Kulturális folyóirat és portál

2011. július 14 | Szűcs László | Napló

A másik parton

Ritka, talán példa nélküli fejlemény: egy időben három híd is épül Váradnál a Körösön. Az egyik a Szilvásban, a másik a már több évtizede szolgáló pontonhidat teszi fölöslegessé a sportcsarnoknál, a harmadik pedig a város nyugati peremén bővíti négysávosra a meglévő, mára alaposan elhasznált, a körgyűrű forgalmát nyögő, jellegtelen átkelőt Ősiben. Folyóval kettéosztott városok közös kihívása a két part kellő számú és minőségű összekötése. Minden viszonylagos, persze, hiszen az, akinek az otthona közelében megnövekszik a forgalom, aligha lesz boldog a két part közötti újabb, zajos összeköttetésektől. A Kolozsvári útról átterelődő forgalom biztosan nem tesz jót a túlpart mai viszonylagos nyugalmának.

Ezek az épülő hidak jártak a minap az eszemben azon a debreceni találkozón, ahol a két szomszédos megye néhány szakembere tanácskozott egy közös projekt részleteiről, laptoppal, projektorral, profin és kedvesen. Magyarországiak, románok és romániai magyarok. Ennek felsorolása azért fontos, mivel utóbbiak játszották el a híd szerepét, nem csupán a két nyelv, hanem a kétféle gondolkodás, megközelítések, szokások alapos ismerőjeként is. Különös dolgokkal is szembesülhettem: egyrészt azzal, hogy a fiatal román értelmiségiek milyen sok angol kifejezést építenek be beszélgetéseikbe, különösen a médiát, a kommunikációt érintő témakörökben. Kíváncsi lennék, mennyire ejti kétségbe a hazai román nyelvészeket a közbeszéd elangolosodása. Bevallom, ennél jobban bosszantott, amikor a búcsúzkodáskor elhangzó udvariaskodásra, hogy legközelebb majd Váradon találkozunk, a házigazdák egyike, a határon átnyúló kapcsolatépítésben utazó, jó ötvenes debreceni kolléga megjegyezte: igaz is, még soha nem jártam Váradon. Azt hiszem, neki már fölösleges virtuális hidakat építgetni. Egész más tanulsággal szolgált ugyanabban a társaságban az a két ifjú hölgy, akik ugyan egyáltalán nem ismerték egymás anyanyelvét, ám angolra váltva pillanatok alatt rájöhettek, hogy tudásuk, érdeklődésük, ritmusuk hasonló, szinte azonnal elmúlt minden idegenség, minden, a másság okán érzett tartózkodás. A híd működött. S ha már hídról, nyelvekről, eltérő kultúrákról beszélek, hadd említsek egy még frissebb élményt: Arad megye egyik községében annak lehettem a tanúja, amit a következő években egyre több erdélyi településen kell majd megtanulni: a közösen kisebbségbe szoruló magyar és román közösségek együttélési technikáit, szót érteni tudását a többségbe kerülő – az iskolákban már évek óta többségben levő – roma közösséggel.

A hidak épülgetnek hát, ömlik a beton a pillérekbe, már nem tehetünk úgy, mint akinek semmi dolga a túlparton élőkkel. Van dolgunk, lesz dolgunk, s csöppet sem könynyű. Hiszen mi is a túlparton élünk. A másikon.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu