Kulturális folyóirat és portál

2011. szeptember 1 | Szabó László Tibor | Irodalom

A misszió

A sövény mögött két 10-12 éves fiú ácsorgott. A kisebbik hirtelen meglódult, átugrott az akadályon, odarohant az egyik éttermi asztalhoz, és két marokkal tépte ki a kenyérkosárból a darabokra felvágott francia kenyeret. Már rohant is vissza. A nagyobbik erőteljes mozdulatokkal csavarta ki kezéből a falatokat, és tömni kezdte a szájába. A kicsi elkeseredett arccal nézett rá, kezében a maradékkal.

Az asztalnál ülő két magyar nő csak lassan tért magához a meglepetéstől. Kelemen doktornő szólalt meg elsőnek:

– Elképesztő! Tudom, hogy sokan éheznek ebben az országban, de így még sohasem szembesültem vele.

Mellette ülő asszisztense, Mária is csak nehezen rakta össze mondatait:

– Ez Afrika!

Kelemen doktornő és asszisztense nem sokkal korábban érkeztek az országba az ENSZ által szervezett egyik segélyprogram keretében, és két évet kívántak eltölteni ezen a helyen. Már otthonról ismerték egymást, több éve ugyanabban a kórházban dolgoztak és elég gyorsan döntöttek a misszió elvállalásáról. Így nevezték maguk között ezt a kiküldetést, mintegy utalva arra, hogy valamikor a 19. században kezdődött mindaz, amit most ők modern keretek között folytatnak. Akkor többnyire fanatikus orvosok és apácák vállalkoztak erre a feladatra, ma már egy kicsit nehezebben lehet a motivációkat feltérképezni.

Ebédszünetüket töltötték a kórházhoz közeli étteremben, ahova szinte kivétel nélkül csak a városban dolgozó fehérek és az odavetődő turisták tértek be. Aki csak egy pillantást is vetett az étlapra és az ételek áraira, annak nem kellett sokáig ennek okai után kutatnia.

Kelemen doktornő egy szépen berendezett, másfél szobás lakást hagyott otthon. Ezt tudta összehozni tíz év alatt orvosi keresetéből. Néhány évig volt egy kis kocsija is, de amikor Péterrel közelebbi kapcsolatba került, akkor eladta. Mindketten úgy ítélték meg, hogy elég egy kocsi is kettőjüknek – inkább a jövőre kell gondolni. Péter műszaki főiskolát végzett, és egy kisebb cégnél dolgozott, mint üzemmérnök. Idővel egyre többször került szóba kapcsolatuk elmélyítése, a hogyan tovább kérdése.

– Amíg nem teremtünk magunknak kényelmes és megfelelően berendezett otthont, a házasság szóba sem jöhet. Persze szeretnék két gyereket is Tőled, de ahhoz feltételek kellenek.

Péter ilyenkor többnyire csendesen helyeselt, és lelki szemei előtt egy tágas budai családi ház jelent meg nagy kerttel és természetesen több szobával. Egyszer be is ment egy ingatlanközvetítő irodába és úgy tett, mintha sok millió forinttal rendelkezne. Az ügyintéző megkülönböztető figyelemmel sorolta és mutatta be az egyéni tervezésű épületeket, különös tekintettel a kerti berendezésekre. Vibrációs hintaágyak, bambuszfáklyák, a konyhában indukciós villanytűzhely, üveg vágódeszka. Azonnal elkérték címét és legfontosabb adatait, hogy az ügyfélkapcsolat-kezelő szoftver integrált rendszerébe beillesszék. Elfoglaltságára hivatkozva gyorsan otthagyta az irodát.

Az évek teltek, a tervek pedig egyre gazdagabbá és színesebbé váltak. Kelemen doktornő azonban továbbra is másfél szobás lakásában lakott, Péter pedig a szüleinél. Egy könnyelmű pillanatukban megvettek két, angyalkás mintájú ágyneműhuzat garnitúrát. Éppen akció volt az egyik nagy bevásárlóközpontban, és mint a katalógus jelezte, egy hétig felhasználóbarát áron lehetett hozzájuk jutni. Piacfüggetlen nemzetközi minősítéseket tanulmányoztak az egyes bútorokról, és megfogadták, hogy a lakás berendezését csakis a gyártófüggetlen nemzetközi tesztek eredményeinek messzemenő figyelembevételével állítják össze. A lehetőségek végtelennek tűntek.

Kelemen doktornő sok ügyeletet és más extra munkát is vállalt, Péter pedig a feketezónában igyekezett eddigi megtakarításait gazdagítani. Az igények azonban néhány lépéssel mindig előttük jártak.

Ekkor került a doktornő kezébe az a pályázat, amelyet az ENSZ egyik szakosított szervezete hirdetett meg. Kapcsolatuk megváltozását hagyományos értelemben nem lehetett szakításnak tekinteni, hiszen mindketten megfogadták, hogy napi mobilkapcsolatot fognak fenntartani. Mint tudjuk, a lefedettség ma már szinte százszázalékosnak mondható az egész világon, és a speciális modulok segítségével egy afrikai dzsungelkórházat is gyerekjáték elérni. A hívások száma azonban az idő múlásával egyre kisebb lett.

Kelemen doktornő az órájára pillantott és úgy döntött, hogy visszamegy a kórházi ambulanciára, egy kicsit ledől, mielőtt a délutáni rendelést elkezdi. Mária inkább hazaugrott, legalább másfél órája volt még a délutáni munkakezdésig.

A doktornőt gyorsan elnyomta az álom. Egy tágas, a legmodernebb bútorokkal és konyhaeszközökkel felszerelt lakásban látja magát. Az ablakon túl a budai hegyek sorakoznak, lent a gyönyörűen nyírt fűszőnyeg, a bejárónő éppen bekapcsolja a vízszűréses porszívót, és a teleszkópos szívócső lassan rátapad a kasmírszőnyegre. A konyhában egy sudár férfialak a kenyérpirítóval babrál – talán Péter az, de lehet, hogy valaki más. A gyerekszoba félig nyitva hagyott ajtaja mögött pedig az ágyneműhuzat egyik angyalkája mosolyog rá – és ekkor valaki megrázza a karját.

Mária áll mellette és halkan közli, hogy már sokan várnak a folyosón, el lehetne kezdeni a rendelést. A doktornő megjelenik az ajtóban, könnyed mosollyal körbenéz, és a szeme egy fiatal néger nőn akad meg, aki a padon ülve merev arccal tekint a semmibe, nyakában egy másfél év körüli kisgyerek. Kelemen doktornő hozzálép – az anyának egy arcizma sem rezdül –, megfogja a gyerek karját, a pulzusát keresi.

A gyerek már több órája halott.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu