rá
a régi Ford újra felparkolt,
és nagybátyám benyitott
a legújabb nőjével.

„az istenre, Henry,
csak két dollárt!”

tudtommal, soha
nem kapta meg a két
dollárját.
de próbálkozott,
újra és újra.

„iszonyú rondák ezek
a nők” mondta
anyám.

„fogalmam nincs, hol szedi
össze őket” válaszolta
apám, „s a jó ég tudja,
miből tankolja az
autót!”

aztán leülnek, és
a nap hátralevő részében
sötét homály
borul rájuk.
nem szólnak egymáshoz,
csak ülnek ott,
mintha semmi egyéb
dolguk nem lenne,
csak ülni,
és azon szörnyülködni,
hogy az a nő csak úgy
besétált az életükbe,
és itt hagyta bűzét,
és kacajának
foszlányait.

Gáll Attila fordításai

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu