Kulturális folyóirat és portál

2014. április 17 | Tavaszi Hajnal | Kultúra

„A multunk a második szív, ami bennünk dobog”1

„Történelmi korszakváltások nemzedéke minden időkben többet él, mint megállapodott emberöltőké. Élményei mozgalmasabbak, egyenetlenebbek, örvényesebbek”2 – vallotta Tabéry Géza író, szerkesztő, irodalomszervező a Két kor küszöbén címmel, 1957-ben papírra vetett önéletírásában. A torzóban maradt vallomásos műnek, élete számadáskönyvének jellegzetes vonása, hogy „korát úgy idézi, amilyennek ő látta, hitte vagy kívánta, s ne csodálkozzunk, ha a kortársi közelség olykor eltakarta előle a messzi távlatokat”3 – fűzi mintegy magyarázatként Tabéry Géza pályaívének vázlatos bemutatásához Robotos Imre. „Az indulás – és nem csupán saját kezdő lépéseinek, hanem többféle indulásnak – kor- és lélekrajza ez – írja Kovács János az önvallomás méltatásakor. – A 20. század elejének forrongó, társadalmi viharoktól terhes világa jelenik meg benne; Nagyvárad, a modern magyar irodalom bölcsője s a radikalizmus fellegvára, és Genf, a nemzetközi forradalmi mozgalom emigránsainak gyülekezőhelye. […] Ez után következnek életre szóló élményei: az első világháború és az ezt követő forradalmak.”4 „Száz meg száz emléktükörben villant fel előtte saját képmása, a fegyverek, amelyekkel hadakozott, és amelyeket aztán ellene fordítottak, eszmék, amelyekben hitt, s amelyek magára hagyták, férfiak és asszonyok, akik kitartottak oldalán, s akik megtagadták, művészi képsorok, amelyeket formába öntött, s amelyekről csak álmodott.”5 A Tabéry-legenda lassan távolodik, s mint a két világháború között született, majd feledésre ítélt sok más irodalmi alkotás, önvallomás vagy emlékírás, csak újraértelmezve hódíthatja vissza olvasóit. Ha ezen a szálon közelítünk az egyre ritkábban idézett Tabéry-életműhöz, esélyünk lehet megértenünk az író ellentmondásos világát. Ez a nyugtalan szellem, amely a genfi diákévek alatt formálódott, egyenlő mértékben vonzódva az orosz társadalomelméletekhez és a francia dekadenciához, bonyolult szerkezetű szövegkonstrukciókat teremtett. Az idézett ellentmondásos habitus műveiben is nyomon követhető. A műveire jellemző antinómiákat Sőni Pál a következő ellentétpárokra bontotta: történelem – mulandóság, romantika – realizmus, hagyományos alkotói módszer – modern formaújítás, epikus nyugalom – „szédült kapkodás”. Megannyi Szkülla és Kharübdisz, amelyek között Tabéry gályája hányódik. A szirtek változnak, a drámai ide-oda csapongás marad. Innen az újabb kettősség: makrostruktúra, az úgynevezett fantáziaképek sora (tehát: szerkezet, jellemábrázolás, a nem nyelvi jellegű nagyobb jelentésegységek képlete) műről műre módosul, a stílus (a képi mikrostruktúra) nagyjából változatlan.”6
Tabéry Gézát a holnaposok utóvédharcosaként, zsurnalisztaként, debütáló íróként, a Monarchia tartalékos hadnagyaként és irodalomszervező közemberként ismerte a polgári Nagyvárad, hogy napszámosként és múzeumigazgatóként ítélje feledésre a második világháború utáni „új világ.” A Tabéry-legendárium tele van harcokkal, viharokkal és szakításokkal. „Elszakitotta a tartósnak látszó vagy annak igérkező szálakat magánéletében és közéleti szereplésében egyaránt. Fiatalon szakított Boncza Bertával, hogy aztán életre szólóan irodalmi lovagja maradjon, szakított menyasszonyával Thaisz Ivanovna Vetovskinával, az orosz filozopter-lánnyal, akit regényben örökített meg. Szakított a Magyar Párttal, a Helikonnal, amelynek alapító tagja volt, szakított az irodalmi hagyományokkal, a szabadkőművesekkel, barátokkal s olykor a maga esendőnek bizonyuló hitével”7 – idézünk Robotos Imre kismonográfiájából. A Thaisz Ivanovna iránti lángolás éveit debütáló kisregénye, a Néma harc8 tette maradandóvá, aztán az 1914-es lembergi búcsú után örökre elváltak útjaik. A Boncza Berta iránti vonzalom az első csucsai találkozással kezdődött (1908), s azt követte 1910-ben a Sepey-ben megejtetett rövid találkozó; életre szóló levelezést és Tabéry részéről meghitt barátságot jelentett, még az után is, hogy az egykori csucsai kisasszony, Bébé, Ady Endre karján, Csinszka néven bevonult a magyar irodalomtörténetbe. Őt örökíti meg A csucsai kastély kisasszonya (1935). Az 1930-ban megjelent Emlékkönyv9 is inkább korrajz, publicisztika, mintsem önéletírás, akárcsak a Két kor küszöbén, mely „kevesebbet árul el az író lelkivilágáról, mint ennek a korszaknak a regényei, A néma harc, az Át a Golgotán10 és az Októberi emberek11, „mintha az átéltekkel könnyebb lenne számára a kitárulkozás”. A Két kor küszöbén számadáskönyvben Thais Ivanovna és a Boncza Berta portréja mellett egy harmadik asszony vázlatos rajza is előtűnik, az író későbbi felesége, Puskás Irén alakja. A harcok és szakítások szemtanúja, a franciás műveltségű nagyváradi lány 1916 szilveszterén ment feleségül Tabéryhoz. Puskás Irén megőrizte Tabéry Géza hozzá intézett leveleit, s azok részben belekerültek az önvallomás-kötetbe, de nyomon követhetők az Át a Golgotán című regény fejezeteiben és rövidprózai írásokban is. Ha Csinszka és Tabéry levelezése egyoldalú maradt12, mert az író levelei nem kerültek elő, az író és Puskás Irén kapcsolatáról most kallódó Tabéry-levelek vallanak. Az író Puskás Irént nem emelte be a múzsák tárházába, bár életének koronatanúja fontos helyet érdemel az életrajzában.
Puskás Irén nagyváradi úrilány a Tabéry család ismerősei közé tartozhatott, talán Tabéry Ármin irodájában titkárnősködött a tízes évek elején, bár erre az önéletírásban nem találunk utalást. A Két kor küszöbén jegyzetanyagában Robotos Imre utal a kapcsolat jelentőségére, „amely pedig döntően befolyásolta a Thais Ivanovnával való szakítást 1913-ban”13. Szorosabb ismeretségük a Tabéry Genfből való hazaérkezése utáni időszakra, talán 1912 szilveszterére tehető, amikor Tabéry Géza és Dutka Ákos Szeghalmon Rozsnyai Kálmán színész (Sidny Carton), különc, műgyűjtő, világfi és Dapsy Gizella (Nil) írónő otthonában vendégeskedett. Puskás Irén az írónővel állt rokonságban, így Rozsnyait nagyváradi kiruccanásai alkalmával a Puskás család látta vendégül.14 (Rozsnyai 1942-ben Ady-gyűjteményét, a későbbi Ady Emlékmúzeum anyagát eladta Nagyvárad városának.) „Magát Puskás kisasszonyt pedig úgy mutatta be Kálmán nekem, mint frissen megjelent regényem fiatal olvasójának legszebbikét. Genfben irt könyvem, a Néma harc, akkor már 1911 karácsonya óta kinn volt a könyvpiacon.”15

Robotos rövid levélrészletet közölt 1913-ból, mintegy az Irénnel való bensőséges kapcsolatot megerősítendő16, és még három levélrészletet az író Szegedre való vezénylése utáni időből, 1914-ből. 1915-ben, a frontra indulásának előestéjén így ír önvallomásában: „Puskás Irén egyre rokonszenvesebbé kezdett válni előttem”. Néhány hónappal később, a galíciai sebesülés után, Irén és a lábadozó zászlós kapcsolatát a család is elfogadta. „Hevertem a hegyen, a körtefák alatt. Néztem a lassan vonuló fehér fellegeket. Ott éltem most szőlőhegyünkön, hol az ősz csodája honolt. (…) Ötre járt az idő, fél hatkor Puskás Irénnel volt találkozóm. Sétáltunk a Sclauch-parkban a temető felé. Gondoltam azért néha Thaiszra is. Csakhogy a háború – mintha évtized óta tartana – növelte a távolságot közöttem és menyasszonyom között. Fakult, egyre fakult a remény, hogy valaha az életben találkozhassunk. Puskás Irén falja az orosz szépirodalmat. Mostanában a Korunk hősét olvassa. Lermontov leírásai Pjatyigorszk-ról fölötte lebilincselik. Beszéljek neki orosz emberekről! – mondja. Nem azokról, akiket a harctéren láttam, hanem azokról, akiket Svájcban ismertem meg. Viszonzásul ő váradi ismerőseiről fecseg, a bihari atyafiságról. Édesapjáról, a réveteg öregúrról. Édesanyja kiskunszabadszállási pátriájáról, testvérbátyjáról, akinek a révén a szabadságharcos történetíró Hegyesi Márton famíliájával került sógorságba. Beöthyek, Juricskayék, hencidai, örvéndi kuriális életéről.”17 A Schlauch park avarán lakásuk kapujáig kísérte Puskás Irént, s Ronsard-verssel búcsúzott. November elején járt le Tabéry szabadsága, ez után Brassóba vezényelték szolgálatra. „Két éve tombolt a világháború. Ha közben olykor hazakerültem Nagyváradra – emlékezik – szüleimen, Puskás Irénen s néhány jó barátomon kívül alig érintkeztem valakivel.”18 Pénzügyi fogalmazóvá léptették elő, ez jelentősebb pénzforrást jelentett, jóllehet szülei támogatására mindig számíthatott. Puskás Irénnel való egybekelésük most már lehetővé vált. Öt nap nősülési szabadságot kapott és 1916 decembere végén a nagyváradi anyakönyvvezető előtt Puskás Irénből „kincstári dáma” lett. „Házasodtam anélkül, hogy fedelem lett volna, mely alá a feleségemet vihettem. Három napos nászunk Szegedre vezetett, ahol Móra Feri gondoskodott szállásunkról. Érkezésünkkor az ő és Juhász Gyula virágcsokra várt hotelszobánkban. Társaságukban töltöttük az év utolsó estéjét. Új év másodnapján jelentkeztem újból szolgálattételre [a szegedi ezredhez tartozott], azzal fogadtak, hogy máris pakolunk, utazunk Erdélybe, csakhogy nem Brassóba, hanem Gyulafehérvárra. A dél-erdélyi sáv 1917 elején még hadtápterület volt, ebbe a hadtápterületbe esett Fehérvár is. A nyáron oly forgalmas, menekültekkel zsúfolt városkára temetői kihaltság terült odahurcolkodásunk napjaiban. Családos tiszteknek megengedték, hogy feleségüket is magukkal vigyék az új garnizonba. Tüzelőanyagban oly nagy hiány volt, hogy kancsónkban, mosdótálban éjjelente ujjnyi jégréteg képződött a lakószobánkban. Alig tudtuk megóvni asszonyainkat a megfagyástól többszörös katonapokrócokkal. Végül a nők megunták a hadtáp-életet, s hazakívánkoztak.”19
A közlésre kerülő Tabéry-levelek részben dokumentálják az 1917-ben megjelenő regényét és az önvallomáskötetet. Puskás Irén végigkísérte az író hétköznapjait, több alkalommal tartózkodott Tabéry állomáshelyein, közben megszakításokkal magyart és francia nyelvet tanított nagyváradi iskolákban.  „Puskás Irén igazi írófeleségnek bizonyult, aki irodalmi ambícióiról is lemondott férje szolgálatában. (Amikor 1919-ben Tabéry Géza Nagyváradon megindította a Magyar Szót, Puskás Irén már Adyt fordította franciára, majd Dosztojevszkij Karamazov testvérekjét ültette át franciából magyarra, Dér Iván álnéven, a folyóirat számára”.20
A második világháború után, 1945-ben az Újságíró Szövetség „tisztogató bizottsága” Tabéryt kizárta soraiból, 1957-ig kellett napszámosként tengődnie, akkor részben rehabilitálták, majd mint Ady Endre személyes ismerőse megnyitotta a nagyváradi Ady Múzeumot. Az asszony a nehéz években az író támasza volt, mindvégig kitartott mellette.
Implon Irén újságíró a hetvenes évekből hagyta ránk a Puskás Irénnel kapcsolatos talán egyetlen emlékképet. Lírai vallomása az egykori Szent János utcai házba kalauzol. „A kopogtatásra asszonyarc jelent meg a függöny mögött. Gödrös állú, mosolyos, de a szemében nyugtalan kérdések. Egy óra múltán már barátságos hármasban folyt a szó. A harmadik előttük magasodott a szemközti falon. Maczalik Alfréd festette Gézáról – hangzott a magyarázat. „Mikor nincs itthon, akkor is együtt vagyunk. A szeme kísér, mint ahogy mindent kísért a nekünk kiszabatott sorsban.” Tabéryné Puskás Irén nem szeret szerelmi történeteket idézni, de a mégis felmerülő női nevekről okos tárgyilagossággal beszél. Férje viszontagságos életútjáról szívesebben. Jogásznak indult, és hányfelé kanyargott el az a pálya! A váradi vár, Genf, Firenze, Budapest, Lemberg, Galícia, szerkesztőségek, lövészárkok, és mindenütt, folyamatosan folyóiratok, könyvek, levelek. „Világháborúk szorításában élt ez a szabadságra készült lélek – mondja lehajtott fejjel a társ. – Mindig parancsok között. A megalkuvások terhéből sok volt, nagyon sok. De erről nem esett panasz. Ez a büszke ember utálta a magasirató puhányokat. A fiókba szorult kéziratokra évekig úgy tekintett, mint a feltámadásra váró. Halvány bizakodással.” „Nézze a szemét – mutat Tabéryné az arcképre. – Ilyen kemény tekintet nem tűri a könnyet.”21
A Puskás Irén személyére vonatkozó adatok felkutatása még várat magára. Ismerősei is megritkultak, van, aki a nagyváradi 9-es Általános Iskola magyar szakos tanárnőjeként említi. A hiányos adatok birtokában csak sejthetjük, hogy sajátos életútja, a társadalmi kötöttségektől való feltételezett függetlensége révén a huszadik század eleji független nő típusát testesítette meg. Az alábbiakban közlésre kerülő, az első világháború idején keltezett tábori levelek hozzájárulnak a Tabéry-rejtély megfejtéséhez.
Tabéry Gézáné Puskás Irén Tabéry Árminnéhoz írt levele, 1917. jan. 26.
Ngs. Tabéry Árminné úrnőnek
Nagyvárad
Rákóczi út 47
Feladó: Tabéry hdgy. Gyulafehérvár 46 gy. ezr. tiszti étkezde
Kedves jó Mama!
Tegnap kaptuk meg a levelét. Nagyon köszönöm, hogy eltetszett járni az ügyemben. Sajnos, hogy Nemes nem vállalkozott arra, amire kértük. Én az orvosi bizonyítványt azonnal elküldtem Jóska bácsinak azzal a kéréssel, hogy legyen szíves esetleg más doktornál kísérletezni, és ha ez nem sikerül, akkor megint visszaküldeni az orvosi bizonyítványt a tanfelügyelőséghez, azzal a megjegyzéssel, hogy miután a blanketta nem érkezett meg újra csak ezt küldjük és ennek alapján terjesszék kérvényemet fel. Megírtam Jóska bácsinak, hogy a miniszterúrhoz intézett kérvény Mamáéknál van, majd érte küld vagy érte megy, mert ezt is csatolni kell.
Ha a könyvek megérkeztek és ha blúzaimhoz hozzá tetszik jutni – legyen szíves ezeket a dolgokat elküldeni.
Hála Istennek semmi bajunk nincs. Géza kicsit meg volt hűlve, de már el fog múlni. Lakás viszonyunk elég rossz, szegény 46-os okat nem túlságosan szívesen fogadták Gyulafehérváron. Van egy pár ismerősünk, voltunk egyszer moziba, valahogy csak telik az idő. Kosztunk jó, kenyeret ellenben nagyon nehezen szerzek, dacára a kenyérjegynek.
Tessenek írni. Mindnyájukat csókolom, kezét csókolja
Irén
Tabéry Géza Puskás Irénhez írt levelei, 1917
1917. feb. 2. (kézírással a boríték hátlapján: elutaztam Fehérvárról)
Ngs. Tabéry Gézáné
Kálvária u. 21
Nagyvárad
Feladó: Tabéry hadgy 46. gy. ezr. tiszti étkezde Gyulafehérvár
Hétfő este
Egyetlen drága kis Cselédem!
Addig álltam az állomáson, míg csak egészen el nem tűnt az a csúnya erdélyi vonat Teveled. Aztán nagyon szomorúan hazabandukoltam, a kályhában még tűz volt, egy zsebkendőd maradt az ágyban és akkor kezdtem sejteni, hogy elmentél, akkor éreztem úgy, ahogy nem tudtam érteni még, mikor itt voltál. Ma egész nap nagyon ideges vagyok, miattad félek, hogy a holnapi napod sok kellemetlenséggel fog járni. Most délután óta minden percben várom, jöhet az intézkedés, hogy Szebenbe kell menni. Csak legalább átutazóban láthatnálak még holnap vagy holnapután. De erre – akár milyen fojtogatóan rossz is – már nagyon kevés reményem van. Weisz vissza hozta a kosaradat, csinált zárat rá: ha én már nem leszek itt mikor Te kiutazol, Vörös ki fog menni a kosárral, s ha nem találna téged, akkor elsején elviszi Váradra. Beleteszem még a tintatartót is, az érzékeny része kivételével, de így is add oda az öregeknek, hogy tegyék jól el. A szobám borzalmasan üres és elég hideg, nappal egyáltalán nem birok maradni benne. (Az ajtó távozásomkor erősen be lesz csapva mindannyiszor. Weisz még egyszer összeveszett Papnéval melegvíz miatt most ő is csapkod, hogy valóságos kéj.) Már én is bepakoltam, egész útrakész vagyok. Rengeteg dolgom van, este 7 voltam a Samukádernél, d.u. 1-től. Szörnyű bogarasak, tiszta fehérneműt kell nekik adni és megfüröszteni valamennyit. A „tüzérlegény” kért, h. mentsem fel e dehonestaló aktus alól.
Mégis egy kicsikét remélem, hogy átutaztodban látlak, De jó volna még! Nem is úgy írok, hogy most sokáig nem látlak, nagyon akarok még találkozni veled. Csak ez a levél találjon márt Otthon, legyen egy távoli kézszorítás gazdádtól, aki még egyszer kér, bocsásd meg neki, hogy néhanapján keserű szája íze volt. Nagyon szeret Téged és kér, hogy gondolj rá te is szeretettel.
Csókollak Géza
Ngs. Tabéry Gézáné őnagyságának
Kálvária u. 21
Nagyvárad
Feladó: Tabéry hdgy. Nagyszeben. Röm. Kaiser
Nagyszeben, 917. III./4
Egyetlen Drága Irénem
Már egy hete, hogy otthagytál Gyulafehérvárott és máig egy sor írást sem kaptam Tőled. Borzasztóan nyugtalankodom, mi történt veled s egyedüli sovány vigasztalásom a silány postai közlekedés.
Ha nem sikerült a dolog, Egyetlen drágám, ne bántson téged; megleszünk mi anélkül is, a fő mégis csak az, h. együtt legyünk. Én ezt most ezerszeresen jobban érzem, mint máskor, mert most már volt így és egyelőre ennek vége van. –
A Róm. Császárban kaptam lakást; itt lakik most Dénes Nándor is, aki minden valószínűség szerint együtt utazik velem Gyulafehérvárra. Borzasztóan furcsa most Szeben a nagy hóban és már telisteli van vonatkozásokkal hozzád, a tavaszi idejövésem, emlékszel-e mikor veszekedtem, Teveled innen egy dátum miatt, hogy a leveledben „má”-t írtál és Tegnapról keltezted? (Bocsáss meg nekem ezért a sok távoli és közeli múltban történt veszekedésért, de tudod, hogy nem rosszakaratból és nem úgy történtek, hogy ne szerettelek volna.) Az is sokat van itt velem, mikor júniusban visszajöttem, és Te, szegény kis Cselédem olyan árván és olyan rossz körülmények közt maradtál magadban.
Járjál most el az Anyámhoz és ha vannak ügyes-bajos dolgaid, segítsenek neked. Nem akarnám, hogy egyedül legyetek.
A Sanmukot most már átadtam, kb. csütörtökön (8-án) megyek vissza. Csak lógok-lézengek itt.
Gyulafehérvárott még rendbe kell hoznom egy pár elhanyagolt dolgot, azután pedig majd figyelni fogom a dolgok alakulását.
Antal visszajött Pestről, a rábízott dolgot jól-rosszul elintézte.
Irén egyetlen, édes cselédem mielőbb és hosszan, nagyon elárvult gazdájának és bízzunk benne, hogy nem nagyon sokára megint együtt leszünk.
Kezedet csókolom nagy-nagy szeretettel, Géza
Víztorony, 917 nov. 4
Édes, egyetlen kis Irinocskám!
Mire visszajöttem, a kaliba képe teljesen átváltozott. Már csak egy ágy volt, az is másképp elhelyezve, borzasztóan nagy és csúnya üresség, az apró kedves lomjaid de főleg Te magad szomorúan, hihetetlenül hiányoztatok. Weisz félrehajtotta a fejét, a kezembe nyomott egy darab zsíroskenyeret és valami hihetetlenül kopár hangon azt mondta:
Megint csak magunkra maradtunk. Nem pózból mondom édes egyetlenem kis Irinocskám, de ennél a kijelentésnél a zsiroskenyér százszoros értelemben véve megakadt a torkomon és nem volt jó étvágyam a többihez.
Az egész nap borzasztó hosszú, unalmas, és hosszú volt nélküled. Azzal foglalkoztam, hogy felkotortam minden kis zugot, nem-e hagytál véletlenül valamit nálam, de konstatáltam, hogy felette ügyesen pakoltál. Aztán nekiestem a saját holmik rendezésének, pipát tisztogattam, és más eféle haszontalan munkával töltöttem ki az időt.
Nem feküdtem le d.u. 5 órakor, mint ahogy fenyegetőztem, hanem olvastam este 1/2 10-ig és csak akkor bújtam nagy üres ágyamba, amikor már gondoltam, hogy kb. Váradra érkeztél. Remélem, nem történt semmi kellemetlenség sem az úton és szép télikabátoddal egyetemben érkeztél meg. Ne felejtsd el megírni, h. nem-e veszett el valamid az úton, mert hogy sok darabban volt a csomagolás, ez a kérdés fölötte izgat engem.
A főhadnagyi kinevezésem úgylátszik még egy pár napig függőben marad, mert elseje helyett, ahogy számítottam csak ma, 4.-én jönnek ki Bécsben.
Nyolcadikáig én már bajosan tudok neked ezen a levelen kívül másik olyant írni, amit addig megkapj. Most kívánok neked tehát igaz szívemből minden sok jót, főleg azt, hogy szomorú ne légy. És jó egészséget mindenek előtt; arra pedig igen nagyon kérlek, hogy el ne keseredj dolgok miatt, amiken okvetlenül segíteni lehet. Én nem leszek hozzád soha az életben rossz, arról biztos lehetsz. Mert hacsak eszembe jut az a borzasztó nagy fájdalma egyetlen kicsi Komács Cimbikémnek, amitől olyan de olyan nagyon keservesen kezdett el zokogni ott a tulipánosláda sarkában, akkor a világ legislegnagyobb gazembere és bestiája volnék, ha be nem látnám, h. veled mindig csak nagyon jól szabad bánni.
Az olyan „hinnye az istenit” meg Te tudod a legjobban, nem jelent semmitse, attól még én nagyon de nagyon szeretlek, csak Te nem akarod sehogyse hinni.
Hat hét múlva pedig erre jó nagy lesz a hó, a házak teteje éccaka hangosan nyögni és Weix Izor fája úgy duruzsol majd valami boglyaskemencében, hogy csupa boldogság lesz. De addig Cimbinek még sok levelet kell írni és nem szabad elfelejteni dörmögő Pelikanov orrát. Nagyon szeretlek és sokszor csókolom drága szívecskédet, Kasztán
918. jun. 2.
Drága Irénkém!
Utolsó leveledet 27-én kaptam elindulásom előtt. Irgalmatlanul rossz, h. most újra sokáig nem kaphatok tetőled semmi hírt és ha nem tudnám, hogy már jobban vagy valamennyire, egyenesen kétségbe kellene esnem. Átkozott sorsom megint elodázásokat csinált; nagyon kérlek, hogy ne haragudjál reám ezért. Egy lapon jeleztem már, h. kórházba megyek. Valami még mindig maradt hátra nyomorúságomból, és így nem akarok, nem szabad haza mennem; egyszer véglegesen és örökre meg kell szabadulnom ettől. Mindenre kérlek, ne utálj érte. Se nem tehetek róla, de meg ki akarok és ki fogok gyógyulni. Az egésznek csak az a kérdése, ne lökdösnének katonáéknál ide és oda és volna egyszer tisztességesen alkalmam végigcsinálni egy kúrát megszakítás nélkül. Azt hiszem, ezúttal mégis sikerülni fog. Már csak nagyon gyengén nyilvánul ez a baj, és ha most benn tudok maradni 4-5 hétig kezelés alatt, akkor biztos rendbe jövök. Jobb is nekem így, hogy messzire vagyok hazulról, olyan helyen, ahol senki nem ismer és nem kerekedik híre. Szebenben el kellett költeni egy csomó pénzt orvosra, nem mertem korházba vonulni, ami mégis csak legokosabb lett volna, mert másnap mindenki tudott volna róla.
Itt kaptam volna egy ideiglenes beosztást, hazatérő-fogolytáborban kellett volna lennem Propagandaoffiziernek, de úgysem maradtam volna sokáig, mert a jövő héten az egész tábor átköltözik abba a faluba, ahol idáig voltam.
És mindenképpen be kellett jönnöm a korházba. Ebben a korházban nem maradok soká; mindössze 2-3 napig. Aztán Magyarország felé schlibolnak el, ahonnan legalább gyorsabb lesz a levelezés. Tehát addig ne írj, míg az új korház címét meg nem írtam, ott úgysem kaphatnám már meg a leveled.
Tegnap feladtam a júliusi gázsimnak 2. felét. Remélem, megkaptad. Az 1. felét még régi állomáshelyemről küldtem 5 nappal ezelőtt. Összesen 200 korona. Nagyon kérlek fordits elsősorban fizikai jólétedre gondot. Amint megérkezem az új korházba, irni fogok haza is egy hosszú levelet az anyámnak, melyben meg fogom kérni valamire abban az esetbe, ha a pénzügyigazgatóságtól még nem kaptál volna semmit. Neked most nagyon nyugodtan, gondtalanul kellene élni, h. kiheverd a szenvedéseidet. Amit abban a legutolsó lapodban irtál arra gondolnod sem szabad. Nem úgy lesz, és meg fogod látni, hogy minden jobban, másképp lesz, szebben, tisztán és kellemesen fogjuk leélni ezt az életet, amelyben eddig csak bajaink, nyomorúságaink voltak. Ne hagyd el magad egyetlen szivem. Ennek a négyesztendős kinnak is úgylátszik vége következik. Nem tart már soká.
Kezedet csókolom és nagyon ragaszkodom hozzád. G.
918.VI/5 tábori levél, a bélyegen: Mikulicyzn 412
Ngs. Tabéry Gézáné úrnőnek
Nagyvárad, Kálvária u. 21
Ungarn
Drága Irénkém!
Az éjjel érkeztem ide, ahol minden valószínűség szerint hosszabb időt fogok tölteni. Hogy mennyit, azt nem tudom még. Részint azért, mert itt abszolute komolyan és véglegesen gyógyítják az embert amint látszik. És igazán torkig vagyok már vele, hogy emiatt a hülye kis nyavalya miatt annyi bajom van és a lelkiállapotomat támadja meg főképen az arra való gondolás, hogy mit érezhetsz, mit gondolhatsz Te most amikor neked is megvan a magad bajod.
Kérlek szépen, ne vesd fel azt a kérdést, hogy érdemes volt-e az életedet hozzám kötni. Erre az egyre kérlek csak nagyon. Várd meg míg hazajövök. És köszönöm neked, hogy csak tisztán és csak érted élve akarok hazamenni, és minden eddigi nyomorúságunkért kárpótolni akarlak, ha kárpótlásnak elfogadod borzasztó nagy ragaszkodásomat minden fizikai nyavalyán túl élő szeretetemet irántad és azt az egyetlen törekvésemet, hogy jól és boldogan élj. Írj azonnal és lehetőleg kimerítően magadról. Aztán írd meg, kaptál-e már valamit pénzügytől és egyáltalán hogy állsz anyagilag. Megkaptad-e két részletben a 200 koronát tőlem júliusban? Anyám azonnal rendelje meg a p.ü. könyvet azonnal, vagy Te is megrendelheted utánvéttel az anyámék címére. Amit ők küldtek, úgy látszik végleg elveszett. Én nem tudom, honnan kell megrendelni. Ne haragudj h. nem írok ma többet. De Te azonnal írj, mert egy örökkévalóság, h. hibádon kívül nem kaptam hírt tőled. A levélre 15 zill bélyeg kell. Galíciában vagyok, egész közel a határhoz. Azért is jó ha korházban vagyok, mert csak korházon keresztül kerülhetek vissza a káderemhez. Holnap v. holnapután többet irok. Cimem. Reservespital Mikulicyzn Galitien/Über Marmarossziget. Addig is míg többet nem írok sokszor csókolom drága kezeidet és minden jót kívánok, Géza

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu