Kulturális folyóirat és portál

2015. február 16 | Kányádi Iréne | Művészet

’89 + 25 a diákok szemével

Decemberi számunkban a PKE Képzőművészeti Tanszéke harmadéves és néhány mesteris diákjának műveit mutatjuk be, ez egyben a Vizuális kommunikáció kurzus gyakorlati anyaga is. Most lévén a ’89-es romániai forradalom 25. évfordulója, a téma adta magát: emlékezés a kommunizmusra, a forradalomra. A diákok a szülők és nagyszülők elbeszélése vagy az irodalmi olvasmányaik alapján alakították ki a maguk képét a letűnt világról, továbbá a Hódmezővásárhelyi Emlékpont anyagával is alkalmuk volt megismerkedni a kurzuson, s ez szilárd támpontot nyújtott számukra. A téma kapcsán érdekes a diákok hozzáállása: egy olyan világ ideológiáját tematizálják, amelyben ők maguk nem vettek részt, de amely még most is valamilyen szinten érezteti a hatását. A plakátművészet, lévén az alkalmazott grafika egyik ütős műfaja, mondhatni, szinte „felkarolta” az adott témát, ugyanakkor a plakát mint tömegmédium manipulálni is tud a kívánt hatás érdekében, éppen ezért mondhatjuk, hogy jelen esetben szervesen kötődik a forma és a tartalom. A megszületett munkák politikai jellegűek, és negatív propaganda irányába haladnak.

A munkák vegyes technikával készültek, fotó, Adobe Illustrator és Photoshop felhasználásával. Méretük 50 x 70 cm. A legtöbbön megfigyelhetjük azokat az elemeket, amelyek a szocreál vagy a szoc-art plakátjait jellemzik. Szimbólumaikat elsősorban innen merítik. Éppen ezért a domináns szín a piros – megjelenik háttérszínként, vörös csillagként, a vér színeként, szinte minden esetben pejoratív értelemmel bírva. Egyebek mellett megjelenik a drótkerítés, a lelakatolt ajtó, az ökölbe szorított kéz, a sorban állás, az elhallgattatott (leragasztott) száj, az egyéniségét, személyiségét vesztett ember. Ezen alapvető jelképek használatával: ötágú csillag, sarló, kalapács és ezek visszafordításával a munkák kommunizmuskritikai irányvonalat követnek. A plakát – alapvető konceptjének megfelelően – egy adott kor szülötte kell hogy legyen, éppen ezért az adott kor társadalmi-politikai körülményei mélyen befolyásolják. A munkákon érződik, hogy az alkotók nemcsak az életmegértés passzív visszatükrözésére, hanem etikailag is aktív szerepre törekszenek. Azáltal és ahogyan ezeket az univerzális szimbólumokat használják, nem véletlenszerűséget fejeznek ki, hanem egy egyetemes ideológiát vagy annak a visszautasítását. Mivelhogy a szocreál és szoc-art motívumait alkalmazták, megújítva ezeknek formai elemeit, a falragaszok elég pontosan tükrözik ennek a generációnak a kommunizmusról kialakított képét, ugyanakkor megfelelnek a politikai plakátgrafika követelményének is: propagálók és agitatívak. Grafikailag konkrét üzenetet hordoznak, így létrejön egy mnemotechnikai* asszociáció a szöveg és a grafikai rész között. Mivel kevés a tipográfiai elem, a szöveg a minimumra redukálódik, így a rajz részében megtalálható szimbólumok magukért beszélnek. Ebből a szempontból a munkák egységesen kapcsolódnak egymáshoz mind tematikailag, mind kromatikailag.

Egy másik fontos szempont, aminek figyelembevételével érdemes megvizsgálni őket: a Blickfang és a Blickführung követelményei. A Blickfang (a pillantás elkapása) követelménye a színek, a képek és a szöveg egybehangolása, a figyelem felkeltése. Az a momentum, amelynek nincsenek írott szabályai, amely a kreativitáson és az egyediségen múlik. A Blickführung (a tekintetvezetés) pedig az információ átadásának a képességéről szól. Egyenként figyelmesen megnézve a munkákat, mindegyiken érződik az egyediség, az az energia, amely által képesek felkelteni a figyelmet és ellenpropagandát kifejteni. Nagy részük egyszerű, de egyszerűségük által szuggesztívek, őszinték és elemi erővel tudnak hatni. Többnyire kubista elemeket használnak fel, minimális bennük a naturalizmus, a valós látványt teljesen mellőzik.

BENDE ATTILA bevallása szerint az első plakátjánál adott volt a pincelejáró, amely börtönhangulatot sugallt számára, s arról a kommunizmusra asszociált. Leplezetlenül, egyszerű kis egyértelmű jelzéssel reflektál a rendszerváltásra: a kommunizmus végét egy fordított helyzetbe állított vörös csillaggal érzékelteti. A munka címe Hullócsillag. A második munka – Cím nélkül – burkoltabb az előzőnél, csak az enyhén vörösesbe hajló csupasz mező és a törött villa utal a szocializmusra és a kollektivizálásra. A harmadik, Vörös ablakok című már személyesebb. Az 1990-es évek elejéről megmaradt emlékeiben még benne van a régi idők hangulata annak ellenére, hogy megtörtént a rendszerváltozás. A most is uralkodó tömbháznegyedek, az állandóan felhangzó himnusz a tévében. Ilyen és ehhez hasonló apró dolgok segítették a plakát kivitelezésében.

KÓNYA KINCSŐ alkotásaival részben a magyar, részben a romániai kommunizmusra emlékezik vissza. Az 5 című poszterrel (gázmaszkos ember) a kommunizmus idején történt megaláztatásokra, megfélemlítésekre utal. A másik munkának nincs címe, ugyanis mindenről árulkodik a gázmaszkról lelógó cetli: a felirata a kommunizmus időszakát tünteti fel, az akkori vezetőkkel, de áthúzva. Ezzel a szegre akasztott maszkkal a kommunizmus végére utal, de a ’89 utáni, mai időkre is: nincs elfelejtve, s a hatása ma is érződik.

TŐKÉS TAMÁS munkájának címe Majom Kor, ő humorosan próbálja megközelíteni a témát. A majom az akkori vezetőség, amely a kínai meg orosz mintát próbálta utánozni.

FEJSZÉS ARNOLD falragasza a színek kontrasztjára alapoz: a szürke háttérben kirajzolódik két fekete sziluett. Az egyedüli szín, amely megjelenik, a vörös: a hangfelvelő készülék kábele és a REC gomb. A munka arra reflektál, hogy a személyes érdek, a megbízhatatlanság mennyire elszemélyteleníti az emberek közötti kapcsolatot.

KELEMEN BERNADETT munkájának célja az, hogy a láncok szétszakadásával érzékeltesse a kommunista rendszer bukását, azt a mérhetetlen szabadságérzetet, eufórikus állapotot, amelyet a ’89-es forradalom váltott ki az emberekben. A lánc motívum megjelenik HUNYADI BRIGITTA plakátjain is: egy vaslánccal összekötött vasajtót láthatunk, amelynek a rácsain keresztül a vörös csillag süt be egy sötét háttérből. A színeknek a kontrasztja, a szürke árnyalatok hidegsége és a csillag agresszív vöröse egy elidegenült, könyörtelen, embertelen világ képét tárja fel. Ugyancsak nála jelenik meg a szögesdrót, amelyet a gyertyafény szakít el; a háttér vörös, de a gyertya fénye meleg. A gyertya, mint az emlékezés szimbóluma, elszakítja a múlt kötelékeit.

SZÉKELY ANNAMÁRIA fotójának címe Egy rossz emlék. A szerző bevallása szerint a feldolgozott fénykép még első évben készült. Amint keresgélt a munkái között, ebben látta meg azt a hangulatot, amely az emlékekre utalhat. A pára és a homály, az a kis rész a tömbházakkal egy konkrét emlékkép maradványa. Bár az eredeti fotó fekete-fehér, átszínezte pirosra, egy olyan hangulatát próbálta visszaadni a ’89 előtti időnek, amelyre nem szívesen emlékszünk vissza.

KORODI ESZTER Tablóképe arra reflektál, hogy a kommunizmus gazdasági egyszínűségét, monotóniáját felváltotta a bő választék, a színes áru, viszont monokrómiájával mégiscsak utal egy letűnt világra, amely még most is érezteti a hatását. Van választásunk, dönthetünk arról, amit fogyasztani szeretnénk, de a mentalitás valamilyen mértékben most is magán hordozza annak a világnak a pecsétjét. Második falragasza, a Ma. Csonkítjuk, üzenetében hasonlít a Tablóképhez. Egy manikűrollót és körömreszelőt látunk, amint a vörös csillag éles szögeit lereszelik, de a vörös csillag átalakult formában is megmarad.

SIMÓ ENDRE plakátjai kommunista szimbólumokat vegyítenek az új generáció punk szimbólumaival. A két világ interferenciájával próbálnak egy abszurd helyzetre rávilágítani. A háttér sárgája a veszély jeleként funkcionál az első munkában, egy gyerekjáték megfordításával. (Ki a hunyó, ki a súgó?) Címe: Egy játék. A második munkán egy punkfrizurába ékelődik be a sarló és kalapács, a „Down the Hair” és „No exception” felszólítások alatt. Ez a plakát az elszemélytelenítés veszélyére hívja fel a figyelmet. Az egyformaságra, az egyenruha jellegre, a személy és az egyén elnyomására.

A felvonulások pszichológiai hatása érződik SCHÖNBERG GRÉTA falragaszán, ahol a sarló szimbólumán sorban álló embereket látunk. Nagy tömeget, melyben elmosódik az egyén; minél inkább a távolba halad ez a tömeg, annál inkább egyszínűvé, monotonná válik. Ezt a pszichológiai hatást próbálták elérni a felvonulások, azt, hogy az ember érezze kicsiny voltát a nagy tömegben.

Az egyediségnek ugyanezt az eltiprását helyezi szem elé IVÁCSON-BELLA REBEKKA: munkáján egy vörös alapú téglafalon rengeteg egyforma kis kifejezéstelen maszkot láthatunk, leragasztott szájjal. Látván a maszkoknak ezt az egyformaságát, kifejezéstelenségét, akaratlanul feltesszük a kérdést: van még szükség szájtapaszra?

MÁRTON ZOLTÁN plakátján az 1990-es AIDS Tragödie című cikk után nyugaton megjelent fotósorozatból vett képet láthatunk. A lekopott vaságyak rácsai között síró gyerekek képét kontrasztba állítja Ceauşescunak – akit egyféle apaszereppel is felruháztak – a háttérben megjelenő fotójával. Utalva arra, hogy a vezér arcképe mindenhol jelen volt, mint az eszme megtestesülése, ez a munka rámutat a valóság és a valóságot ideológiával bevonó szocreál közötti szakadékra.

TUSA GRÉTA, DÉNES ANDREA és SCHULLER ANITA képein is a vezér sziluettje vagy portréja dominál, jellemző vonásuk a szem, a tekintet hiánya, az embertelenség, a szemkontaktus és az emberek közötti kapcsolat hiánya. Ezekben a munkákban a szocreál visszafordítása, kigúnyolása, parodizálása valósul meg.

A szocreál fotográfia céljaihoz viszonyítva fordított irányt követ a munkák időbemutatása. Amíg ott a fényes jövő felmutatása volt a lényeg, jelen esetben a sanyarú múlt jelenik meg a szemünk előtt, a kép mint közvetítő a hatalom és alávetettjei között.

A plakátok elsősorban figurálisak, kevés bennük a szöveg, néhányukból teljesen hiányzik. Viszont erős szimbólumrendszerük segítségével eléggé kifejezőek ahhoz, hogy önmagukban is propagálni tudjanak, habár a felhasznált szimbólumok skálája viszonylag szegényes. Az élénk színek már önmagukban felkeltik a figyelmet, használatuk lényegesen kiegyenlíti a lehatárolt, egyszerű kompozíciót. Ugyanakkor a formák ritmusa is szervesen illeszkedik a plakátok egészébe. Alapvetően áttekinthetőek, egyszerűek, tömörek. Jó plakátok. Mondhatni, példázzák Kassák definícióját, amely szerint „a jó plakát nem csupán üzleti közvetítő, de tiszta művészi produktum is, mely fenntartás nélkül élvezhető és értékelhető, akárcsak egy tájkép vagy egy portré. Anélkül, hogy valódi hivatásáról megfeledkezne, a festészet minden értékét magában hordhatja, sőt bármely »művészien« készített képnél könnyebben gyarapíthatja új értékekkel.”

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu