Kulturális folyóirat és portál

2014. szeptember 25 | Lakatos Artur | Kritika

A k.u.k. seregtől a Vörös Hadseregig*

Lakatos Artúr Loránd

A vizuális élmény, még ha csak nyomtatott vagy audiovizuális formában is, gyakran ér annyit, sőt még többet is, mint az írott szöveg. A történettudomány bizonyos műfajai esetében – leginkább a művészettörténet, de a hadtörténet is e műfajok közé tartozik – kimondottan szükséges a különböző fotók, ábrák, rajzok, esetenként térképek jelenléte. Ugyanakkor számos értelmiségi táplál első ránézésre előítéleteket olyan nyomtatványok iránt, melyekben a képek terjedelme meghaladja az írott szövegét.

Ebben a műfajban is lehet azonban tudományos, más szakmai művekben nyugodt lélekkel idézhető munkákat alkotni. A Duna Könyvklub Nagy csaták sorozatának legtöbb kötete pedig igencsak megüti a kívánt színvonalat, mint például Balla Tibor ez alkalommal ismertetett munkája is.

A sorozat minden egyes kötete értékes munka, hiszen magyar nyelvterületen, magyar katonai ügyekben nehezen található kompetensebb struktúra a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézeténél. Anyagainak nagy részét is ennek gyűjteményeiből válogatta a szerző, lévén szó fénykép, térkép és rajz illusztrációkról.

Magának a könyvnek a szerkezete egyszerű: hat fejezetből áll, melyek mindegyike egy-egy nagy téma köré csoportosul. A legelső fejezet címe Erdély visszafoglalása és a Románia elleni hadjárat, és a román front 1916–1917-es eseményeit tárgyalja, a román hadüzenettől a bukaresti békéig. Hadtörténeti szakmunkáról lévén szó, a politikai és diplomáciatörténeti aspektusok csak abban a mértékben kerülnek megemlítésre, amennyiben ezek szorosan kapcsolódnak a hadászati eseményekhez is. A szerző nemcsak az osztrák–magyar, hanem a Balkán felőli német–bulgár–török offenzíva eseményeit is ismerteti. A második fejezet – Tömegrohamok az Alpoktól az Adriáig – az isonzói csaták – az olasz front eseményeiről szól, az olasz hadba lépéstől a Monte San Gabriel megvédéséért vívott csatáig, melynek során a Lukachich Géza vezette nagyváradi 20-as gyaloghadosztály kitűnően helytállt annak ellenére, hogy ekkor a hadvezetés számára már világos volt: sokáig nem fogja bírni a Monarchia kivéreztetett hadserege az antant-szövetségesek részéről érkező végeérhetetlen nyomást. Ez a fejezet jóval kidolgozottabb az események társadalmi háttere tekintetében, mint az előző, valószínűleg azért, mert a szerző jobban ismeri a dualizmus kori monarchiabeli és az észak-itáliai viszonyokat, mint a romániaiakat.

Külön fejezetet kap az 1917. május 15-i otrantói tengeri csata. Az olvasó betekintést nyerhet az Adrián zajló első világháborús tengeri hadviselésbe, mely valahogy elsikkad a nagy nemzetközi kompendiumokban is, különösen ha az angol–német, illetve török–antant tengeri csatározásokhoz viszonyítjuk. Az otrantói tengerzár-áttörési kísérlet terve Horthy Miklósnak, a Novara sorhajókapitányának fejéből pattant ki, az ő vezetésével is hajtották végre a hadműveletet, s bár az antant-túlerő következtében teljes sikert nem aratott, hiszen a zárat nem sikerült áttörni, mégis nagy veszteségeket okozott az ellenségnek, és meghozta a hírnevet és elismertséget a terv kiagyalójának. A negyedik fejezet a világirodalomból is ismert – Hemingway Búcsú a fegyverektől című munkájából, igaz, a Nobel-díjas szerző akkor a másik oldalon állt – caporettói áttörésről szól; ezen a fronton ez egyúttal a központi hatalmak legnagyobb győzelmét is jelentette. A következő fejezet az olasz front 1918. június 15. és július 7. közötti időszakát mutatja be, a fejezet végén megemlítve azt, hogy az ez idő tájt elszenvedett veszteségek – a piavei katasztrófával bezárólag – vezettek a novemberi összeomláshoz: a tűzerő és légierő területén hatalmas fölényben levő antantcsapatok óriási erkölcsi, anyagi és emberi veszteséget okoztak a Monarchiának.

Ha az előző öt fejezet az első világháború egyes eseményeit emeli ki, a legutolsó már a háború utáni évek és a Tanácsköztársaság hadtörténetébe nyújt betekintést. Ezen belül is a Stromfeld Aurél katonai lángesze – gondolom, hogy az adott körülmények között elért sikerek miatt nyugodtan nevezhetjük így – által vezetett északi hadjárat eseményeit írja le. E hadjárat eredményeként a magyar Vörös Hadsereg sikeres offenzívával szerezte vissza a létszámfölényben levő (akkor már) csehszlovák hadseregtől egyebek mellett Miskolcot, Kassát, Eperjest, egészen Zólyomig és Bártfáig. A sikeres előrenyomulásnak csak az antanthatalmak ultimátuma tudott véget vetni.

Mint ahogy a fentiekből is kiderül, e könyv távol áll attól, hogy akár az első világháborúnak, akár a háború utáni éveknek teljes szintézisét nyújtaná. Nem is célja: hat olyan epizódot emel ki az események forgatagából, melyek a szerző véleménye szerint illusztratívak a magyar hadtörténet fejlődése szempontjából. Ilyen terjedelemben nem is lehet sok újdonsággal szolgálni a történetírás számára – megtette ezt a szerző egyéb műveiben, mint például a Kis magyar hadtörténet idevágó fejezetében –, és nem is ez a cél. Inkább az, hogy a téma iránt érdeklődők számára közelebb hozza, átláthatóvá tegye a szóban forgó eseményeket. Mindezzel együtt a szöveg szakmai színvonala kifogástalan, adatai pontosak, a szakkifejezéseket a megfelelő helyen, jól használja, ahogy az egy szakembertől el is várható. Végszóként elmondhatjuk, hogy az illusztrációkkal (képek, naplótöredékek, visszaemlékezés-részletek stb.) gazdagon díszített könyv saját műfajában mindenképpen értéket képvisel, és dicséretére válik a méltán népszerű sorozatnak, melynek a 14. számú kötete.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu