Kulturális folyóirat és portál

2012. július 15 | Péter I. Zoltán | Kultúra

A nagyváradi vár királyszobrai

Szent László király (1077–1095) alakja különleges helyet foglal el Nagyvárad múltjában. Nevéhez fűződik a váradi katolikus prépostág, majd a püspökség és közvetett úton magának a városnak a megalapítása is. Nem csoda hát, hogy a lovagkirályként is tisztelt, 1192-ben szentté avatott I. László emlékét már közel hat és fél évszázada igyekeztek köztéri szoborban megörökíteni Váradon, abban a városban, amelyben védőszentként tisztelte őt a klérus és a lakosság is.1 A 14. században Szent Lászlónak két köztéri szobrot állítottak a váradi várban: egy álló és egy lovas szobrot. Mindkettő a Kolozsvári testvérpár, Márton és György alkotása.

A várbeli álló szobrok

Szent László álló szobra mellett Futaki Demeter püspök (1345–1372) a Kolozsvári testvérpártól, Mártontól és Györgytől megrendelte Szent István és Szent Imre szobrát is. A művészettörténészek megállapítása szerint a testvérek a szobrokat egy ősi technológiával, a viaszvesztéses eljárással öntötték. Ezt a módszert Nyugaton az antikvitás óta nem alkalmazták életnagyságú szobrok készítéséhez.2

Bunyitay Vince szerint a három szobrot 1370-ben a székesegyház északi terén állították fel, mely a vár főbejáratával szemben állt. E meghatározás pontosítása végett a tudós főpap műve lábjegyzetében az olvasható, hogy a szobrok helyére nézve a forrás csupán annyit mond: „E regione tres homines ibidem aenei pedes strantes”, ami alatt Bunyitay szerint alig érthető egyéb mint szemben, vagy átellenben a vár főbejáratával, mivel az idézett szövegben előzőleg a vár főkapujáról volt szó.3 Ha ellenben azt feltételezzük, hogy nem a vár, hanem a székesegyház főbejáratára gondolt a Bunyitay Vince által idézett történész az 1804-ben kiadott munkájában, akkor az álló szobrokat a székesegyház déli oldalán állhattak, s nem a főpap által megjelölt helyen. A katedrális főbejárata ugyanis annak déli oldalán volt. Feltételezésünket erősítik azok a visszaemlékezők, akik az álló szobrok közelében velük egy sorban később felállított Szent László lovas szobornak várbeli elhelyezéséről írtak.

Az álló királyszobrok közül balról az első Szent Lászlót ábrázolta. Nyakában lánc lógott, azon kard, kezében csatabárdot és pajzsot tartott. A középső, Szent István ábrázoló szobornak arany országalmája volt kereszttel, kardja hüvelybe dugva láncon lógott. A harmadik Szent Imre herceget ábrázolta: kezében jogart tartott, kardja, tőre, valamint kettős kereszttel ellátott pajzsa volt.4 Az előbbi leírást Bunyitay Vince még kiegészítette azzal, hogy mindhárom szoboralak koronás, kardos, sarkantyús volt. Szent Imre herceget szakáll- és bajusztalan ifjúként ábrázolta a szobor, miközben pajzsa a lábainál volt.5 Szent László szobrának pajzsán latin nyelvű felírás volt: Anno Domini MCCC70 Serenissimo Principe regnante Domino Ludovio Rege Hungariae venerabilis Dominus Pater Demetrius Episcopus Varadiensis fieri fecit has sanctorum imagines per Martinum et Georgium, filios magistri Nicolai pictoris de Colosvar.”6 A szöveg magyar változata: Az Úrnak 1370. esztendejében őfelsége Lajos, Magyarország királya uralkodása alatt állíttatta eme szent szobrokat tisztelendő Demeter atya, Várad püspöke, Miklós kolozsvári festőművész Márton és György fiai által.7

Szalárdi János szerint ezek oszlopokon álló statuák voltak.8 A három királyszobron – Imre herceget a hagyományos kegyelet a két szent királyhoz csatolta – „olaszos igazodás mutatkozott”, az új lovageszménynek megfelelően nem hosszú ruhában, hanem rövid páncélba öltözött vitézeket ábrázoltak, kiknek lábát nem fedte köpeny.9

„Az eredeti Szt. László szobor – és vele együtt a hasonló felépítésű Szt. István és Szt. Imre szobor – a protorenaissance legkiválóbb alkotásainak sorába tartozhattak. Nagy jelentőségük abban rejlik, hogy formai megoldásukban, sőt anyagukban is függetlenek az architektúrától, ami a középkornak a dómokhoz kötött kőszobrászatával szemben óriási lépés, és ezzel a leghatározottabban a renaissance problémáit előlegzik, annak útját készítik elő” – állapította meg Balogh Jolán.10 A váradi szobrok felállítása után, a Kolozsvári testvérpár 1373-ban Prága városa számára elkészítette a sárkányölő Szent György lovas szobrát, amely ma is látható a Hradzsin udvarán, a Szent Vitus dóm mellett. E szobor másolatát 1904-ben Kolozsváron is felállították, így abból következtetni lehet Márton és György művészetére. 11

Szent László lovas szobra

Zudar János püspök (1383–1395) nagy tisztelője volt Szent Lászlónak, ezért a Szent György lovas szobor felállítását követően, megbízta Márton és György mestert, hogy készítsenek számára egy Szent Lászlót ábrázoló lovas szobrot. A megbízás időpontja nem ismert, az ellenben tény, hogy 1390-re már elkészült.12 A szobrot 1390. szeptember 8-án Luxemburgi Zsigmond király és felesége Mária királyné jelenlétében leplezték le. A műalkotás talapzatán ellenben az állt, hogy már május 20-án elkészült.13 Miskolczi Csulyak István jegyezte le 1609-ben a ló alatti talapzaton levő pajzs feliratát, amely latinul így szól: „Anno M. 390 die XX mensis Maii Rege Sigismundo et Maria Regina feliciter regnantibus hoc opus fieri fecit Reverendus in Christo Pater Dominus Joannes Episcopus Varadiensis per Magistros Martinum et Georgium de Colosvar in honorem Sancti Ladislai Regis.” Magyarul: 1390. év május 20-án Zsigmond király és Mária királynő boldog uralkodása alatt állíttatta e műremeket tisztelendő atya János, váradi püspök, Márton és György kolozsvári mesterek által, Szent László király tiszteletére.14 Húsz év telt el az álló szobrok elkészítése óta, és a Kolozsvári testvéreket a talapzaton immár mestereknek nevezték, anélkül hogy emlékeztettek volna festő édesapjukra, Miklósra, ahogy az, az álló Szent László szobor pajzsának szövegén olvasható volt.

A lovas szobor Szent Lászlót – Bunyitay Vince szerint – úgy tüntette fel, ahogy a nemzet emlékében élt: nyílt helyen, harci ménjén ülve, jobbjában csatabárddal, amint éppen csatába vágtat, hogy megvédje övéit s szent hitét.15

Nyílt helyen állították fel márvány talapzatra Szent László ércbe öntött aranyozott lovas szobrát. A kérdés csupán az, hogy a vár melyik részén? Bunyitay Vince 1883-ben azt írta, hogy a vár nyugati kapujától jobbra, a székesegyház s a püspöki palota közt, amannak főajtaja előtt állt.16 Ugyanő 1892-ben ellenben már csak annyit írt, hogy a vár nyugati kapujától jobbra volt felállítva.17

A korabeli szemtanúk különféleképpen határozták meg a lovas szobor helyét, de ezelből a leírásokból lényegileg azonos következtetésre lehet jutni. Miskolczi Csulyak István szerint: a várba való belépésnél jobb felől található a lovas szobor, és ezzel egy sorban ugyanott a három, ércbe öntött álló szobor is.18 Szamosközy István nem határozta meg a lovas szobor helyét, mindössze annyit írt, hogy mellette áll a három gyalogos királyalak.19 Rossi kapitány 1598-ból való váralaprajza a négy bronzszobrot a székesegyháztól délre levő püspöki palota előtti térre helyezi.20 Ez annyiban egyezik Miskolczi megállapításával, hogy ide a várba lépés után jobb felé haladva, azaz dél irányában lehetett eljutni. Istvánfi Miklós azt állította Szent László lovas szobráról, hogy a székesegyház előtti téren, egy talapzaton volt felállítva. Ezeket a közléseket a Magyar Simplicissimus azzal egészíti ki, hogy a lovas szobor a „nagyobbik templom”, azaz a székesegyház bejáratánál márványtömbön állott.21 De a székesegyház melyik bejáratánál? A két torony közötti nyugatit az 1598-ban felvett leltár egyszerű kapunak (janua simplex) nevezi, szemben a székesegyház nagyobb déli kapujával. Ezek szerint az utóbbi volt a főkapu, amelyhez a vár nyugati kapujától jobbra haladva lehetett eljutni. Itt volt a székesegyház előtti tér. A székesegyház nyugati kapujához egyébként is a várkaputól előre kellett volna haladni, s nem jobb felé. Cesare Porta tollrajzán (1598) és Georg Houfnagel metszetén (1599) ellenben a lovas szobor a székesegyháztól nyugatra látható, ami ellentmond a fenti véleményeknek, miszerint a szobrok a székesegyház déli főbejárata előtt álltak volna. Mindent figyelembe véve valószínű, hogy a két rajzoló lehetett pontatlan.

Sokáig úgy tudták, hogy az előbbi rajzon és metszeten kívül nem maradt más illusztráció a szobrokról az utókor számára. Ezért is jelentős Kerny Terézia közlése a bécsi Kunsthistorisches Museumban rendezett Prag um 1600 című kiállításon előkerült két, lavírozott tusrajról. Ezek a II. Rudolf számára Georgius Houfnagel által készített, illusztrált emblémáskönyv 126. verso lapján láthatók, utólagosa beragasztva. A lap középső mezőjét Vires acovirit evndo című négy embléma uralja. Fölötte 5,4 x 6,9 centiméteres méretű lapon a három váradi álló szobor látható Kerny Teréz szerint, felirat nélkül. Az alakok viselete teljes páncélzat. Attribútumuk is azonos: jogar. Igaz ennek ellentmondanak a korabeli leírások, azok szerint csak Szent Imre kezében volt jogar. A lap alján pedig 6,1 x 4,5 centiméteres képecske látható: Szent László lovas szobra talapzaton, jobb kezében bárddal.22

Balogh Jolán szerint Kolozsvári Mártonnak és Györgynek ez az építészeti háttértől teljesen független, szabad térre komponált lovas szobra lehetett a fő műve. „Alkotásuk mely nemzeti szimbólummá lett, a klasszikus kor óta az első szabad téren felállított bronz lovas szobor, mely nemcsak vallásos eszménykép volt, mint a Szent György, hanem egy nagy uralkodó személyének a megjelenítése. A lovas szoborról szemtanúk (Janus Pannonius, a Peer-kódexének költője, Heltai Gáspár, Szamosközy István, Miskolczi Csulyak István) mind magasztalólag írnak. […] Márton és György kolozsvári szobrászok művészete a jövő fejlődés irányát jelző, úttörő jelenség. Azok a problémák, melyekkel ők foglalkoztak: az álló alak, az ágaskodó lovas és a lépő lovas szobrászi megfogalmazása a renaissance legfőbb problémái lesznek a következő században. Az új feladatokat egyúttal mind új anyagban, a bronzban oldották meg, mely újszerű elgondolások megvalósítására nagy lehetőséget adott. Szobraik a gótikus stílus kötöttségéből kibontakozó valószerű felfogásukkal jellegzetesen protorenaissance alkotások. Művészetüknek ez az úttörő jellege emeli őket az egyetemes szobrászat irányt jelző nagy egyéniségei közé.”23

A szobrok három évszázadon keresztül dacoltak az idővel, egészen 1660. augusztus 28-ig. Akkor foglalták el a törökök a váradi várat, és sok más értékkel együtt elpusztították az általuk bálványoknak tartott királyszobrokat is. Szalárdi János szemtanúként így emlékezett: „Az három oszlopokon álló és I. László király lovas nagy mesterségesen öntetett statuáit, állóképeit, hogy nekiek mintegy religiójok volna semmiféle képen nem szenvedni, mindenestül diribról-darabra roncsolták vala.”24

Az ostromnál jelen levő Evlia Cselebi török világutazó is beszámolt a szobrokról – amint ő írta – Várad várának talizmánjairól. Írása pontatlanságokkal és túlzásokkal teli, ennek ellenére megismerhetjük belőle a törökök vélekedését e műalkotásokról, és nyomon követhetjük az útjukat egészen Belgrádig, hiszen Evlia Cselebi is elkísérte őket. „Várad belső vára előtt néhány híres uralkodónak szobra állott. Némelyike [valójában mind – sz. m.] bronzból volt, s [egyike] lovon ülő helyzetben volt felállítva. Fácseti Ali aga azt mondá, hogy miféle bélpoklos bálványszobrok ezek? Lovát neki ugratván szablyáját úgy dobta az említett bronzszoborhoz, hogy annak a szobornak jobb karját egyszerre leszakította, mint egy ugorkát. A többi nép is kardjával csapott erre a bálványra. Némelyeknek a kardjuk darabokra törött, de Ali agának régi német karja volt s néhány bálványt összevagdalt vele. Ezek a szobrok oly szépek voltak, hogy mindegyik ragyogott az aranytól, midegyik felért egy-egy Rum[élia] tartomány adójával. Szemeik éjjel-világító kőből, körmeik húsz karátos gyémántból voltak [??], némelyiknek kezében drágaköves [??], zománcos buzogány és dárda volt, derekukat öv, vállukat pajzs díszítette. Némelyik [Egyik – sz. m.] lóháton ülve, másik [a többi – sz. m.] pedig gyalog volt; aki lovaikat látta azt vélte, hogy elevenek. Mindegyiknek termete felért két ember termetével. […] Ali pasa a fennebb említett szobrokat, csodálatos képeket, néhány ezer harangot és csengetyüt, a különféle mozsárágyukat, a szépen kidolgozott ágyukat és más hadiszereket mind húsz-harminc pár bivalytól és ökörtől vont szekerekre rakatta. […] Váradról Ali pasa agájával s mintegy háromezer katonával és hétszáz podgyászos szekérrel isten nevében déli irányba mentünk s Feketebátor várába érkeztünk. Onnan Jenő várába, onnan Temesváron és Dentán áthaladva Pancsova palánkára érkeztünk. Innen három napig szállítottuk át hajókon a sok szekeret és podgyászt s Belgrád várába érkeztünk. […] A főszerdár megparancsolta, hogy a Sárospatak és Székelyhíd várak ellen indítandó hadjáratra a váradi várból hozott ércszobrokból ágyúkat öntsenek. Egy szobrot ferhádi kalapácsokkal százezer baj és vesződtség között összetörtek, azután tűzbe tették azt, csakhogy lehetetlen volt megolvasztani, azért végtére kihúzták a tűzből és felhagytak a munkával.”25 Így pusztultak el a váradi királyszobrok, Kolozsvári Márton és György alkotásai.26

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu