Kulturális folyóirat és portál

2012. október 15 | Murádin Jenő | Kultúra

A Kernstok-botrány elfeledett története

Ha megírja valaki egyszer a mindmáig hiányzó Kernstok-monográfiát (Kovács Bernadett szándéka mutat erre), a festő művészetének szélsőségesen hullámzó recepciójával kell a kezdetektől szembesülnie. A szenvedélyes indulatok, a lelkesedő hozzáállásoktól, a gyűlölködő elutasításig terjedő skálán gyűrűztek egyre tovább. Kernstok merőben újszerű képalkotása volt az igazi botránykő, amely a modernizmus térfoglalását mindjárt a jelentkezésétől követte.
Alighanem a prelúdiuma lehet a pályakezdő festő föllépését kísérő társadalmi botránykrónikáknak az itt fölidézett nagyváradi affér.
A történet, melynek lángja és füstje Ady nagyváradi éveinek sajtójától a budapesti lapokig terjedt, az 1900-as esztendő őszére vezet vissza.
A századfordulós Nagyvárad, a viharosan polgárosodó város, a kultúrértékek megbecsülését is szem előtt tartotta. Az 1892-ben alakult Szigligeti Társaság programjában is megfogalmazta „A magyar- és a világirodalom, valamint a művészet iránti érdeklődés” állandó ébrentartását. Ilyenformán került napirendre, hogy a század végére megépült Kereskedelmi Csarnok termeiben nagyszabású képzőművészeti kiállítást rendezzenek. Annál is inkább, mert adva volt a lehetőség, hogy az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Szegeden záruló vidéki kiállítását kevesebb költséggel átirányítsák Váradra. A társulat, amely gyűjtő néven a „műcsarnoki festőket” tömörítette, már jóval korábban megkezdte vidéki kiállításainak (Székesfehérvár, Brassó, Kolozsvár) szervezését. Nagyváradról azonban, ahol pedig páratlan értékű képtár (az Ipolyi-gyűjtemény) talált otthonra, és ahol műpártoló püspökök működtek, most először érkezett hivatalos fölkérés. A Szigligeti Társaság, dr. Radó Ignác választmányi tag indítványára fordult a Képzőművészeti Társulathoz és rövidesen tető alá hozták a tervet. Olyan nagy terek álltak a szervezők rendelkezésére, hogy a Szegedről érkezett képeket Budapestről küldött művekkel egészítették ki. Kernstoknak Hajóvontatók című képe került volna ilyenformán a fővárosból útnak indított alkotások közé, de ezt, nagy mérete miatt, a festőnek Szerelem című művével cserélték ki.
Ez a festmény verte ki a biztosítékot.
A képi ikonográfia, az ábrázolás tárgya zavarta a konzervatív szemléletű Radót; egymás felé hajló, álló, szerelmes pár egyébként nem is különösebben erotikus jelenete. Kifogásolt meztelenségükből inkább csak a férfi háta, teste látszik.
Radó Ignác úgy vélekedett, hogy „Kernstok festménye, tárgyánál és kidolgozásánál fogva nem való az ifjúság szeme elé”. Különben is „még nem minden műremek, ami meztelen”. Elutasításában a kiállítást a kezdetektől pártoló Schlauch Lőrinc nagyváradi bíboros püspökre hivatkozott, mint aki letiltotta a kép bemutatását. Ez azonban csúsztatásnak bizonyult. A képtár- és könyvtárgyarapító Schlauch püspök nem látta a festményt. Nem az ő kívánságára, vagy éppen tiltására vették ki a bemutatandó művek közül. Csak Radó utólagos érvelésére bólintott rá és hagyta helyben szóban az intézkedést. Igaz, hogy azután ragaszkodott döntéséhez.
Amikor a kiállítás pesti rendezői Telepy Károly és Paur Géza Váradra érkeztek, az inkriminált festmény egy sarokba állítva árválkodott.
Az idős Telepy Károly, aki negyven évig volt a Képzőművészeti Társulat műtárnoka és tárlataik szervezője, munkatársával együtt óvást emelt a kirekesztés ellen, de nagy tapasztalatából nem találta szokatlannak az ilyen vehemenciákat. Nem így a fiatal Paur Géza, akit csak egy évvel korábban, 1899-ben választották Telepy mellé műtárosnak. A fölháborodott tiltakozás olyan riadóját fújta meg, amely Váradtól Pestig elhallatszott. Paur váradi születésű ember volt, ismerte a helyi viszonyokat. Jól tudta, milyen szemléletbeli feszültségek osztják meg városon belül is a közösséget, a katolikus konzervatív Várad-Olaszitól az amerikai ütemben fejlődő, szabadkőműves szellemű Újvárosig.
A váradi sajtó pártállása szerint foglalkozott az esettel. A Tisza-párti Szabadság épp csak megemlítette, a radikális Nagyváradi Napló vezércikket és többhasábos írásokat szánt a botránynak. Olyan parázs sajtópolémia bontakozott ki, amely mintegy előzménye volt a Holnap antológiák és Ady költészete körül tíz év múlva föllángolt vitáknak.
Vezércikkében dr. Dési Géza „Szerelem” – Lex Heinze Nagyváradon című írása adta meg a radikálisok hangját. (Nagyváradi Napló, 1900. október 31. – 1–2.) „Eldugtatok egy művészi festményt – írta –, Kernstok művét, az a címe »Szerelem«. Azt találtátok, hogy nagyon érzéki, kevés rajta a toilette, s nehogy a szent morálban valamelyes kártétel essék, »Gutgesinnt« [itt lojális] hűséggel értesítettétek erről a kiállítást megnyitni készülő bíboros egyházfőt, hogy az ég szerelméért, emelje föl tiltakozó szavát a merénylet ellen.” (A cím, a Lex Heinze ma már magyarázatra szorul. A német büntetőtörvénykönyvnek az erkölcstelen irodalmi – színházi – képzőművészeti műveket cenzúrázni kívánó, nagy vitákat gerjesztő 1900. évi módosítására vonatkozik.)
A történtek megosztották a Szigligeti Társaság vezetőségét is. A kiállítás szűkebb körű kijelölt rendezőségére hárították a felelőséget. Dr. Gyémánt Jenő a társaság választmányi tagja sietett leszögezni: „A Szigligeti Társaság minden téren csak a szabadelvű eszmék híve lehet, s annak kell lennie.” (Nagyváradi Napló, 1900. nov. 1. – 2–3.)
A fővárosi sajtóban a legrészletesebben a Budapesti Napló foglalkozott Kernstok képének ki nem állításával (Lex Heinze Nagyváradon. 1900. október 31.). Itt szólaltak meg a művészeti élet közszereplői.
K. Lippich Elek miniszteri osztálytanácsos: „Ami Nagyváradon történt precedensnek veszedelmes, tünetnek pedig fontos.”
Kéméndy Jenő festő: „Emberi fogalmak szerint a formák legnemesebb és legszebb kombinációja az emberi testben összpontosul. […] Nem hiszem, hogy akárki illetlennek találná a Milói Vénuszt vagy Michelangelo meztelen alakjait.”
Benczúr Gyula: „Magam is beállok azoknak a sorába, akik a művészet ilyen félreismerése ellen tiltakoznak. […] Az emberi test ábrázolása a legszebb föladata a piktúrának. […] Kernstok Károly művét ismerem és művészi munkának tartom.” (Ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy Kernstok épp akkoriban fejezte be tanulmányait a Benczúr-féle mesteriskolában.)
A történteknek mintegy összefoglalóját kínálja Paur Géza Kernstok Károlyhoz írt levele, amely a korabeli sajtóban több helyütt is megjelent. Álljon itt kihagyások nélküli teljességében.

„Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, Budapest, 1900. okt. 27.

Tekintetes Kernstok Károly festőművész úrnak
Budapest

Kötelességemnek tartom a nagyváradi kiállításról való hazatértem után önnek a következőket tudomására hozni.
Érdekünkben állván a Nagyváradon rendezendő képkiállításnak minél magasabb színvonalra való helyezése, elhatároztuk, hogy a Szegedről útnak indítandó műtárgyakat újabb nagyszabású alkotásokkal egészítjük ki. E célból annak idején, tisztelt művész úr beleegyezésével, a kiegészítő művek sorozatában »Hajóvontatók« című képét fölvettük. E nagyméretű kép azonban olyan szállítási nehézségeket gördített elénk, hogy kénytelenek voltunk fent említett művét egy kisebb méretű festménnyel kicserélni, s így került szíves beleegyezésével »Szerelem« című műve Nagyváradra.
A kiállítás rendezésével azonban a kiállítást rendező Szigligeti Társaság választott bizottsága, mint a kiállításért egyedül felelős testület a kép kiállítása ellen a leghatározottabban állást foglalt, felhozván okul a kép túlságosan érzéki tárgyát. Ezt az állításukat mi a Budapesten való kiállítással akartuk megcáfolni, és emiatt részünkről óvást jelentettem be.

Az eset a kiállítás védnöke, dr. Schlauch Lőrinc bíboros püspök tudomására jutván, maga is bejelentette, hogy a »Szerelem« című kép kiállítása esetén nem hajlandó megnyitni a kiállítást, ami egyenlő lett volna a kész bukással. A kiállítási bizottság pedig újabb érvül felhozta azt is, hogy ebben az esetben az iskolák látogatásairól is le kell mondanunk.
Ilyen súlyos helyzetbe jutva, magunk is kénytelenek voltunk a ki nem állításba belenyugodni, melyhez, tekintve a kimagyarázott kényszerítő körülményeket, az ön utólagos jóváhagyását is kérjük, avagy ajánljuk az óvásnak az ön részéről való megtételét is, a kiállítást rendező Szigligeti Társaság bizottságához Nagyváradra intézve, melynek megtételét – hasonló esetek kikerülése végett – mi is szükségesnek tartjuk.

Kiváló tisztelettel
Paur Géza”

Hogyan reagált Kernstok a váradi incidensre? Nem derül ki. A festmény eredetijéről sem tudunk közelebbit. A kitiltott Szerelem viszont korábban már ott volt a Képzőművészeti Társulat 1899/1900-as budapesti téli tárlatán, mint erre Paur Géza is hivatkozott. Reprodukcióját katalógusuk is közölte, de a fehér-fekete kép minősége nem teszi lehetővé, hogy ide mellékeljük.
A váradi kiállítás, 98 művész 277 alkotásának fölsorakoztatásával, 1900. október 24-én nyílt meg, minden további incidens nélkül. A méltató megnyitó beszédet Schlauch Lőrinc bíboros püspök tartotta, aki 1000 koronával járult hozzá a költségekhez. A tárlatról a püspök Telepy Károly Árvaváralja című festményét vásárolta meg.
A meghurcolt mű utóéletének groteszk mozzanata magyar festők Lázár Béla által szervezett 1903-as bécsi kiállításához kapcsolódik. Egy mondat a Budapesti Hírlap tudósításából (1903. ápr. 9. – 9.): „Nagyon tetszett a királynak Rippl-Rónai József önarcképe is, de különösen Kernstok Károlynak »Szerelem« című képe, amelyet hosszabb ideig nagy gyönyörködés közben szemlélt meg.”
Mit mondhatnánk erre? A király koronás fő volt, nem vaskalapos.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu