Kulturális folyóirat és portál

2012. július 12 | Merényi Krisztián | Irodalom

A büszke, malacarcú amerikai sírszobra

Pedig szép háza volt, évtizedek alatt építtette fel. És még sok mindent teremtett a családon kívül. Sosem unatkozott. Önmagával és önmagában tengette életét.

Azon a bizonyos, borongós téli napon megkérdezte tőle a szomszéd:

– Mi újság? Hova-hova?
– Semmi különös, a mai nap, mint a többi. Csak ide a déli-hídhoz megyek fagyhalni.

A szomszédnak épp mosolyra görbült a szája, de félúton torz, kétségbeesett grimaszra váltott. Szomszédja sosem mondott hasonlót, pedig már harminc esztendeje hallgatja anekdotáit, spontán sziporkáit. Ez nem ő. De ráhagyta, hisz csak egy kedves ismerős, semmi köze hozzá.

Emberünk jó dolgozója volt a cégnek. Nem túl jó, mindössze jó. A tőle elvárt munkát közel negyven éve teljesítette.

Lassan billegett a jeges úton, vigyázva korrigálta apró lépteit, mintha a jövőben a hanyatt vágódás lehetne a legnagyobb baja.

Ritkultak a házak. A mellette lassító iskolabuszon integető gyermekeknek derűsen visszaintegetett, aztán nem kommunikált többet a külvilággal.

A hídhoz érve szaporázni kezdte légzését. Fűzfaágak segítségével ereszkedett le a hídpillérhez. Pucérra vetkőzött, ruháit nejlonba préselte, majd behajította a lassú folyású kanárisba. Hátával támasztotta a hídlábat. Vacogott, mégis veszteg maradt. Csücsöri malacarca büszkén domborodott az ég felé. Így találtak rá kővé fagyva.

A média mit sem foglalkozik az üggyel, hisz az alany választotta sorsát, hős vagy híresség se volt. A helyiek mégis fellázadtak, és nyomást gyakoroltak az illetékesekre. Végül a hatóságok engedélyével kiöntötték a test élethű mását jégüvegből.

A híd lábától mindössze két métere állították fel a büszke amerikai szobrát. Oktalanul adta életét, még csak lelki beteg sem volt.

E tragédiát elmesélni… fene se tudja, volt-e értelme. Talán annyira mégis, mint a malacarcú amerikai életének.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu